Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Egyházak, azok

2011.04.08. 16:58 Member

 A napokban röppent fel a hír, hogy megváltozik az egyházak besorolási rendje, lesznek a történelmi egyházak, azok, akik nem történelmiek (vagyis nem rendelkeznek 25 000 taggal és/vagy 100 év bejegyzettséggel), illetve a vallási szervezetek, amelyek nem minősülnek ezentúl egyházaknak (tehát az adód második 1%-át már nem adhatod nekik, és gondolom a privilégiumokról is lemondhatnak).

Nem vagyok vallásos, előre leszögezem, inkább az agnosztikus ateista vonalat képviselem, így a hitélet intézményeinek csatáit is csak kívülről nézem. Számomra már a hívő vs. ateista ellentét is érdekes. A monoteista vs. többistenhívő szembenállás még inkább. De amikor egyistenhívő, sőt, ugyanabban az istenben, csak más néven hívők esnek egymásnak az maga a csúcs.
Sokaknak fájhat, amit mondok, de az egyházak is üzleti ágak, melyek egymással versengenek az élet értelmének bizonytalanságában tengő tömegeknek. Ez a jelen lépés is ezt erősíti meg, a kicsikkel (szektákkal) feltörlik a padlót, viszont valószínűleg a két feltétel együttes fennállása lesz a mérvadó a "történelmi" címhez, elvégre ki akarná a nagyok közül a Hit Gyülekezetét felvenni a haveri körbe? Senki. Magyarországon a helyzet ráadásul speciális, ugyanis a történelmi egyházak, különösen a katolikusok a kormány egyik tulajdonát képezik, tovább osztva a szónoklataikban állandóan egységesnek kimondott nemzetet. De a politikai hatalom kiépítését kivetítik a magánéletbe is, elvégre világi emberek retteghetnek, mi lesz akkor, ha a szociális- és oktatási intézmények egyházi kezekbe kerülnek? Voltam már egyházi szociális munkát végző intézményben, ahol a bajbajutottakat Istenhez kívánják elvezetni minden áron (tagadták, hogy térítenének, de vallották, hogy az egészséges ember hisz, és szociális munkás sem lehet világi személy), amely szenvedélybetegek esetében talán még hatásos is lehet (függőségből függőségbe), ellenben minden problémát nem tud hatékonyan kezelni.

Kicsit konceptualizálatlan lett a cikk, de azt hiszem, kiolvasható belőle, jelenleg a zemberekkel kellene foglalkozni, nem Istennel és a holdudvarával. Van elég konfliktus a Balkánon és Írországban Isten nevében, az emberek megosztása a legaljasabb dolog a "valahova tartozás" ábrándjának hamis érzésével karöltve. Végeztem.

Szólj hozzá!

Címkék: egyház elmélkedés

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr252810016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása