Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

A norvégiai merénylet hatásairól

2011.07.25. 21:12 Member

Mint mindannyian értesülhettünk róla, Anders Behring Breivik beírta magát a történelembe tettével, mely szerint Oslo központjában robbantott a miniszterelnöki hivatal mellett, majd a Norvég Munkáspárt ifjúsági táborában rendezett mészárlást. Tette megdöbbentő és méltatlan az emberi nemhez.

Viszont a legérdekesebb az a folyamat, mely során különféle ideológiák mutogatnak egymásra, az úriember vagy 1500 oldalas művéből idézetve (mint tudjuk, a bolondok fejében sok dolog összefér, ami a mi elménk szerint nem). Egy biztos, bevándorló és iszlámellenes nézeteket vallott, ám döbbenet, hogy az ateisták számára a keresztény eszme radikalizmusa jelent meg tetteiben (mint új keresztes háború), a domináns média szerint a szélsőjobb híve volt és náci veszéllyel fenyegetnek, míg a szélsőjobb a srác szabadkőművességét bizonygatja. Igazából akkor kérdem én, hol itt az igazság? Egyáltalán érdekel az bennünket, nem jobb csak kényelmesen sarat dobálgatni?

A szélsőjobb számára veszélyes (vetélytárs?) a kommunizmus, ezért a Norvég Munkáspárt nem csoda, ha unszimpátiát váltott ki belőle (a párt nem vág egybe a Magyar Kommunista Munkáspárttal, mivel balközép nézeteket vall), ellenben a tett, amit végrehajtott, korántsem keresztény elvek szerint vezérelt. Más a kereszténység, és már a radikálisok szemével látott kirekesztő kereszténység (bár e szerint lassan többségbe kerülnek a radikálisok) értékrendje. A bevándorlókra tett megjegyzései viszont egy olyan félelmen alapulnak, amik nem csak az őrültek elméjében fordulnak meg. Nem tudni, mi lesz a vége az újkori népvándorlásnak, hogy a munkalehetőség reményében beutazók és a munkanélkülivé lett "őslakosok" között milyen konfliktusok alakulhatnak ki a közeljövőben, ugyanis a jelen felállás, mely a technika fejlődésével a munkaerőt egyre jobban nélkülözi, ám megélhetési lehetőséget egyre kevesebbeknek nyújt, tarthatatlan. Végeztem.

4 komment

Címkék: szélsőjobb anders behring breivik norvég mészárlás

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr593097778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K7 2011.07.31. 09:25:29

A híradásokból (pld. mint közszolgálati médium), az eset tálalásakor részletesen elemezték a merénylő indítékait: Az iszlám híveinek, és a pakisztáni bevándorlók növekvő számát Norvégiában, a "ballibsi-komcsi" táborozókat, és több zavaros, de manapság ismerős tézist. Már várja a néző a kikacsintást a totálplánra hozott bemondótól, mint Pista bá'-nál, akit 55év után puszta hírnév hajhászásból ráncigálnak bíróság elé, hogy "ejnye-bejnye, rossz kisfiú". Ennél már csak egy ismerősöm hozzászólása, volt lidércesebb. Akinek, (ki tudja, miért?) erről az jutott eszébe, hogy a 09.11-én miért voltak olyan kevesen az ikertornyokban?
A válaszom vérig sértette: "Szerinted hány embernek kellett volna meghalnia?"

Mangekyo22 2011.08.06. 18:12:28

Nemrég voltam egy boltban, ahol volt egy "Barikád" nevű újság, ahol ezt az őrültet cionista terroristának adták be (photoshop-al a háta mögött meg persze izraeli zászlóval).... fail.

WanGood · http://animemangapalota.blog.hu 2011.08.15. 18:35:26

Zavaros az egész történet. Iszlám- és bevándorlóellenesként fiatalokat mészárol egy párt által rendezett táborban, szóval WTF.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy norvég volt a forma, ha valami muzulmán emigráns mészárol, bevándorlóellenes pogromok tombolnának.
Az (e)migrációról: Vita tárgya az egész. Sokak szerint ez nem bevándorlás, hanem vándorlás, és mint ilyen, nem elítélendő tényező. Véleményem szerint ez nem (annyira) népcsoportfüggő dolog, hiszen bizonyára vannak olyan emberek a bevándorlók között, akik dolgozni akarnak, nem "segílykén" élni.
@Mangekyo22: A szélsőjobb teljesen következetlenül használja a cionista szót. A cionisták (élet)célja, hogy kiköltözzenek Izraelbe, és ott éljenek. Mi köze ennek az ilyen ámokfutásokhoz?

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.08.15. 18:49:41

@WanGood: Valóban, ez egyfajta újvilági népvándorlás, csak nem tömegesen történik, hanem családonként, ezért nem is olyan feltűnő. A probléma azzal van, hogy Norvégia egy befelé élő ország (ritka, hogy önként utasítsák el az EU-t), vagyis a javában illegális bevándorlástól az ország viszonylagosan gazdag ellátórendszere okán (melyet főként az olajból finanszíroznak) kedvező lett az éhenhalás széléről menekülők számára, akik a Közel-Keletről és a keleti blokkból próbálnak elmenekülni.
Persze a merénylő attól fél, hogy az országa teljesen multikulturális lesz, ami valamennyire jogos, hiszen a 70s évektől Norvégiában is zuhanórepülésbe kezdett a népszaporulat és a házasságkötések száma, vagyis az új csemeték javát a bevándorlók gyerekei teszik ki. Ez a folyamat a Nyugatra jellemző amúgy, érdekes, hogy a skandináv államok mennyire nyugatiak egytől-egyig.

Anno azt vallotta a Magyar Antiszemita Párt, hogy ők antiszemita cionisták, vagyis azt szeretnék, hogy az összes zsidó takarodjon Izraelbe, vagyis akkoriban még ismerték a szó jelentését. De Bösztörpusztán megtanultuk, hogy a részvény és a nemzettudat is egészen mást takar, mint ép ésszel hinnénk.
süti beállítások módosítása