Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Sok lúd és a disznó?

2011.10.24. 14:19 Member

Az utóbbi egy hónap érdekes fordulatokkal telítődött ellenzéki oldalon. Múlt héten kivált az MSZP egyik platformja, a gyurcsányista Demokratikus Koalíció, ma bejelentette párttá válását a 4K!, vagyis a Negyedik Köztársaság, és vélhetően a frissel alakult Magyar Szolidaritás Mozgalom sem fog röstelleni pártosodni. Mindenki rögtön vezető akar lenni, kikerülve önmaga feltörekvésének munkáját? :)

"Vegyük el az elittől a hatalmat és a nép döntsön", kb. ezzel robbant be az LMP a parlamentbe, és próbálkozott ezzel a Civil Mozgalom is, kevesebb sikerrel. Eleged van az eddigi kormányokból, de nem utálod a cigányokat? Szavazz ránk! Ez az érzelem volt az, ami az LMP felé terelte a népesség 7,4%-át, nem a vaskos program vagy a jelöltek szakértelme. A választó érzelmi alapon dönt, általában az utolsó pillanatban (Vikiék éppen ezért akarnak előreisztrációt). Most jó ötlet ugyanazt a poént ellőni? Lelkesek, fiatalosak, de fogadni mernék, hogy az ügyes szereplésen túl nem tudnák megmondani, miként mentsük meg a devizahiteleseket, ha nincsenek aranytartalékaink. Honnan csoportosítsunk át, mit tegyünk átláthatóbbá. Nem tetszik a rendszer, pendülnek az érzelmi húrok, lehet dúdolni, de jó volna ezen felül konkrétumokkal, valami programszerűséggel előállni. Még az LMP 200+ oldalas programja is sok helyen volt felületes, nem hogy ez az utcai performansz.

És akkor jön a legfőbb kérdés, érdemes-e ebbe a széthúzásba becsatlakoznunk? Jelenleg úgy tűnik, hogy azon csalódottakat, akik nem értenek egyet a Jobbik radikális nézeteivel, és akiknek Pősze Lajos új pártja is sok még (ő ugyebár a "légy nemzeti radikális, de ne zsidózz már állandóan" szemlélet híve), azok az alábbiak között fognak eloszlani:

Magyar Szocialista Párt
Gyurcsány nélkül végre fellélegezhetnek, nem kell ballibkodni, a klasszikus baloldali értékekkel próbálhatják fenntartani a kádárnosztalgikusok érzelmeit. Ezek főként 55 felettiek, ami kellemetlen lesz számukra, mert minden választáskor fogynak a potenciális híveik, a 16 évesek körében az MSZP 3%-on, az LMP 20%-on áll, vagyis velük szemben az idő nekünk dolgozik.

Demokratikus Koalíció
Mesterházy nélkül végre fellélegezhetnek, nem kell baloskodni, a neoliberális értékekkel próbálhatják a piac mindenhatóságában bízókat magukhoz csalogatni. Előnyben vannak az LMP-vel szemben, még így is több tagjuk van, a kérdés, hogy ezek miként oszlanak el a főváros-vidék tengelyen, illetve szórványban vagy tömbben helyezkednek-e el. A fő kérdés, hogy Gyurcsányt hányan tartják vállalható alternatívának Orbánnal szemben (egyértelműen a DK rajongói a legtekintélyelvűbbek ebben a körben) és hányak hánynak tőle. Illetve, hogy le merik-e csukni még a választások előtt.

Magyar Szolidaritás Mozgalom
Önmagát politikától független, szakszervezeti erőként határozza meg, melyhez magánszemélyek csatlakozhatnak (nem mintha a párthoz nem azok tennék). Kérdés, hogy vállalnak-e politikai szerepvállalást. Nekem kicsit úgy hangzik, mintha a szakszervezetek akarnának párttá válni, ebben az esetben inkább érdemes volna egy munkavállalói politikai pólusról beszélni.

Negyedik Köztársaság!
Már 2007 óta léteznek és most a baloldali szavazók egységesítését tűzték ki célul. Abban teljesen igazuk van, hogy a jelenlegi politikai erők egy széles skáláját nem tudják a választóknak megszólítani, és meg kell hagyni, ők és az MSZM sokkal ügyesebben kommunikálnak, mint mi vagy az MSZP. Most lesz majd a vicces része, hogy van-e elég gógyijuk egy alapos programtervezethez.

Egyik oldalról öröm róluk hallani, a rendszerváltás idején több tucat párt indult, az akkoriak közül maradtak a szocik és még a sírból fel-felböffent az SZDSZ, és a második választáskor produkáló Fidesz lett a legnagyobb erő, amely egységesítette a magyar jobboldalt (ideiglenesen, majd meglátjátok). A korábbiak bedarálódtak, a most megjelent két új oldal közül a Jobbik erősödik (a munkanélküliség növekedése és a kilátástalanság mindig kedvez a politikától még be nem szennyeződött nemzeti radikálisoknak), az LMP pedig úgy fest, stagnál. Számomra a fő kérdés, hogy érdemes-e ugyanazt a rendszerellenes, érzelmi alapú politizálást folytatni, amit a fentiek fognak tenni? Nem kellene-e inkább szakmaisággal, az ökopolitikai és nemzeti értékek mentén egy olyan erőt képezni, mely magát a populizmust, a szemfényvesztés művészetét számolja fel? Végeztem.

Szólj hozzá!

Címkék: mszp 4k! lmp demokratikus koalíció magyar szolidaritás mozgalom

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr563326292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása