Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Románia szerint kérjen Viki bocsánatot

2012.06.03. 10:49 Member

Érdekes, hogy Románia nem bízik annak megtörténtében, amire google egyenesen ajánlatot tesz, ezért rögtön Vikitől követelik a bűnbánatot. Persze nem logikátlan lépés, most képzeljük el, ahogyan Kövér bocsánatot kér: "Bocsánat, amiért a maguk nemzete olyan kisstílű, hogy csak mások akadályoztatásán keresztül éli meg románságát, pedig ha mi nem virágoztatjuk fel Erdélyt, még mindig hegyi kecskéket fejnének naphosszat!", szóval talán jobban járunk így. :)

Kicsit hasonlatos a helyzet Csurka elszólásáig, amikor az USA kérte meg Viktort, határolódjon el az ellenzéki politikustól (aki amúgy a ciklusban végig inkább partner volt), de ez elmaradt és jó időre hazavágta a két ország kapcsolatát. Most csak remélni tudom, hogy ez nem következik be.

És ezt nem azért, mert ne értenék egyet azzal, hogy volna kellő oka Romániának is bocsánatot kérni, de az EU hiába alkotott töménytelen anyagot kisebbségvédelmi témában, hiába ratifikáltat mindenféle egyezményeket, ha impotens a végrehajtás, ha most elbaltázzuk ezt a helyzetet, a székelyföldiek és a körülötte szórványban élők mellett nem utolsósorban a csángók szívnak egy brutálisat.

4 komment

Címkék: románia nyírő józsef kövér lászló

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr934562480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mangekyo22 2012.06.03. 11:30:20

Igaziból "ez" már nem nagyon tudna változtatni semmin, mivel amióta Slota meg más országbeli "kiadásai" megjelentek, azóta Románia és Szlovákia nem csak sz*rnak a magyarokra, hanem úgy gyógyítják magukat az impotenciából, hogy magyarokat vernek, szóval azért csak lassan azzal a "magyarok rasszisták és még ők kérjenek bocsánatot" kijelentéseikkel, mert érdemes előbb megnézni, ki kezdte!

Amúgy miért nem írtál a "Te Szedd" napról? Azt hittem, mint zöld párt nem kicsit ragaszkodnak az ilyen természetvédelmi/zöld napokhoz, illetve, hogy az LMP is kint volt-e szemetet szedni... mert csak annyit tudok, hogy valamelyik miniszter is kint volt és szedte a szemetet rendesen.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.06.03. 11:59:00

@Mangekyo22: Tavaly csúnyán befürödtünk vele (jellemzően csak ott volt megszervezve az akció, ahol volt kamera, engem nem kerestek, hiába regisztráltam, a kalocsaiak pedig csak vártak, de nem jött senki), idén meg nem tudtam, hogy egyáltalán Dunavecsén leszek-e május végén, így nem akartam regisztrálni.

De az a rikácsoló spiné is megmondta Schiffernek, hogy egy zöld párt szedjen szemetet, mert mitől mástól lenne az, ezért nálad a pont. :D Amúgy nem zöld, hanem "ökopolitikus", zöld mozgalom pl. a Greenpeace, teljesen más téma.

White SeeD 2012.06.05. 16:11:17

Kövérre lassan ráférne egy szájkosár. Valahogy a "mocskos tollforgató terroristák" sem volt már az a túl egészséges hozzáállás. (Főleg hogy azok a mocskos tollforgatók kivételesen igazat írtak). Lassan visszavehetnének a fideszesek az arcukból. A 2/3maduk már sehol sincsen, ideje lenne visszatérni a realitás talajára... De az utána lévő beszólásai is. Ez valahogy a jobbik stílusa.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.06.05. 16:52:05

@White SeeD: Főleg, mert a tollforgatós dumát köztársasági elnök minőségben mondta! Ezt mi kocsmai hangnemnek hívjuk. :)
süti beállítások módosítása