Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Sárkány ellen sárkányfű?

2012.09.06. 08:01 Member

Pécsett megalakult a "Pécsi Cigányok Egyesülete" (konkrétabb nevet Captain Obvious sem adhatott volna nekik), ahol Bagó Ferenc, fantázianevén Daflics ezredes megkezdte tagok toborzását a cigánygárdába (azért nem írtam roma szót, mert Pécsett beás cigányok élnek, ők nem a "rom" szót használják az emberre, hanem az "om" (aminy)-t). A hír nem maradt visszhang nélkül, egy Bane poén máris született.

A kép magáért beszél, ugyanaz a paramilitáris hangulat árad belőle, mint általában a Jobbikhoz és a tőle jobbra álló szervezethez kötődőkből. A szervezet úgy határozta meg célját, hogy védelmet kívánnak nyújtani bármilyen kisebbségnek és biztosítani rendezvényeiken a rendet, amíg a rendőrség kiérkezik. Hogy a facebook-ra kitett üzenetek mekkora hányadát szerezte, illetve mondta tollba az ezredes, nem tudni.

A fő kérdés, hogy ezzel elérik céljukat? A szélsőjobb csak erre várt, egy cigányok által szervezett félkatonai szervezet, amely nyomban nyomóssá teszi az ő jelenlétüket, kezdve a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettől a Betyárseregig. Másrészt meg egy börtönviselt egyént megtenni vezetőnek eléggé baklövés volt, minden tekintetben süt belőle a sztereotípiacsomag, amivel a romákat általában illetik.

A Bándy Kata iránti megemlékezés szép gesztus, bár néhány mondatot nem sikerült dekódolnom ("Tiszta szívből sajnálom, ami történt, és nekem is fáj, az egyik szemem sír, a másik meg nevet"), az alapvető üzenettel is egyetértek, egy ember hülyesége miatt nem okolható sok száz. De nehezen tudom elképzelni, hogy a hazai lakosság többsége örülne a hírnek, hiszen önmagával a cigánysággal is kibékítetlen a viszonya, nem hogy egy ilyen gárdát szeretne látni masírozni. De még nem írom le az ötletet teljesen, sok múlik a kivitelezésen, remélem, nem fajul gárdák harcává.

Szólj hozzá!

Címkék: cigányság

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr634758186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása