Újabb könyvélmény, és ezzel újabb kérdés vetült bennem. Főként Jászi kezdeti időszakát, Károlyi Mihállyal való konfliktusát és emigrációja alatti dilemmáit dolgozza fel Hanák Péter. A fő kérdés, ami felvetült bennem, hogy egészséges lélekkel és teljes élettel vihető ez a teher, mely egy igazán elkötelezett államférfit, de hogy diplomatikus legyek, államvezető asszonyt húz, ha teljes erőbedobással küzd nemzetéért. Jászi életében alig voltak magánéleti ügyek, amelyeken a ma embere csámcsoghatna a Blikkben, akkoriban az Est hasábjain, ami Rogán szerint nem volt elég jó a rikkancs szoborra, ellenben gyakran feküdt lázasan és panaszkodott ideggyengeségre, mikor érezte, tervei hiábavalóak, könyveit nem tudja elég jóra csinálni. És mondatni, a Monarchia felbomlását tárgyaló művét leszámítva (A Habsburg-Monarchia felbomlása, The University of Chicago [1929]) tényleg nem sikerült megmaradnia az utókornak és az áhított demokrata forradalom sajnálatos bukását, halálos agyán sem érhette már meg.

Miért is írom le mindezt? Továbbra is nehezemre esik elképzelni, hogy egyes számú nemzetvezetőnk ilyen mérhetetlen pálfordulatot le tudjon rendezni magában. Talán mindig ott volt benne a messionizmus csírája, de mára teljesen gazdasági szereplők markába került? Fodor Gábor már többször elmondta véleményét a témában, Vikire jellemzőek lettek az olyan tünetek, mint a külső ellenség hibáztatása, a gátlástalanság és a küldetéstudat, de engem továbbra is érdekelne, hogy viselkedik magánemberként, mennyire tudatos a pártnemzeti építkezése és hányszor fordul álmatlanul másik oldalára, kérdezve magától, "Jól csináltam?". Kétségtelenül más karakternek érzem őt, mint Bajnait vagy Mesterházy-t, vagy akár Fletót, érdekelne, mi játszódott le benne (most Debreczeni József könyvét hagyjuk) talán az utókor majd elszámol ezzel a hiányossággal.