Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Történelmi magyar-szerb megállapodás

2012.11.13. 21:48 Member

A magyar és a szerb köztársasági elnök megállapodott abban, hogy közösen fog fejet hajtani a jövő évben az 1944-45-ös titói megtorlások vajdasági áldozatai emléke előtt. Áder János a két államfő keddi budapesti megbeszélésén felajánlotta Tomislav Nikolicnak, hogy ezt követően egy másik helyszínen méltó módon megemlékezhetnek az 1942-es újvidéki „hideg napok” áldozatairól is. Áder János történelminek minősítette a megállapodást, tekintettel arra, hogy a két ország történelmében ez egy nyitott kérdés, amelyet le kell zárni. Úgy vélte: ha a két eseményre sor kerül, azzal régi vágyuk teljesül a Szerbiában élő szerbeknek és magyaroknak, lezárható lesz a történelemnek ez a fejezete, és a történészekre maradna annak a tisztázása, hogy mi történt azokban az időkben. Az 1942-es újvidéki razziák során, az úgynevezett „hideg napok” idején horthysta csendőrök több mint háromezer szerbet és zsidót végeztek ki, és két évre rá a titói hatalom megtorlásai során egyes becslések szerint tízszer ennyi magyar halt meg a Délvidéken.

„Fejet hajtunk mindenki előtt, elítéljük a népünkből azokat, akik bűntényeket követtek el, a gyerekeink számára pedig megnyitjuk a lehetőséget, hogy új életet éljenek” – hangoztatta Tomislav Nikolic, hangsúlyozva, hogy a politikai vezetőknek a nyitott kérdéseket rendezniük kell, mert ezzel tartoznak saját népüknek. Áder János közölte: Magyarország ezentúl is támogatni fogja, hogy Szerbia mihamarabb az Európai Unió teljes jogú tagjává váljon, és kész megosztani integrációs tapasztalatait. Nikolic szerint Szerbiának erre szüksége van. A szerb elnök hangsúlyozta, országa a májusi választások után úgy határozott, hogy nyitott lesz a „barátaihoz”, előveszi és megoldja „a szőnyeg alá söpört problémákat”. Felhívta a figyelmét arra, hogy a Magyarországon élő szerbek és a Szerbiában élő magyarok „csodás kapcsolatot” jelentenek a két ország között. Nikolic közölte, a budapesti megbeszélésen szó volt az úgynevezett „temerini fiúkról” is, akiket súlyos börtönbüntetésre ítéltek egy szerb férfi kegyetlen bántalmazása miatt. Az elítéltek amnesztiával kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva annyit mondott, hogy hamarosan tájékoztatják a nyilvánosságot a részletekről.

Forrás: Székelyhon

Hogy azért magam is hozzászóljak, már csak a temerini fiúk helyzetét kellene rendezni és akkor nem volna bennem tüske.

Szólj hozzá!

Címkék: Szerbia Vajdaság

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr274906039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása