Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Most Együtt a Külön, vagy Külön az Együtt?

2013.08.30. 05:26 Member

1185956_511131848965118_1057141054_n.jpg

Tudjátok, van valami zseniális abban, amit csináltok. Micsoda szövetségi politikai matolcsyzmus kell ahhoz, hogy az ember sikerként adja el a tárgyalások totális bukását! Se közös lista, se közös miniszterelnök-jelölt. Leosztottátok az EVK-kat (75-31 egy arányban, majd a hulla körzetekben elmondhatták a szocik, hogy nem ők veszítettek), ez a nagy mutatvány. De végülis mit vártatok, miután jól beleharaptatok a kézbe, mely (a további szavazatok reményében) etetni próbált benneteket? Isten tartsa meg a jó szokásotokat, hogy ahová mentek, olyan szivárgást csináltok, amihez már nem találni megfelelő vízvezeték-szerelőt. De az egészben a legszebb lényegében az, hogy olyan csapatok kívántak összebútorozni (E14-PM, MSZP, DK, Liberálisok, SZDP), akiknek lényegében egy a szavazótábora. Ha felszeletelek egy almát 9 felé, akkor elmondhatom, hogy van 9 szelet almám, ami jobban hangzik, mint hogy van egy db almám, de a lényegen nem változtat.

Azért "remélem", hogy valamiképpen KariGeri és Timike mandátuma biztosítva lesz, nem venném a lelkemre, ha munka nélkül maradnának. Mert ezt az embertípust nem látják szívesen egyik munkahelyen sem, bejutnának teszemazt a Lidl-be és már két hét múlva ki akarnának szakítani egy darabot, hogy az Auchan-nal "szövetkezve" menjenek az elnyomó CBA ellen.

45 komment · 2 trackback

Címkék: Együtt2014 PM Külön2014

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr495484282

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bajnaiék most jól kicselezték Orbán Viktort! 2013.08.31. 05:26:38

. A demokratikus ellenzék alaposan túljárt a miniszterelnök eszén. Nem szeretnénk most Orbán Viktor helyében lenni! Ezt bírta mondani Bajnai Gordon ma délután, a Mesterházy Attilával folytatott egyeztetést követő sajtótájékoztatón: "A mai nappal kic...

Trackback: A Nap, Amikor Mesterházy Attila Segget Csinált A Szájából 2013.08.31. 05:25:41

. Öt nap alatt változott vissza a határozott, eltökélt, magabiztos férfi farok csóválta kiskutyává, akarom mondani, Bajnai Gordon játékszerévé. Pedig már kezdtünk örülni, hogy végre felnőtt a feladatához. Pedig Szanyi kapitány még osztályharcot is h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.08.30. 21:39:35

Azé', mert ha Bajnai behódol, azzal aláírja a saját halálos ítéletét.

Egyetlen közös érdekük van: Együtt leváltani a Fideszt.Miért kellene ehhez összemelegedni a jurtában?

I-Work 2013.08.30. 21:53:49

Demagóg poszt.
A külön lista inkább tudja maximalizálni a szavazatokat.
Lehetne közös miniszterelnök-jelölt, de miért ne dönthetnének erről a választók?

Isten őrizzen olyan, vagy hasonló egységfronttól, amilyet orbán viktor működtet.

zobod 2013.08.30. 21:57:31

@(Nemzeti Takarékszövetkezet) THY Rokk *n* Troller: már régen nem a fideszt akarják leváltani, hanem minél többük akar bennmaradni a nagypolitikában akár ellenzéki mellékszereplőként is 2018-ig. Erre viszont mostantól kezdve csak a szociknak lesz esélye, mert a szavazók dönthetnek úgy, hogy a legesélyesebb listára szavaznak, ez pedig az mszp. Mert azt szerintem senki nem gondolja, hogy az egyéni választókerületekben valóban komoly esélye lesz az ellenzéki jelölteknek.

barli 2013.08.30. 22:04:10

@I-Work: igen, ez a megoldás a legjobb nekik per pillanat, de akkor miért nem monták már az elején, hogy ez is egy lehetséges opció?

von Putri 2013.08.30. 22:09:21

"a hulla körzetekben elmondhatták a szocik, hogy nem ők veszítettek"

Nagyjából minden körzet ide sorolható a jelenlegi választói preferenciák alapján. De nem baj, lehet ez még rosszabb is

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.08.30. 22:09:34

@zobod: Van igazság abban amit mondasz, viszont az mszp-től rengeteg szavazó elfordult. Ezek nem fogják megbocsátani Gyurcsányt az mszp-nek soha.
Ezért gondolom, hogy jobban járnak, ha külön futnak neki.
Jövő tavasszal minden kiderül.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.08.30. 22:37:23

Miért baj az, ha a baloldal nem a túloldal "egy vezér, egy zászló, egy beeee" birkanyájas elvét vallja, hanem hagy a zembereknek választási lehetőséget? Csak az akolmentalitás lehet a nyerő? Tekintsük már a népet gondolkodó lények összességének!

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.08.30. 22:52:50

@I-Work: A helyi külön indulással maximalizálnak, de a két külön lista éppen, hogy meggyilkolja őket, mert akár tetszik, akár nem, az életkort leszámítva kvázi megegyezik a bázisuk, a "fúj-fúj Orbán".

@Frady Endre: Talán mert bebizonyították, hogy egymást is csak átverni ls szívatni tudják? Zseniális. Hogyan várható el akkor tőlük közös kormányzás?

otgorbebogre 2013.08.30. 23:15:11

@Member: miert mi lenne a kozos lista elonye? most komolyan. csak akkor mondhatod hogy bukas ha van konzekvenciaja. tok mindegy meg az is lehet hogy igy jarnak jobban - ket kampany meg lehet hogy tobb embert megszolit- de rosszabbul biztos nem jarnak.
ez a poszt igy ertelmetlen (????)

rockjano 2013.08.30. 23:19:48

Az apád faszát kedves posztoló, ostoba pártkatona vagy.

És persze baromságot is írogatsz a szavazótábor legfeljebb az un. jobboldalon egységes (vagy legalábbis senki nem mer ellentmondani mert azt nagyon picsán rúgják) az un. bal-liberális oldalon vannak fontos értékrendbeli különbségek, és ezek most kifejezési lehetőséget is kapnak.

Ettől persze még akármi is lehet meg ugye lehet egy héttel a választások elött is teljesen átírni a választási rendszert mert 2/3-al ugye minden és annak ellenkezője is lehet...

Pandamedwe 2013.08.30. 23:20:53

Szocie vagy posztoló?

zobod 2013.08.30. 23:37:28

@rockjano: "az un. bal-liberális oldalon vannak fontos értékrendbeli különbségek" - mint például ?

A tény az, hogy a bizonytalan választási esélyekkel bíró E2014PM kulcsemberei az MSZP által megszerezhető helyek terhére akartak biztosan bekerülni a Parlamentbe, a szocik ebbe meg joggal nem mentek bele.

De sebaj, vigasztalja a liberálisokat, hogy a baloldallal közös ellenzéki lista hiányában az "értékrendbeli különbségek" így most "kifejezési lehetőséget kapnak" :O)

Brix 2013.08.31. 00:34:42

@zobod: Hülyeségeket irkálsz, mint rendszerint! Az Együtt- PM nem ugyanaz a szavazóbázisa , mint az MSZP-nek. DE, a legjobb az lett volna, ha egy igazi középpárti szövetség jött volna létre: LMP, Szolidaritás, Milla és az E2014. Bajnai helyett egy pártoktól független, közös miniszterelnök-jelölttel. Ehhez a szövetséghez csatlakozhatott volna az MSZP és mindenki aki nem akarja Orbánt tovább. A legtöbb pártokhoz nem kötődő embert így lehetett volna megszólítani. Orbánnak a fő célja, hogy egy kétosztatú politikai rendszert hozzon létre, a másik oldalon egy gyenge Mszp-vel.
Magyarországnak meg az az érdeke, új pártok jelenjenek meg, és politikai alternatívákat kínáljanak a leszerepelt Mszp-vel vagy a leszerepelt Fidesszel szemben. Elég volt a pártok diktatúrájából, az ország kirablásából, különösen a Fideszből!

semmiextra 2013.08.31. 01:31:05

a rohadt demokraták a népre bízzák kit szeretnének miniszterelnökként látni! Ha megegyeztek volna akkor meg mutyizásról lenne szó... tipikus lms nyálverés... Éljen a sifferizmus, dujuk majd 2018ban ő megmutatja

semmiextra 2013.08.31. 01:35:38

Baszki azons bázis, kedves poszter??!! Láttál te már értékpreferncia kutatást? Megsúgom nagyon megosztott a bázis pont ezért is volt ilyen nehéz a döntés mert nincs jó megoldás.
lehet faszágokat irogatni csak tudnám mit keres index címlapon. Ez nem a blogot minősíti azt a szerzó megtette, hanem az index szerkesztőséget...

Tiborpapa 2013.08.31. 01:57:11

A megosztás a cél. Ilyen, és ehhez hasonló cikkek tömkelege várható még. Sőt...

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.08.31. 02:33:40

erolkodnek a baloldalon de nem latjak be hogy 2000-2008 kozott annyira elb@sztak hogy a valasztok nem kernek beloluk meg egyszer. Inkabb OV es bandaja - ok is sokat lopnak de kozben legalabb azt mondjak amit az emberek hallani akarnak.

Mária 2013.08.31. 05:15:28

"Ha felszeletelek egy almát 9 felé, akkor elmondhatom, hogy van 9 szelet almám, ami jobban hangzik, mint hogy van egy db almám, de a lényegen nem változtat."

A lényeg az, hogy egyetlen almát nem tudsz saját magával szembe állítani.

Kilenc almaszeletet meg szembe tudsz egymással állítani.

Mária 2013.08.31. 05:17:13

"bejutnának teszemazt a Lidl-be és már két hét múlva ki akarnának szakítani egy darabot, hogy az Auchan-nal "szövetkezve" menjenek az elnyomó CBA ellen."

:DDD

És közben folyamatosan szivárogtatnának :)

Mária 2013.08.31. 05:18:30

@(Nemzeti Takarékszövetkezet) THY Rokk *n* Troller:

"Azé', mert ha Bajnai behódol, azzal aláírja a saját halálos ítéletét."

Bajnai halott.

Mit kellene ezen még aláírni?

nu pagagyí 2013.08.31. 06:26:25

Majd meglátjuk beválik-e. Egyébként nincsenek halott körzetek. A Fidesz mindenkit átvert, nagyon sok érdeksérelmet okozott, gusztustalanul pofátlan lett. Mindenhol van esélye az ellenzéknek, de ehhez akárhogy, de le kell zárni az egyztetéseket és radikálisabb fellépés kell.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.08.31. 06:55:32

@Pandamedwe: Nagyon nem, ez egyenesen sértés. :)
@otgorbebogre: Pont az a gáz, hogy nagyjából ugyanazt a tábort szólítják meg, akik alapvetően Orbán bukását akarják bármiáron. Egyedül az a nagy különbség, hogy az E14 tábora fiatalabb, de ha ők nem volnának, ezek az emberek jó eséllyel ugyanúgy a szocikra dobnák. A külön lista kifejezetten a szocialistáknak jó, akiknek így nem kell mindenféle trógernek helyett biztosítani jópofiságból, az E14 meg örülhet, ha 3-4 embert bejuttat.

@semmiextra: Értékpreferencia, jó dolog, de nem ez alapján fognak választani. :) A választás napján nem a józan ész, hanem az érzelmek dominálnak. A bizonytalan dühöngők meg főleg nem fogják a bejutási küszöb felett kevéssel lógó bajnaistáknak adni.

Láttad már helyesen leírva amúgy "Schiffer" nevét? Legalább Claudia Schiffer után mehetne. :D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.31. 07:20:03

Választási kampányban alapból hazudni kell, ennyi az egész.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.31. 07:23:00

@(Nemzeti Takarékszövetkezet) THY Rokk *n* Troller:

Bajnai nem létezik, kipukkadt lufi. Amatőr balek, aki csak hülyeségek sorozatát tudta produkálni tavalyi fellépése óta.

Az Együtt 2014 meg egy kipukkadt lufi és egy 30-tagú párt "koalíciója". Nevetséges az egész. A PM-hez képest a KDNP egy komoly szervezetnek tűnik, pedig az is de facto nemlétező szervezet.

khell 2013.08.31. 07:42:45

Ejj, de nem érti a blog iró, hogy ezek igy szállnak le a bicikliről.

" az un. bal-liberális oldalon vannak fontos értékrendbeli különbségek, és ezek most kifejezési lehetőséget is kapnak."

Zseniális! :)

Wagem 2013.08.31. 08:02:18

Nos..
Senkinek ne legyenek kétségei afelől,ha ez a nyomorult garnitúra valami fatális véletlen,vagy átlátszó csalás../2002,2006/..révén megnyernék a választásokat ,ne az öszödi hibbant legyen a miniszter elnök.
Csak ezt még kevesen látják.

kulcsar2011 2013.08.31. 08:03:12

@Brix: "új pártok jelenjenek meg"

Ez nem megy olyan gyorsan, továbbá meg kell őket ismerni. És mivel mindegyik párt emberekből áll, így egyik sem lesz tökéletes. Sajnos nem lehet más a politika.
De ha úgí vesszük van sok új párt: Lmp, PM, 4k!, Kétfarkú kutya.
Ebből egyedül a PM az összefogás miatt fog bejutni.

Blogger Géza 2013.08.31. 09:17:20

Ezt a borzalmas neonzöld színt a hozzászólók neveinél le kéne cserélni.

jet set 2013.08.31. 09:42:14

@otgorbebogre: 10+4%=14% közös lista esetén, külön lista esetén pedig 10%.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.08.31. 09:43:22

@kulcsar2011: Mármint ha ma lennének a választások, vagy már megvan az eredmény? :) Még alakulhatnak a dolgok, van idő szövetségekre, választás pártok létrehozására. Viszont a jelenlegi szétforgácsoltság valóban nem éppen kívánatos.

@Blogger Géza: Ez minden? Géza, ennél többet vártam, minimum egy "2002-2010-között a szocialisták és Bajnai Gordon" kezdetűt. :(

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2013.08.31. 12:16:42

@Mária: @maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Akkor Orbán miért támadja? Miért ő a fő gonosz, ha nem kell tőle félni?
Mert Orbán be van szarva. Fosik, hogy megint 1,5 milliós kárt kell csinálnia a képviselőház budijában!

khell 2013.08.31. 12:37:34

@(Nemzeti Takarékszövetkezet) THY Rokk *n* Troller: csak egy kicsit kompenzálja a ballibsi médiát, aminek a tollából 24 órában ömlik a fekália. Ami egyébként azért is nagyon komikus, mert közben azon is sirnak, fröcsögnek, hogy itt kéremszépen diktatórikus elnyomás van és nincs szólásszabadság :)

panelburzsuj 2013.08.31. 15:07:35

@Frady Endre:

Én már 50+ éve ezzel kísérletezek.

Tekintem, tekintem, tekintem... RendületlenűL tekintek!

De az igazán megnyugtató látószöget még mindig nem találtam meg,,, :)

Mangekyo22 2013.08.31. 17:16:19

@Brix: Szép és jó ez az "új pártok kellenek", de az egyetlen új pártok, akiknek nincs "priusza" hülyeségből és hozzá nem értésből, az az LMP és a Jobbik, az Együtt-PM meg DK és SZDP meg soha nem voltak új pártok, csak kiváltak az MSZP-ből, hogy új szavazókat próbáljanak meg magukhoz vonni - sikertelenül, mert csak magukat darabolták fel ("mesterháziak, bajnaiak és gyurik" táborokra + talán pár száz új emberke), hogy aztán újra egybeolvadva az eredeti párttal "nagyobbra" dagadjon. Ha újak lennének akkor Bajnai, Gyurcsány és Fodor Gábor most eltűntek volna, ahogyan Medgyesi is tette.

Ha valóban változást akarnak, akkor el kell kergetni az MSZP-Fidesz-Együtt-PM-DK-SZDP és hasonló élősködőket és valóban új pártokat létrehozni olyan emberek által, kik most végeztek, mert hogy az említett pártokban egyetlen hozzá nem értő ember nincs (max statisztika hamisítók) az fix.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.08.31. 19:16:59

@panelburzsuj: Hja, a fix pont! Ezt már Archimedes óta keresik... :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.31. 19:49:08

@(Nemzeti Takarékszövetkezet) THY Rokk *n* Troller:

Orbán nincs beszarva, hiszen biztos a győzelme.

Miért támadja? Amiért Gyurcsányt is.

I-Work 2013.09.11. 13:03:40

@Member:

Nem egyezik a szavazói bázisuk, van metszet, de nagyok a különbségek.
És ott van a DK problémája is, nagyjából 180 ezer biztos szavazat. Nem mindegy, hogy elvész, vagy nem vész el.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2013.09.14. 19:51:55

Minden ilyen írás megerősíti, hogy helyes döntés volt otthagynunk titeket... Ha a végső fröcsögés nem volna, akkor csak egy volna a szokásos, a valósággal köszönő viszonyban sem levő, vágyvezérelt cikkek közül, de így durvább. Csak azon csodálkozom, hogy nem vagy OV-tag, mert ott erősen felül van reprezentálva a tagságnak az a pár %-a, akik részéről ez jár a más véleményen levőknek.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.09.14. 19:58:00

@bm613: Engem is megerősít minden lépés, hogy nem nekünk volt gáz a válás. Ok, Ferit és a Liberálisokat leráztátok, de így is csak sereghajtók lehettek, gondolom Bajnai legutóbbi "ajánlattétele" sem véletlen, még utolsó szerencsétlen próbálkozás Mesterházy megfogására.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2013.09.14. 20:17:04

@Member: Nektek akkor lesz gáz, amikor rájöttök, hogy a "gerinces kiállás"-otokat dicsérő emberek nagy többsége a nem elvakultak közé tartozó, mérsékelt Fidesz-szimpatizáns, és ugyan barátilag tekint rátok, de szavazni a maffiára fog.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.09.14. 20:30:31

@bm613: Mármint a Dopeman-féle MAFIÁ-ra? :D
Nem fakadok sírva, ha nem jutunk be, bevallom őszintén. Nem süllyedek le addig, hogy a hatalom legyen az egyetlen célom.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2013.09.14. 20:38:37

@Member: Nem hatalmi kérdés, de ezt te is tudod. Alkalmazkodni kell a valósághoz. Ha -20 fok van, te sem azt mondod, hogy basszameg, én akkor is fürdőgatyában fogok flangálni, hanem igenis fölveszed a télikabátot.
Ismered a kedvenc analógiáimat:
1. tűzoltásnál nem lehet válogatni a társak közül
2. Roosevelt-Churchill-Sztálin szövetség.
Valahol a kettő között vagyunk, egy tűznél sokkal nagyobb a baj, egy Hitlernél meg nyilván kisebb. De komoly baj van, és tenni kell ellene, amit csak lehet.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2013.09.15. 12:42:50

@Member: Nézhettek majd ártatlan szemekkel, hogy "mi megpróbáltuk, de hát nem tudunk mit tenni az országért". Mi meg azt az utat választottuk, ahol van esélyünk tenni valamit.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.09.15. 13:38:06

@bm613: Miközben még jobba elárasztja Hazánkat a nyugati szemét és egyre nagyobb befolyása lesz a bankoknak? Amikor jó eséllyel megint nőnek majd a nagy cégek és még jobban kiürülnek a falvak? De jó is lesz. :)

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2013.09.15. 17:21:22

@Member: A falvak már csak ilyenek. Marha romantikusnak néz ki messziről, de talán nem véletlen, hogy ha egy falusi fiatal egyszer belekóstol a nagyvárosi életbe, akkor igen nagy eséllyel soha nem költözik vissza. Nem csak azért, mert a munkalehetőség odakényszeríti, hanem főként azért, mert alig van társaság, nincsenek kikapcsolódási lehetőségek, meg úgy egyáltalán kb. semmi.
Az első mondatodat még értelmezni is nehezemre esik, hogy őszinte legyek... de ha neked a Nyugat csak a szemét forrása, akkor nincs is mit beszélnünk róla. Akkor neked tényleg jobb Orbán bezárkózó, múltba révedő, diktatúrákkal haverkodó országa, mint az, amit mi képzelünk el helyette.
süti beállítások módosítása