Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Görögországban a Változás győzött

2015.01.25. 20:02 Member

7588849_e5155da0ef7cc0922ba24874b2032fe2_x_1_.jpg

A baloldali radikális Sziriza most kap tőlem egy őszinte, szívből jövő gratulációt innen jobbról. Ugyanis Görögországban nem egyszerűen a baloldal győzött, hanem a változás, a felfrissülés. Az Új Demokrácia és a Paszok együtt, felváltva tette tönkre az országot, végül szövetségre léptek, hogy megvédjék hatalmukat, ebből is látszik, hogy a váltókormányok valójában csak színházat tartanak fenn az ország házában, de most úgy néz ki, a Paszok be sem jut, míg érdekes módon a neonácik (!) és a sztálinisták (!!) igen.

7588841_d80fd28048edab45577122568c0f01e8_x_1_.jpg

A Sziriza nemet mondott a megszorításokra és az IMF diktátumaira, viszont nem kíván kiszállni az eurózónából, így nehéz fába vágta a fejszéjét, de végre frissülés következhet a szemléletben és egy ország vezetői nem csak az így is nyomorgó népen kívánnak spórolni. Ezzel a liberális kapitalizmus újabb sebet szerzett.

Magyarországon sem hinném, hogy sokáig fenntartható az egyre arisztokratikusabb, rendibb társadalmat teremtő rendszer, melynek váltópártja szépen felőrölte saját magát. A kérdés csak az, hogy nálunk ki tud olyan alternatívát nyújtani, ami Magyarország minden állampolgára számára igazságot kínál és megvédi azokat a kapitalisták, oligarchák ártó szellemétől. A meccs koránt sincs még lejátszva, a Sziriza intő jel az európai aggastyán megélhetési politikusok felé.

 

41 komment

Címkék: Görögország Sziriza Választás

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr927108611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.25. 20:04:44

Hatalmas győzelem. S pofon a magyar ballibeknek.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2015.01.25. 20:12:57

@maxval bircaman szerkesztő: Azokat nem is tartom sokra, csak ezeknek a KariGeri féléknek kellene már felszívódnia.

sanyix 2015.01.25. 23:39:29

@maxval bircaman szerkesztő: miért pofon ez nekik? miközük van nekik ehhez? Mondjuk ha elterjed a minta nagy pofon lesz nekik... meg a fütyisznek, ugyanis nálunk a ballib és a fütyisz tette felváltva tönkre az országot.

2015 a fideszesek Moszkva fele menekülnek 2015.01.25. 23:58:44

@maxval bircaman szerkesztő:

Nagy észlény vagy te bulgarszkaja birka. Győztek a balosok, és ez hatalmas pofon a balosoknak.

Te valami tudatmódosító füvet legelsz már évek óta, nem igaz? Önerőből nem lehet ennyire elhülyülni.

2015 a fideszesek Moszkva fele menekülnek 2015.01.26. 00:04:18

@maxval bircaman szerkesztő:

Meghát olyan ez mint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Az is győzött, aztán 70 év múlva be kellett ismernie, hogy semmit nem tudott megvalósítani a nagyívü terveiből, amit meg megvalósítottak, abból meg államcsőd lett.

A görög idiótáknak nem lesz 70 évnyi időhúzásuk a bukásig, két-három hónap alatt el kell dönteniük, hogy Európai élet vagy Venezuela.

Orbánc vezéred is így járt 2010-ben: az EU rángatta vissza a barmát az államcsődtől, amit a matolcsizmus ugyanúgy megvalósított volna, mint ahogy most ez a görög idióta meg akarja csinálni.

Szelid sunmalac 2015.01.26. 01:15:31

Oh birka! Majd pont a gorogok hoznak ertelmes dontest valasztasokkor. Akik evtizedeken at ott loptak ahol tudtak, szart se csinaltak, 14. Havi ber miegymas. Nekik minden megszoritas es minden faj.

Arcade Macho 2015.01.26. 01:45:43

@2015 a fideszesek Moszkva fele menekülnek: "Meghát olyan ez mint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Az is győzött, aztán 70 év múlva be kellett ismernie, hogy semmit nem tudott megvalósítani a nagyívü terveiből"

nem tudni mik voltak a tervek, de 30 even belul egy elmaradott mezogazdasagi szutyok retek orszagbol vilaghatalom lett

azert jobb is, ha a szovjeteket egyaltalan nem hasonlitjuk a lusta semmirekello gorogokhoz

E.Katolnai 2015.01.26. 02:32:57

nem lessz semmiféle változás! a nemzetközi baloldal romlott képviselői mindig is lefeküdtek a globális tőke előtt és a legaljasabb pénzhiénákkal sem szégyelnek ágyba bújni.
aki a baloldaltól vár radikális változást, a csórikat megsegítő társadalmi átrendeződést, annak elment az esze!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.26. 05:40:05

@sanyix:

Pofon a ballibeknek, mert ez a liberalizmus bukása. Az illiberális Fidesznek ez nem gond.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.26. 05:41:40

@2015 a fideszesek Moszkva fele menekülnek:

Nézz az esemény mögé. Ezek a balosok más balosok, mint a magyar ballibek.

A te logikád alapján, ha nyerne Mo-on a Jobbik, nagyon örülne ennek Merkel, hiszen mindketten jobbosok...

P1sty 2015.01.26. 06:10:26

Nahát, nyert egy olyan párt, ami azt hirdette, hogy mindenki hibás a most kialakult helyzetért, csak a görögök nem, és ezért a görögök gyorsan megszavazták. Pont, amit az átlagproli hallani akar.
Azóta persze ez a párt is belátta, hogy pl. az Unióból kilépve még ennyire sem élne túl, mint most, ezért most keresik a pr-kompatibilis stílust.

Fél év, és ez a párt is ugyanolyan unalmas lesz, mint bármelyik másik társa.

MACISAJT 2015.01.26. 07:33:36

"Ugyanis Görögországban nem egyszerűen a baloldal győzött, hanem a változás, a felfrissülés."

Ok.
Majd nézd meg mire mennek, térjünk vissza rájuk egy-két év múlva..

Mert pofázni, ígérgetni ellenzékből az könnyen lehet.
No de mikor valóban kormányra kerülnek és meg kell mutatni hogy mihez kezdenek pl. jelen esetben a Görögországot fojtogató helyzettel...
no akkor derül ki hogy a korábbi felelőtlen pofázásokból mit tudnak betartani.
Megjósolom: nem sokat.
Elsősorban megpróbálják majd természetesen megzsarolni az EU-t hogy elhagyják az eurózonát és kilépnek.
De már most tudják hogy ezt még a szavazóik többsége sem szeretné.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2015.01.26. 08:11:00

@maxval bircaman szerkesztő: A Sziriza ugyan Orbánt nem. Viktor annak a váltópolitizálásnak a része, ami ellen az új pártok küzdenek. A választók nemigen tudják, mi az a liberális gazdaságpolitika.

@P1sty: Ettől bevallom, én is tartok. Mert ha csak a magyar viszonyokat nézem, 2010-ig a Jobbik szája hatalmas volt, most pedig évente 2-3 alkalommal kénytelenek valamivel előrukkolni, amivel jobbosabbnak tűnhetnek a Fidesznél.

@E.Katolnai: Szerintem nem lehet így felosztani ma már a tengelyt, hogy bal-jobb, sokkal inkább a nemzetállami-globális és kapitalista-antikapitalista tengelyen.

Bafana 2015.01.26. 08:49:19

A Sziriza egy nagy blöff.
Íme egy kiváló írás, hogy mért kell a bűvész kezeit figyelni, ha csal:

kuruc.info/r/4/138683/

Kellemes gondolkodást mindenkinek!

2015.01.26. 09:20:39

@maxval bircaman szerkesztő: Orbán rendszerkritikája nem hiteles, mivel propaganda célt szolgál.

high up! 2015.01.26. 09:41:04

@maxval bircaman szerkesztő: "Orbán rendszerkritikus, mint a Sziriza."

Orbanescu (és persze a Fosabbik) először is a ruszkik által finanszírozott bérencek, akiket azért fizet meg Putyin, hogy hivatásszerüen bomlasszanak az EU ellen.

Másodszor meg Orbanescu és ez a Görög Köcsög jelenleg Európa két Beteg embere. Mindkettőjük egy kis ócsójános hülyegyerek hordószónok. Te mint Átlaghülyemagyar Orbanescunak dőltél be, az Átlaghülyegörög meg a másiknak.

Ami közös bennetek: a mérhetetlen sötétség, ahogy nem értitek a világot, és amilyen tehetségtelen lumpenek vagytok. Ezt akarjátok rendre mások vagyonának a lenyúlásával megoldani. Ez a marxizmus, te idióta meg azt hiszed, hogy ez által megy a világ előre.

FOLYTASSUK!

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 09:43:33

@2015 a fideszesek Moszkva fele menekülnek: Inkább te vagy észlény.

Nézd már meg milyen programjuk van. Kb. mint nálunk a Jobbik, csak radikálisabb. Első lépésben pld. az adósságok felének lírása.

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 09:45:35

@E.Katolnai: Pontosan így van, most is így lesz, csak a megfelelő kenőpénzeket kell kiosztani. Ráadásul egyedül nem képesek kormányt alakítani, így el is lehet kenni a felelősséget.

Folytatódik a görögök kirablása.

♔bаtyu♔ 2015.01.26. 09:46:50

@high up!: Te b+, ugyanolyan ostoba vagy mint a múlt héten. Na jó, valamivel ostobább. A pofád is ugyanolyan mocskos.

FOLYTASSUK?

ingyenebed 2015.01.26. 09:53:51

@high up!:

+1111

:-)
nem vagy egyedül!

ingyenebed 2015.01.26. 09:55:04

@ poszt,

kis barátom, te nagyon hüje vagy.

nincs olyan rendszer, ami mindenki számára igazságos.
ha ebben reménykedsz, jobb, ha már most abbahagyod a politikával való foglalkozást.

déjá vu39 2015.01.26. 10:13:16

A változás győzött? Ugyan már. A múlthoz visszatérés győzött. Egyelőre.

1ghost 2015.01.26. 10:16:49

@Arcade Macho:

Miben lett világhatalom, ember? Fegyverkezésben esetleg. De ebben is csak 1945 után. Ugyanis ha a második világháborúban az USA nem segíti Sztálinékat, akkor valszeg átgázolnak rajtuk a nácik.
Aztán nézd meg, hogy 1990-re a világhatalmad hova jutott a szabad, demokratikus alapokon álló, piacgazdaságra támaszkodó jóléti államokhoz képest!

déjá vu39 2015.01.26. 10:18:36

@maxval bircaman szerkesztő:
Várjál csak: ott - állítólag - a baloldal nyert. Itt - állítólag - a jobboldal kormányoz. Akkor most ki kapta a pofont?
Szerintem egyébként a görög választók pofozták meg magukat- de néhány év múlva majd meglátjuk, hogy így van-e.

déjá vu39 2015.01.26. 10:20:18

@maxval bircaman szerkesztő: "Orbán rendszerkritikus, mint a Sziriza."
Ja. Melyik melyik rendszert kritizálja?

déjá vu39 2015.01.26. 10:23:19

@Member: "Szerintem nem lehet így felosztani ma már a tengelyt, hogy bal-jobb, sokkal inkább a nemzetállami-globális és kapitalista-antikapitalista tengelyen."
Igaz. Ennél még jobb a "mi aklunk vagy bandánk" és a "ti aklotok vagy bandátok". Vagy a "mi maffiánk" - a "ti maffiátok"...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.26. 10:33:05

@déjá vu39:

Az antiliberális bal nyert, Orbán meg antiliberális jobb. Ez a közös.

Khonsu 2015.01.26. 10:33:52

A Szirizával egész Európa nyert, csak még sokan nem látják. Remélem a győzelmük egy trend kezdete, ami hozzánk is begyűrűzik.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.26. 10:36:51

@high up!:

Én másképp látom.

Európai népei felébredtek. A liberális jobbot és a liberális balt leváltja az antiliberális jobb és az antiliberális bal. Ez a lényeg.

Görögországban és Spanyolországban az újbal tör elő. Franciaországban, az UK-ban, Olaszországban inkább az újjobb.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.26. 10:37:52

@dr kotász:

Ha így lenne, nem harcolna ellene ekkora erővel a nyugati propagandagépezet.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.26. 10:40:16

@Bafana:

A magyar szélsőjobb sosem volt híres gondolkozási képességéről. Ez a cikk is ezt igazolja. Eleve ez a Perge bele van a habarodva a zsidókérdésbe, képtelen emiatt értelmesen elemezni bármit is.

the.man · http://rivercottagenyomaban.blogspot.com/ 2015.01.26. 10:43:32

"A kérdés csak az, hogy nálunk ki tud olyan alternatívát nyújtani, ami Magyarország minden állampolgára számára igazságot kínál és megvédi azokat a kapitalisták, oligarchák ártó szellemétől. "

Röviden, senki.

the.man · http://rivercottagenyomaban.blogspot.com/ 2015.01.26. 10:45:17

@déjá vu39: Amelyik nem tetszik neki. Mikor melyik attól függően honnan fújj a szél.

MarkD Man 2015.01.26. 11:49:05

Kedves Member, nem hiszem el, hogy megetted ezt a dumát, marxisták, kommunisták ezek, akárhogy próbálod mosdatni a négert, Orbán görög megfelelői. Nem a változás, hanem a korlátlan populizmus és a "mindenki hibás csak mi nem" nyafogás győzött. Egyszer érném meg, hogy dolgoznának a görögök az unióval való harc helyett.
Mi a Sziriza programja? Azon kívül, hogy mocskoseutakarodj meg nemleszünkatrojkagyarmata, más ötlet nincs, de még ezt is gyávák keresztülvinni, mert tudják (remélem), hogy halálra ítélnék vele az országot.

2015.01.26. 12:17:17

@MarkD Man: KilépünkazEUbólésrosszlesznektek zsarolás az A tervük valószínűleg, B terv pedig az lehet, hogy ha az EU nem eszi meg az A tervet, akkor korruptak leszünk, hogy legalább valami haszon legyen a kormányra kerülésből.

sanyix 2015.01.26. 12:46:28

@maxval bircaman szerkesztő: orbán komcsi balos, aki egyébként egy szélkakas, úgyhogy a kívülre mutatott kép akár napok alatt is az ellenkezőjére változhat...

Mercel 2015.01.27. 09:46:10

@Arcade Macho:

"nem tudni mik voltak a tervek, de 30 even belul egy elmaradott mezogazdasagi szutyok retek orszagbol vilaghatalom lett"

Az a fejlődés utólag sajnos nagyon is megkérdőjelezhető volt, és már a 60-as, 70-es években is látszott, hogy az az út amit akkori szovjetunió jár az nem jó út.
Másrészt az a fejlődés is ami bekövetkezett egy társadalom megfojtása árán következett be. Ennek a hatásait a mai napig érzik az oroszoktól kezdve az ex szocialista blokk összes országai.
süti beállítások módosítása