Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Az LMP igazi arca

2015.02.22. 20:56 Member

14043_901562626541952_6318512357066181959_n.jpg

Kész Zoltán, a független neoliberális baloldali független jelölt a Liberálisok egyik aktivistája segítségével, a kitakart arcok alapján megállapította, hogy Schiffer András együtt ebédelt Kubatov Gáborral és Porga Gyulával a Séfkrajcárban, és a Fidesz aktivisták szállították az LMP szavazókat, hogy a 2/3 megmaradhasson. Természetesen a csalódott elempéseket Kész Zoltán képviselni fogja a tőle már megszokott hitelességgel és tisztességgel az országgyűlésben.

10_1.png

Schiffer András nem várta meg a választások végeredményét, Putyinnal együtt Izraelbe látogatott, ahol a politikus érkezését már váró zsidó vezetőkkel megállapodtak egy, a Dohány utcai zsinagógába szánt frigyszekrényreaktor építéséről. A képet a DK egy helyben tartózkodó aktivistája örökítette meg. Ebből is látszik, hogy az LMP mennyire zöld, mennyire euroatlanti és mint eddig is tudtuk, erősen izraeli kötődésű.

30.png

Schiffer András, ha már a Közel-Keleten járt, átugrott az LMP által pénzelt Iszlám Államba, ahol a radikális harcosokkal közös fogolyégetésen vett részt, majd önként lefejezte az Összefogás egy tucat tavaszi jelöltjét, egyikük utolsó leheletével még kiposztolta a fenti képet. Ebből is látszik, hogy az LMP mennyire tiszteli a demokratikus értékeket és a jelöltek ritkításával hozzájárul a 2018-as Fidesz-KDNP kétharmad megőrzéséhez.

20.png

Urnazáráskor Schiffer András elvtárs beugrott a Dunába és a víz alatt beszélgetett az ellenséges békaemberekkel a mi nagy vezérünk, Kész Zoltán és a többi elvtárs meggyilkolásáról. A képet egy MoMa aktivistának sikerült rögzítenie búvárkodás közben.

A csalódott elempéseknek üzenjük, hogy igenis lehet más a politika, csak nem a békaemberekkel, iszlám terroristákkal, oroszokkal és izraeliekkel egyaránt kiváló viszonyt ápoló, megalkuvó álzöld párttal, hanem a mindig igazat mondó, az egészségügyi ellátást nem szűkíteni, a választójogot nem csorbítani és a nagytőkéseket képviselni soha nem akaró, volt tanítványaival soha nem házasodó Kész Zoltánnal, Hazánk reménységével és Nemzetünk lángoszlopával, aki maga a "BALOLDAL" egy személyben.

Mivel többen nem értették, a fenti írás reakció Kész Zoltán tegnapi választók megtévesztésére írt posztjára. Kérem az iróniaérzéket be, a gravitációt pedig (Széles Gábor kedvéért) kikapcsolni. Lenti állításaim igazolására pedig íme.

19 komment

Címkék: Schiffer András LMP

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr707205277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.22. 21:39:53

Ez meg mi a lónak a fasza, ha szabad kérdeznem?

takonyhabony 2015.02.22. 22:42:44

Ennyit értek...a veszprémi ámokfutás és bukta még lejjebb tolja a pártot!

KoNor_engineer 2015.02.22. 23:05:41

@pythonozok: Mit vártál? Erre a 4.57 %-ra (Gerstmár Ferenc-LMP) más posztot nem lehetett volna írni. Jah, de: ahhoz képest hogy ökopárt meg hasonlók, vidéken nagyon nem akaródzik összejönni a parlamenti küszöb környéki (ne adj Isten, jóval feletti) eredmény. Így viszont nem tudom, hogy mit akar a párt, amikor hangyafasznyival ugorják meg a lécet, leginkább a bp-i szavazóknak köszönhetően (EP meg országos szavazásnál). Nagyon koncepciót sem látok az LMP-nél arra, hogy szélesebb réteg felé akarnának nyitni, pedig a mostani pártok közül talán még az övüké az, amivel azonosulni tudok. :(

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.22. 23:40:37

@KoNor_engineer: várni semmire. Beleolvastam és... őszintén szólva egy szót sem értek belőle.
Mintha egy fidesz birka által véletlenszerűen egymás mellé hányt mondatok halmaza lenne.
Mi ez? Humor?

KoNor_engineer 2015.02.22. 23:55:26

@pythonozok: Csodálkozok, mert Member általában kreatívabb szokott lenni.
Sebaj, vicces ez is:
www.youtube.com/watch?v=nYC1PF3pfnw

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.23. 00:10:13

@KoNor_engineer: őt nem ismerem, véletlenül tévedtem ide. Belenéztem és még azt sem tudtam eldönteni, hogy egy félhülye fidesz-droid posztját látom vagy valami hírcsárda jellegű blogon járok.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.23. 05:39:44

Mandátumot szerzett Washington és a háborús párt, ez nagyon rossz hír. A magyarok elbuktak a tegnapi teszten.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2015.02.23. 06:56:03

@pythonozok: Láthatóan a blogolvasók között nem tombol az iróniaérzék, pedig Kész Zoltán tegnapi akciója után ez a minimum.

@KoNor_engineer: Nagyon erősen sülthal felállás és óvatoskodás van ma, amit én is sajnálok, ez a kimért, érzelmekre a legkevésbé sem ható stílus csak egy szűk értelmiségi réteget fog meg és megtartja az "egyik sem" szavazókat.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.23. 07:13:14

@Member: miután a blogot nem néztem meg, a stílus alapján meg akár egy narancsos vagy náci droid is írhatta volna... ne csodáld. :)
Ezek hóttkomolyan is képesek lennének ilyen posztot összehozni. Lásd a félkegyelmű bulgár-birka ökörségei! ;)

MarkD Man 2015.02.26. 11:09:27

Member, én tisztellek is, és alapvetően igazad is van, de ne hargudj, ez a poszt vállalhatatlan stílusra. Nem idegen tőlem az irónia, de ez a stílus... mintha valami békemeneteléstől félőrült rezsinyugdíjas írta volna. (monduk ahhoz kevés benne a gyurcsányozás, de akkor is...) Aki ezt látja az oldaladról, annak az csapódik le, hogy LMP=környezetvédő fidesz. A legjobb szándékkal mondom.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2015.02.26. 12:33:57

@MarkD Man: Akikkel beszéltem, többnyire jópofának találták és értékelték, főleg akiket felidegelt a legsötétebb SZDSZ-es időket idéző Kész Zoltán a kampányhajrában. Más kérdés, hogy vele szemben is született olyan lejárató anyag, ami nem szimpatikus nekem sem.

Stíluson nem tudom mit kritizálsz, egy az egyben Kész Zoltán stílusát adtam vissza abból a posztjából, amit fent be is linkeltem.:)
www.facebook.com/VeszpremKesz/photos/a.875597475805134.1073741828.875252079173007/901562626541952/?type=1&theater

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.26. 12:44:12

@Member: hát a franc tudja... Kész nem egy szimpatikus jelenség (korábban nem ismertem, most se igazán, csak pár tőle származtatott mondat, meg a fotói...), de ami azt illeti, az LMP az én szememben is közelebb áll a fideszhez, mint bármi máshoz. :(

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2015.02.26. 12:49:24

@pythonozok: Annak fényében érdekes, hogy én a Fideszt tartom a kimúlt SZDSZ után a legocsmányabb magyar formációnak.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.26. 12:53:16

@Member: ettől még közel egy platformon vagytok... ellenségkép keresésben mindenképp. Épp úgy képtelenek vagytok _ellenség_ nélkül létezni, mint a fidesz vagy a jobbik.
Én ezt látom, valahányszor LMP-s hírbe, írásba botlom.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.26. 12:53:52

@Member: megjegyzem, épp a szadeszes megjegyzésed igazolja, hogy semmiben sem különböztök a fideszesektől.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2015.02.26. 13:22:45

@pythonozok: Minden politikai oldalnak megvan a maga "ellensége", ha minimális politológiai ismereted van, akkor tudod. :) Másrészt meg hadd ne szeressek már mindenkit, az SZDSZ elsősorban a pozíciókárt való szavazgatásról szólt és közben lejáratták a liberalizmust.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.26. 13:26:48

@Member: nem. Vannak csoportok, akiknek ellenfeleik vannak és vannak akiknek ellenségeik.
Szeretni sem kötelező senkit, de a gyűlölet más lapra tartozik.
És tőletek ugyanazt a gyűlöletet látom szinte mindenhol, amit a fideszes és jobbikos hordáktól.

Részemről abszolút független vagyok, nem voltam soha párttag, nem is nagyon foglalkozom azzal, hogy melyik párt mit művel, amíg nem ártanak nekem.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2015.02.26. 15:32:04

@pythonozok: Mégis úgy érzem abból, hogy a baloldali összefogást nem cinkelted, valahogy oda sorolódsz, miközben ők sem jutottak tovább, főleg közös nevezőben az Orbán takarodj!-nál. Vagy mondj egy szimpatikus formációt, amely nem támad senkit, csak a pusztába mondja a nagy dolgokat.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.02.26. 15:43:20

@Member: szimpatikus nincs. Maszop-szadi duótól csak olyat láttam, hogy akkor támadtak, mikor már őket próbálták lejáratni, ellenük léptek fel finoman szólva etikátlanul. (lásd "rosszabbul élünk mint négy éve" c. hazugság -> rá adott válasz)
Az immár nyílt fosztogatásnak, a demokrácia lerombolásának elítélését megint nem tartom ellenség keresésnek.
V.ö. állandósult komcsizás, miközben épp a leghangosabbak közt van a legtöbb ex(???) komcsi vagy épp Bajnaival kapcsolatos libázás, amihez mint kiderült, köze nem volt stb.
süti beállítások módosítása