Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Nőnapra virág, mekkora sovén dög vagyok én?

2015.03.06. 19:20 Member

2993_b_1.jpgMai napon 14.15 perckor átvettem az egyik dunaújvárosi virágüzletben azt a 10 szál tulipánt, amit egy hete rendeltem, hogy 8.-án, ami mellesleg a névnapom is egyben, hogy több kedves nőismerősömet felköszöntsem (ezért is ilyen egyszerű, mert a pénztárcám, hiába vagyok férfi, nem vaskos), erre szembeszalad velem Papp Réka Kinga írása és máris egy hímsovén köcsögnek kellene éreznem magam. Rápillantok a virágokra, igaz, nem szeretem a vágott virágot, mert szegénykéim lassú halálra vannak ítélve a vízben és a haldoklók látványa nem valami szívderítő, de megnyugtat a kegyes hazugság, hogy a növényeknek nincsen tudatuk és amúgyis több ezren tartanak otthon haldoklót a vázában. Ezerszer jogosabbnak érezném, ha ez miatt szólnának be, mint amit Réka elkövetett.

Ugyanis az írás a szokásos bűntudatkeltés. Nekem kéne rosszul éreznem magam, amiért konzervatív emberként, az egyre inkább hanyatló, kivesző szokásokat tartom és amiért ilyenkor is kedveskedni szeretnék a páromnak, nőtársaimnak, etc., mondván, hogy ő(k) ezen a napon még különlegesebb(ek), mint általában. Sőt, egyenesen feltételezi a cikk szerzője, az egész rituálé alapja, hogy némi jutalomfalatkával a nőket további egy év rabszolgamunkára bírjuk és elnyomjuk őket, már rögtön a szemem elé került a terhes feleségét megverő férj esete, aki a rokonokhoz menekült nőhöz egy csokor rózsával állít be (aki aztán jó eséllyel beadja a derekát). Úgy gondolom, előbb volna az egyenrangúság felé törekvés, ha volna külön férfinap (ahogyan Japánban a Valentin napon kapott csokoládét a fiúk a "Fehér napon" viszonozzák) ahelyett, hogy az ilyen napokkal és az ajándékozás nemes hagyományával szemben fellépnénk, mondván, ne egy adott napon legyen megbecsülés.

A cikket természetesen egyetértek abban, hogy a kormányzat finoman fogalmazza sem nemezhető nőbarátnak, ahogyan azzal is, hogy sok férfi... Izé, bocsánat, PASI nézi végig, ahogyan párjuk végzi a házimunkát és a gyermeknevelést, esetleg néhány pofont is lekever, hogy kifejezhesse a "szeretetét". Ennek ellenére azt kell, hogy mondjam,

-Továbbra sem érzem azt, hogy mekkora előnyöm származna a férfi létemből. Nem keresek többet, nem vesznek fel könnyebben munkára (pedig elnőiesedett terület), nem övez nagyobb tisztelet, sőt, komolyabb elvárásokat támasztanak felém, legyek erős és határozott, ha nincs munkám vagy párom, az ciki (míg nők esetében inkább mondják, "kivár"), és nekem kell tepernem, energiát, pénzt és időt befektetni, hogy valaki végül "igent" mondjon.

-Nem tudom, miért kell azt feltételezni, hogy alapvetően minden férfi aljas és egyetlen célja a nő kizsigerelése, és az ajándékok, bókok,a kézcsók is az ágyba csalást vagy a bocsánatkérést szolgálják. Ez a feltételezés az "ő ütött először vissza" tipikus esete. Elhiszem, hogy a többség megtapasztalta a bunkó PASIK-at és a párkapcsolat elsősorban az érzelmekről szól, de ezeket tegyük félre és legyünk racionálisak: Nem PASIT, hanem TÁRS-at és APÁ-t kell választani (különösen, ha valaki gyerekesként keres párt), és ebben az esetben lassan garantáljuk, hogy a PASIk helyett a FÉRFIak neveljenek utódokat és a társadalom közelebb kerüljön az egyenlőség felé. Mert mint írtam eggyel fentebb, akármilyen alkat legyen a fiú és a lány, mindig a lányon múlik az "igen".

-Felejtsük el azt is, hogy az anya szerep szóba hozása rögtön sovenizmus. A biológia úgy alakította, hogy a gyermek világra hozása során az édesanyának lényegesen több áldozatot kell hoznia, viszont az anya szerep mellé illik egy apa szerep is és az nem járja, hogy valaki csak "megcsinálja" és onnantól minden a nő dolga, egyenlően kell kivenni részünket, tisztelve és támogatva a nőt, akit szeretünk. De lásd eggyel feljebb.

Ismét a virágokra pillantok és továbbra sem érzem magam sem aljasnak, sem sovénnek.

8 komment

Címkék: nők nőnap

A bejegyzés trackback címe:

http://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr757246813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Gerilgfx 2015.03.06. 20:02:52

tőlem például következetesen senki nem kap semmit, egyáltalán semmikor, kivéve karácsonykor, és a születésnapjára. arra is kb 2-5 ezer forint közötti értékben valamilyen random dolgot, amit veszek neki a lomiban, és úgy gondolom, hogy hasznát veheti (motorpumpa, fázisceruza, stb). mondjuk furcsán is nézne ki, ha a barátnőmet megajándékoznám egy fázisveruzával nőnapra, de mivel alapvetően semmit sem kap úgysem, ezért aztán nincs is ilyen probléma. alapvetően egyáltalán nem kell senkinek semmit sem adni.

ki a faszomat érdekel a nőnap, a húsvét, a névnap, az advent, meg a többi baromság?

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2015.03.06. 20:04:32

@Gerilgfx: Engem pl. A karácsony és a húsvét hangulata nem valami erős most nálam, de reménykedem benne, ha lesz családom, akkor ezt is újra értékelni fogom.

Gerilgfx 2015.03.06. 20:13:08

@Member: igen, faraghatod bele a fát a talapzatba, aztán két óra múlva viszed be, hogy TESSÉK, ITT A VÉRES FA!

a showder klub egyik fellépőjének szavaival élve, a karácsonyfát a jézuska hozza, a talpat hozzá pedig a sátán

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2015.03.06. 20:15:53

@Gerilgfx: A talphoz szoktam fát választani, hogy megelőzzem a családi viszályt. De megjegyzem, a cserepes híve volnék, ha itt nem ellenkeznének.

Gerilgfx 2015.03.06. 20:22:50

egyik éven egy ilyen 1 méteres fát használunk, na az pont elég. azt mondták, ültetni való, de nem eredt meg.

Ricz the Ronin 2015.03.06. 20:44:51

Ez a Pap Réka Kinga az írása alapján tipikusan az a nő, "akit nem basztak meg egyszer se rendesen", ahogy szokták mondani. Rég láttam ilyen kötekedő, hisztis kurvát, és már bocsánat a megfogalmazásomért, de ő kiérdemelte ezzel.

KoNor_engineer 2015.03.09. 00:53:14

@Member: "Engem pl. A karácsony és a húsvét hangulata nem valami erős most nálam, de reménykedem benne, ha lesz családom, akkor ezt is újra értékelni fogom."

Ugye hogy régen meg volt még a karácsonyi hangulat (kb. egyidősek lehetünk)? Évek óta én sem érzem, és nem tudom miért: öregszem vagy csak a világ lett/lesz szarabb?

A poszthoz hozzászólva:
"Úgy gondolom, előbb volna az egyenrangúság felé törekvés, ha volna külön férfinap... "
Meglepő, de van: hu.wikipedia.org/wiki/Nemzetk%C3%B6zi_f%C3%A9rfinap
Persze nem túl ismert, valószínűleg a Papp Réka Kingák szerint ez soviniszta ünnep is ("Egy nap a férfiaknak? Nanehogymá'b+"), bár talán az itthon egyre ismertebb Movember a célok egy részét át is veszi (Megjegyzés: a Papp Réka Kinga féle irományok miért nem írnak a férfi-nő várható életkor eltéréséről és azok okairól? A kérdés költői.).

"A cikket természetesen egyetértek abban, hogy a kormányzat finoman fogalmazza sem nemezhető nőbarátnak..."
Ácsi! Az egész ott b@szódik el, ha egy kormány/szervezet/stb. valamilyen baráttá válik. A fenéket, legyen mindenki egyenlő! Egyenlő munkáért egyenlő bért! A közszférában ez működik is, és azért valljuk be: az az egyenlő munka nem biztos, hogy mindig meg van... (nyugodtan cáfolj, kíváncsi vagyok, hogy az elnőiesedett területen hogy néz ez ki a gyakorlatban. Nekem közszférás tapasztalatom van, és bevallom: inkább dolgozok férfiakkal, mert úgy a produktivitás magasabb szintű. Bocs Papp Réka Kinga, de ez van! :( )

"Ismét a virágokra pillantok és továbbra sem érzem magam sem aljasnak, sem sovénnek."
Pedig az vagy. Azok vagyunk. Aljasok és sovének. Papp Réka Kinga mondta, ő csak nem tévedhet ekkorát. :-)

PS. azért megnézném ezeknek az emancipunciknak az arcát, hogy mire mennének olyan nyugati országban, ahol tényleg egyenlőnek és nem nőnek nézik őket, és mondjuk egy buszra felszállásnál vagy ajtón kimenésnél nem lenne udvariaskodás csak azért, mert hogy ő(k) nő(k). Akkor szerintem menne a visítozás a részükről.

2015.06.15. 11:15:39

@Member: Amellett, hogy tetszett a cikk (és Ricz barátod ugyancsak írt egy hasonlóan remek, bár hosszabb cikket), azért van némi keserű szájíz. Ami persze táplálkozhat információhiányból, vagy abból, hogy nem rendelkezek a megfelelő információkkal.

Mondhatni: kicsit szkeptikus vagyok a cikkel. Mindamellett azért, mert van egy olyan érzésem, hogy ez is a Lehet Más a Politika és a Negyedik Köztársaság közötti szokásos párnacsata része. (Amely kibukott például azért, mert nem értenek egyet a női kvóta kérdésében.) Szívesebben olvasnék tőled kritikát Szél Bernadettről, aki sajnos nem egyszer ugyancsak hozzáadta a nevét néhány férfigyülölő rendezvényhez (SlutWalk), együtt parádézott a PRK-hoz hasonlóan megnyilvánuló Antoni Ritával, és egyebek. Szívesebben olvasnék tőled kritikát az Isztambuli Egyezményről, ami emberjogi szempontból elég problematikus. Szívesebben olvasnék tőled kritikát a női kvótáról.

Cikk az Isztambuli Egyezményről:
www.ferfihang.hu/2015/04/27/igy-diszkriminalja-magyarorszagon-a-ferfiakat-a-radikalis-feminista-isztambuli-egyezmeny/

Szkepszisem ellenére, mondom, a cikk jó. Nekem is volt anno egy hasonló elmélkedésem:
www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/02/mikor-himsoven-ferfi-viragot-vesz-az.html