Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Kell-e közpénzből fenntartott állami televízió?

2015.03.20. 14:04 Member

m1-idojaras-csutortok_650x433.jpg

Három csütörtök volt a héten, abból az egyiken máris 35 °C, kánikula!!

Az a kutyakomédia, amit láthatunk a pénzünkből finanszírozott új m1-en, egy hosszú folyamat eredménye. Kezdődött azzal, hogy Orbán Viktor (igen, ő, és nem a Fidesz) megnyerte 2014-ben az országgyűlési választásokat és hiába múlt néhány mandátumon a kétharmad, úgy döntött, hogy elengedi a jobboldali sajtó kezét,mert úgy érezte, már van olyan erős, hogy hatalma megdönthetetlen (kissé Mussolini-féle program) és a közmédia bőven elég lesz a kormány szócsövének. Ezzel párhuzamosan lezárult az RTL Klub és a kormány háborúja (érezhetően gyengébbek is lettek előbbi hírműsorai), a médiaadó most már egyenletesebben oszlik el. Csakhogy ez a két döntés egy bizonyos ember birodalmának ártott a legtöbbet, akivel Orbán Viktor már egy éve nem is áll szóba: Simicska Lajosnak. Közöttük nyílt a Fidesz legújabb frontos háborúja, ebbe az ügybe mélyebben nem mennék bele, kicsit állítólag már unták, hogy az országnak két miniszterelnöke van lassan, egy politikai és egy gazdasági.

A hírhedt márc. 15.-ei őskáosz

adar_sic_janos_1.jpg

 Csak egy "K" betű hiányzott

Szóval a kormány elveszítette egyik fő felületét, a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t, közben éppen ezért görcsösen igyekezett az elvesztett funkciókat a csatornák átrendezésével pótolni. Az m1 lett a "magyar"... izé...  "fideszes BBC", az m2 gyerekcsatorna 8 órától átalakul Petőfi TV-vé, ahová száműzték a közmédia utolsó nézhető műsorait, a Duna TV pedig ma az eddigi m1 szolgáltatását nyújtja. Sajnos ezerszeresen szúrták el a fideszes hírtévé kialakítását, mivel pl. LED paneleket alkalmaznak előre kialakított stúdiókban, így a lent látható módon távol kell állnia a két karót nyelt kispolgár imidzsű műsorvezetőnek, mert a LED fal meleg és az azt hűtő ventilátor felfújná a hölgy szoknyáját. Pontosan ezért alkalmaznak más adókon greenscreen-t, ugyan a kevésbé vizuális meteorológusok dolgát pl. megnehezíti, de annyi baj legyen. Ennél sokkal súlyosabb probléma, hogy a Fidesz a pártpolitika logikáját követte az emberek alkalmazásában. Nagy kampánnyal jelentették be a változásokat, melyeket szimbolikusan március idusára időzítettek, így újságírók tömege lett elsőkézből megtapasztalója a bakiparádénak, miközben a nézettség döbbenetesen alacsony maradt. Míg a hatalom kézben tartásában rövid távon (a Fideszben ez hosszú távon működik) működik, hogy a kiválasztás egyetlen mérője a lojalitás és a feltétlen hűség (fides = hűség latinul), addig a médiában és bármilyen gyakorlati feladatban katasztrofális, ha a szakértelem ennyire háttérbe szorul. Meglepett, kamerával ismerkedő műsorvezető, ki nem töltött műsoridő, bénázó technikai személyzet. Vagyis ezt a csatát eddig Simicska Lajos nyerte. Orbán Viktor hatására tömegesen mondtak fel a Magyar Nemzetnél, több hullámban, így Simicskának pillanatok alatt kellett jelentő pozíciókra új embereket találnia, ennek ellenére sikerült neki és a Hír TV, Magyar Nemzet ma színvonalasabb, és ami még fontosabb, pártatlanabb, és ezért nézhetőbb, mint a köztévé.

 "Éjszakai napsütéses, derült időjárás..."

Elnevetett halálos baleset

Jelenleg két politikai erőről tudok, mely megszüntetné a köztévét Magyarországon, az egyik a Gyurcsány Ferenc által jegyzett DK, a másik pedig a függetlenből fodorgáboristává vedlő, már a választás napján bődületesen hazudó Kész Zoltán. Természetesen mindkét alakulat a "jelenlegi formáról" beszél, de mivel a politika természete szebben csomagolva, aktualizálva eladni a terveket, a fene sem tudja.

Köztévére minden országnak szüksége van, mivel a kereskedelmi célú televíziók elsődleges célja a profit, ehhez viszont olyan műsorok közben kell reklámokat leadniuk, ami az átlagembert jobban megfogja, mint borzongás (gyilkosság, halálos baleset), a felháborodás (Éden Hotel, , Való Világ, Győzike, Éjjel-Nappal Budapest) és ezek oldása ("Három csíkosmókus kölyök látott napvilágot a veszprémi vadasparkban"). Vagyis ezen televízióktól csak akkor várható érdemi tájékoztatás, ha éppen a tyúkszemükre lépnek, mint az RTL Klub esetében. A parlamenti közvetítéseket különösen fontosnak tartom egy olyan ország esetében, melynek parlamentje továbbra is a 90s évek végére jellemző elavult, nyakatekert és lassú módszerrel teszi lehetővé az internetes közvetítést, így az ember a hírportálokra hagyatkozik, akiket jó eséllyel kizárnak, ha nagyon közvetíteni próbálnak. Egy olyan hírtévé esetén viszont, amely viszont már nem a kormánynak tetsző híreket közli, hanem egyenesen a kormány más médiumai által generált híreket, nincsen se jövője, se értelme, mivel célja nem a tájékoztatás, nem is a profit, hanem a politikai befolyásolás, ez pedig egy pártpénzből finanszírozott párttévé (ami eddig a HírTV volt) és nem a közmédiáé. A köztévének olyan független szervnek kellene lennie, mint a PSZÁFnak, a Nemzeti Banknak, az Alkotmánybíróságnak és a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak, amelyek ma persze szintén a Fidesz eltussolási és garázdálkodási sóhivatalai, akárcsak a köztévé.

14 komment

Címkék: m1 köztv Fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr507286247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ricz the Ronin 2015.03.20. 14:42:14

A greenscreenhez annyit, hogy a Csodák palotájában volt ilyen. Nem kell vizuálisnak lenni, szemben veled van a képernyő, hogy mit látnak a nézők, azt kell figyelni és a szerint mutogatni. Nem nehezíti meg semmivel se a dolgot. De ha már LED, akkor hozzábiggyeszthetted volna, hogy ha már annyire technikai oldalasak akarnak lenni, akkor OLED-et használnak.
Az elnevetett halálos baleset meg smafu. Lehetett volna rosszabb is, de a "nyelvem hegyén"-effektus még bocsánatos dolog (nézd meg, a wiki jegyzi, mint egyfajta mentális zavart), bár itt is inkább a hozzáértés és a felkészültség a mérvadó.

Blogger Géza 2015.03.21. 15:27:49

Most akkor gyűjtsünk elírásokat az indexről és kérdezzük meg, van-e szükség indexre? Pedig ők ugye nem most kezdték...

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.21. 15:41:57

Nem, nem kell :)))

2018-ban anélkül is kiesik a Parlamentből az euro-atlantista érdekeket szolgáló oldal, hogy Orbánék akár csak egyetlen percig ellenük kampányolnának.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2015.03.21. 15:47:24

Érdekesség:

A Hócipő szerint is baszódjon meg a népszava, nemcsak az mtva szerint...

Olvasd az url-t és ellenőrizd !

Iszonyat mi van itt:

hocipo.hu/content/view/15677_baszodjon_meg_a_nepszava

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.21. 16:04:29

"Szóval a kormány elveszítette egyik fő felületét, a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t, közben éppen ezért görcsösen igyekezett az elvesztett funkciókat a csatornák átrendezésével pótolni. "

Ez inkább úgy történhetett, hogy Orbánék ELŐBB kezdték el átszervezni a közmédiát, majd amikor a Simics látta, hogy indul a vadiúj nézőszippantó konkurencia, akkor besokallt.

2015.03.21. 17:05:37

Állami nem kell, de közmédia kellene.

Azt észrevettétek, hogy eltűntek a csajok az időjárásjelentésből? Vagy csak én fogok ki mindig olyat, amikor nincsenek?

Szándékos szabotázson kívül tudtok még valami elfogadható magyarázatot arra, ami a Nemzeti Hírtévénél folyik?
A négy csütörtök, az Ádár, a flottakapitány stb. mind olyan baki, amit nem lehet ráfogni egy hibásan működő műszaki rendszerre.
Lehet, hogy a gyakornokok politikai átvilágítása nem volt kellően alapos és provokátorok is dolgoznak a műsorkészítésben? :-)

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.21. 17:14:46

@Ylim:

"Szándékos szabotázson kívül tudtok még valami elfogadható magyarázatot arra, ami a Nemzeti Hírtévénél folyik?"

A projekt vezetői nem mertek nemet mondani arra a baromságra, hogy éppen a nemzeti ünnepen induljon a megújult köztévé.

Egy ekkora változtatást HÓNAPOKON át kellett volna részleteiben tesztelni a kulisszák mőgőtt, MIUTÁN a készítői azt mondták rá, hogy készen van.

Nyilván volt egy hordányi "ki ha én nem" junior, akinek nagyobb volt az arca, mint a farka. Nekik köszönhetjük, hogy a SZIGORÚ teszt időszak kimaradt.

2015.03.21. 17:28:53

@beszélő majom: Amít írsz, az igaz a technikai hibákara.
De egy rakás olyan hiba van, amit még egy gyakornok sem véletlenül követ el. Pl. a repülőtérvezető helyett flottakapitányt írni a súgógépre tipikusan ilyen. Ezt nem lehet arra fogni, hogy nem volt rá idő felkészülni.

Azzal is egyetértek, hogy a rendszer összehozásával megbízottak nem mertek nemet mondani. De bakker, egy demokráciában, ha az atyaúristen is találja ki a baromságot, akkor a rendszer többi eleme foggal-körömmel harcolva éri el, hogy ne legyen belőle semmi. Mert egy demokrácia nem úgy működik, hogy Viktor kitalálja, és kerül, amibe kerül, annak márpedig úgy kell lenni. Persze más pénzével könnyen szórakoznak. Nem csak a "brókertörvénybe" kellene beleírni a teljes vagyonnal vállalt felelősséget, hanem a politikusokéba is.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.03.21. 17:59:38

@Ylim:

Szerintem az MTVA ugyanolyan munkahely, mint bármelyik másik. Egy munkahelyen meg nem kézfelnyújtással szoktak eldőlni a dolgok.

A teszt időszakban meg azért kiderülhetett volna egy-két gyakornokról, hogy totálisan alkalamtlan a feladatra.

fda 2015.03.21. 18:20:24

Nem kell itt mindenáron politikai vonalat keresni.

Pár tévés vezetőt kellene kirúgni most a francba, hogy a rájuk bízott feladatot ennyire gyengén tudták megoldani.

Ha gond volt az új emberek felvételével, képzésével, a technika beszerzésével, akármivel, akkor sokkal kevésbé lett volna ciki hírként bemondani, hogy március 15 helyett inkább május 1 lesz az indulás, minthogy mindenki ezen a sok hülyén röhögjön, akik épp az imidzs kialakítás első napjaiban szép egyesével, változatos módon leégetik magukat...

a 39 fokos 3 csütörtököt, az éjszakai napsütést, a flottakapitányt, az élő adásban váltogatott csatornákat egyszerűen nem lehet megmagyarázni... ez úgy indult, mintha valami gimnáziumi iskolarádiót látnánk.

Sajnálom, mert nagyon vártam, hátha valami jó csatorna lesz ezekből a régimódi, senki által nem nézett, de legalább nem az rtl/tv2-féle aljadék butaságot fröcsögő csatornákból, amit ráadásul bárki ingyen foghat, hd-ben... Csupa jó is lehetne, már csak össze kéne szedni pár embert, aki használni is képes az összevásárolt technikát.

Makkasz 2015.03.21. 19:35:31

Fuggetlenul a mostani allami tv beteg mukodesetol, koztevere nincsen szukseg.

A parlamenti kozvetitesnek elonek kell lenni interneten, az allami vezetok es parlamenti bizottsagok vezetoi fontos esemenyek utan pedig ujsagiroknak kell nyilatkozzanak, beszamoljanak. A koztevenek meszeltek 21. szazadban, folosleges, ertelmetlen, fuggetlensege nem megoldhato.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2015.03.21. 20:21:37

@Blogger Géza: Az index véleményem szerint nem közpénzből van, hanem reklámbevételekből, illetve sokszor más portálok is tőlük értesülnek az új infókról, szóval kellenek.

@beszélő majom: Ezzel teljes mértékben egyetértek, tipikus fideszes kapkodás és átgondolatlanság, mert kétharmad van és mindent lehet. Ebbe már bele is hülyültek, hogy ha valamit akarnak, az mehet azonnal.
süti beállítások módosítása