Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Az iszlám Olaszliszka

2015.01.08. 09:33 Member

124.pngA tegnapi nap eseményei úgy hiszem, alapjaiban rengették meg a világot, ezért is a furcsa címadás tőlem, mivel a világ szemében jelen esemény inkább hasonlítható a 2001.09.11.-es Al-Kaida támadáshoz vagy a madridi merénylethez, de véleményem szerint hasonlatos gyújtópont lehet páneurópai szinten a muszlimokkal, különösen a muszlim bevándorlókkal szemben, miként az olaszliszkai lincselés a magyar közéletbe beemelte a korábban is lappangó romaellenességet és tette egy kibeszélhető témává.

Nem ez az első eset, hogy valaki karikaturistaként az életével játszott, amikor az emberábrázolást eleve tiltó iszlám ikonikus karaktereit vette tollára.Kurt Westergaard-ot 2010-ben akarta egy szomáliai származású lakos meggyilkolni, Lars Vilks fejére szintén vérdíj került. Ebben jól látszik, hogy a liberális európai szólásszabadság, valamint a teokratikus elveket rendkívül komolyan vevő iszlám mennyire ellentétben áll egymással, így a szigorú eszmeiségében vett multikulturalizmus egyre inkább leomlani látszik, sokkalta inkább rajzolódik ki Samuel P. Huntington kultúrharc elmélete, mely szerint a fennálló nemzetállamok fognak kulturális gyökerek szerint tömbösödni és vívni harcukat egymás ellen, jelenleg is jól látszik az amerikai/nyugat-európai és ortodox kultúrkör hidegháborúja, melynek legfőbb áldozata a geopolitikai helyzete miatt taktikázásra kényszerülő posztszocialista térség.

pgkhiok_1_.jpg

Egyáltalán nem tisztem az iszlámot sem bírálni, sem mosdatni, mivel nem vagyok a téma sem avatott, sem önjelölt szakértője, nálam okosabb (és butább) emberek megteszik majd, számomra érdekesebb ennek a szörnyű tragédiának a nemzeti, nemzetközi megítélése. Franciaország mintája az államnemzeti koncepciónak, vagyis mindenkinek lehetőséget biztosít a franciává válásra, ennek egyetlen feltétele az állampolgárság megszerzése és a nyelv ismerete, tehát teljesen idegen a felfogás, hogy az ország területén kellett volna nevelkedni vagy francia felmenőkkel rendelkezni. Ezt a nagyon kegyes felfogást természetesen úgy érhették el, hogy bretonokat, okcitánokat a nemzeti ébredés hajnalán csírájában nyomták el (utóbbi pedig a trubadúr költészet meghatározó nyelve volt), megtiltották a nyelvek használatát és a kulturális hagyományok ápolását, így az ország kulturálisan csaknem homogén lett. Két ék található ebben a "kisebbségpolitikai idillben", Korzika szigete, mely teljesen önálló identitással és nemzetiségi törekvésekkel bír, valamint a speciálisan francia-német Elszász-Lotharingia. Ez az eset teljesen nyilvánvaló, hogy az apja antiszemita és maradi retorikáját szociális demagógiára és idegenellenességre cserélő Jean-Marine Le Pen és pártjának megerősödéséhez vezet, Hollandiában Pim Fortuyn meggyilkolása is rengeteget dobott pártja választási eredményén, ahogyan a Jobbik is megerősödött az olaszliszkai lincselés, valamint a Marian Cozma gyilkosságok után.

Európában a bevándorlás égető probléma és permanensen feldobott kérdés, mivel
1. A lakosság öregszik, igazából a bevándorlás lassítja a folyamatot.
2. A multikulturalizmus igazi gátja, hogy a harmadik generációs bevándorlók általában erősen a gyökereikhez fordulnak.
3. A jóléti államok roskadoznak, ennek egyik okának a túl toleráns befogadáspolitikát tartják, mely forrásokat von el az esetlegesen visszaélő menekültek részére.
4. Az autochton lakosságnál sokkal olcsóbban végzik el a bevándorlók az aljamunkát, így a képzetlenekben főleg ellenérzést szül a jelenlétük, de azóta jelentős jelenlétük a magas képzettséget igénylő területeken is.

Természetesen szögezzük le, hogy a bevándorolt muzulmánok java nem terrorista, az IS terroristái a szunnita iszlám egy rendkívül radikális csoportja, mely kalifátusnak mondta ki magát, ennek ellenére ez senkit nem fog érdekelni Franciaországban, ahol az unión belül a legmagasabb a muzulmánok száma és gyarapodásuk is rendkívül jelentős, ahogyan a kivándorolt kelet-európai romákkal sem tudtak mit kezdeni. De végülis ez az IS terroristáinak a célja (akik a siíta és más iszlám ágak képviselőit sem kímélik), összeugrasztani mindenhol a lakosságot, mintegy indokot adva a helyi iszlám csoportoknak a radikalizálódásra és némileg elterelni a helyi, Irak és Szíria területén végzett tevékenységükről a figyelmet. Csak azt nem tudják, hogy ezzel ők maguk ártanak a legtöbbet az iszlámnak és saját vallási közösségük tagjainak. Kemény évek elé nézünk. 

b6wb6lziyaawia1_1_.png

24 komment · 2 trackback

Címkék: iszlám mészárlás

Akváriumtakarító Életpályamodellt vezet be a kormány

2015.01.07. 11:08 Member

article-2259659-16d438aa000005dc-360_634x509_1_.jpgNehéz időket él meg Nemzetünk, miután az Új Világrend kíméletlenül törekszik szent hagyományaink és keresztény értékeink eltörlésére, ezért kormányunk sikeres intézményeinek egyike, a Nemzeti Vízkincset és Halállományt Őrző Szent Péter Ellátó Hivatala javaslatot tett Nemzetünk kormányának a turisztikailag és fajmentés szempontjából előkelő, ezért Hazát rendületlenül szolgáló akváriumtakarítók munkájának és kenyérkeresetének védelmére.

Mészáros-Lázár Viktor, a szervezet elnöke, aki végzettségét tekintve jogász és sámándobos, így nála alkalmasabb hazafi nem is állhatna e nemzetstratégiailag kiemelt szervezet élén kijelentette, Honunk védelme érdekében elkerülhetetlen az akváriumtakarító segédmunkások életpályamodelljének bevezetése, mivel nem élhetnek Hazánk e fontos polgárai abban a tudatban, hogy a tanároktól, szociális munkásoktól és birkózóktól alacsonyabbrendűek, Az életpályamodell első szakaszában minden dolgozó megkapja a magyar kormány által garantált közmunkabért, melyet a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében beépített a közalkalmazotti bértáblába, majd egy 3 milliárd forintos közbeszerzés során elkészült statikus html felületen keresztül feltölthetik eddig szerzett tapasztalataikat a kormány által előírt, Nemzeti Higiéniai és Tisztaságőr Elosztó által forgalmazott tisztítószerek használatáról, valamint a technikákról, melyeket a hatékonyság érdekében fejlesztettek ki, ezekből végül egy fejezetet állítanak össze a legújabb erkölcstankönyvbe. A szakma iránti megbecsülés jeléül az ágazattól 182 millió forintot átcsoportosítanak a kiváló sportolók díjazására, mivel a Századvég független kutatása szerint az akváriumtakarítók 90%-a szeret focizni.

Az egyes, különösen ritka és védendő halfajták akváriumaihoz vezető útvonalakat fizetős gyalogpályákká alakítják, mely bevételből finanszírozzák a felcsúti Tormay Cécile Bazilika munkálatait. Ezen felül akváriumainkra előírták, hogy kizárólag a hun-szkíta-avar hitvilággal összeférő hal- és más víziállatfajták foglalhatnak helyet, a trópusi és mediterrán idegenszívű halaknak visszamenőleg megvonták vízumát, miután bizonyíthatóan kapcsolatban álltak M. André Goodfrienddel.

Viszlát és kösz a halakat!

Szólj hozzá!

Címkék: szatíra

2015: Erős kezdés

2015.01.03. 11:02 Member

Kétségtelenül erős kezdés az idei év, rögtön fizetőssé váltak a dunai hidak néhány kivétellel, amire utoljára a dualizmus korában volt példa, de a hídvám a nemesekre is vonatkozott, miközben akkoriban nem volt divat őket sarcolni és amúgyis a nemesség építette a hidat, így az előrelépés volt, nem visszaesés.

Számomra sokkal pofátlanabb, amit Novák Előd művelt az első 2015-ös csecsemő megszületése okán, aki nevezetesen Rikárdó néven látta meg a napvilágot.

Rikárdó, hát igen, pályafutásom alatt több Rikárdóval találkoztam és vitathatatlan tény, hogy a latinos, spanyolos hangzású nevek többsége roma családokhoz köthető, éppen ezért különösen gusztustalan Novák Előd hozzászólása, mely az érdemes magyarok szaporodását emeli ki. Konkrétan országgyűlési képviselői tiszteletdíjért azt hiszem bármelyikünk szívesen vállalná a nemzeti nyúl szerepét, másrészt ő maga is beáldozta gyermekét a politika oltárán, így lett a neve Novák Hunóra Csenge, ami a történelemhamisítástól (hun-szkíta eredet, nagymorvák, illírek, dáko-románok és a többi agyament baromság) ódzkodó lelkemnek nagyon nem szimpatikus, ennél már csak Kövér László volt politikatudatosabb névadó (Vajk, Botond és Csenge), míg Orbán Viktor többnyire bibliai neveket adott gyermekeinek (Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra).

Éppen lenyugodna az ember lelke, erre megjelenik mindannyiunk kedvenc Gyurcsány Ference egy balegyenessel.

 

Gratulálok nektek, így kell az elsőszülött csecsemőt politika tárgyává tenni, azt hiszem, megvan 2015 első két f@szkalap díjasa, már megszületni sem lehet úgy, hogy páran ne akarjanak ebből is szavazatot sajtolni!

Személyes tapasztalatom a témában egyébként, hogy egyetlen megszületett gyermekért sem kár, rengeteg roma gyermeket fogtam már a karomban, vagy sétáltam velük hazáig, és nem zavart, ha esetleg higiénésen nem voltak az elvárható szinten. Sokkal nagyobb baj van azzal, hogy aki munkaképes lenne sem tud rendesen elmenni dolgozni, a szenvedélybetegségek ellen egyáltalán nincsen hatékony fellépés, a gyermekvédelem adminisztratív szerepbe szorult és még mindig ódzkodunk a bentlakásos iskoláktól, így a gyermek 14 éves korár elkallódik, különösen egy teljesen zárt közegben, ahol pozitív példát alig lát. De megszületésekor senki sem értéktelen, pláne nem a származása alapján, ezt tessék észben tartani és leszállni az aljas szavazatmaximalizálásról, de őszintén mit várok el olyan emberektől, akik a saját családjukat a politika bulvár térfelére terelik?

3 komment

Címkék: cigányság Novák Előd Gyurcsány Ferenc

Ma is okosabbak lettünk

2014.12.27. 10:08 Member

Mindannyian tudjuk, hogy elsősorban gazdasági érdekek mentén alakul a külpolitika, de ekkora agyament baromságot állítani, hogy Drábik Jánosnak, Bogár Lászlónak és Szaniszló Ferencnek is radikalizálódnia kelljen, hogy hiteles kormányellenzék lehessenek, na az már kemény. :D

Mondjuk érdekes ez az ellenlábaskodás, egyértelműen Merkelnek és Putyinnak egyszerre akarnak nyalni Orbánék az USA ellenességgel, csak éppen nem tudom, látják-e, hogy Merkel és Putyin nemigen szeretik egymást.

7 komment

Címkék: Kovér László

Veteránok és urizálók

2014.12.22. 12:20 Member

old-money-dog.jpgAmit már korábban emlegettünk és őszintén minden tekintetből várható volt, az beteljesedni látszik, repedések jelentek meg a NER erődítményén. Persze láthatóan nem a becsület és a szakmai kiállás (ezek alól talán Bencsik János mutatkozik némi kivételnek, illetve szigorúan a saját területén Pokorni Zoltán) mentén alakulnak ki ezek a széthúzások, sokkal inkább a szekértáborok, a befolyás és a források elosztása okozza a vitákat. A Fidesz-KDNP döbbenetesen sokat változott az évek során, az irányváltások (liberális-alternatív pártból nemzeti közép, majd konzervativizmus, végül nyugatias, majd keleties populizmus) mellett a személyi összetétel is rendületlenül változott, egyetlen magként Orbán Viktor maradt a párt fő mozgatórugója, de közben korábban ikonikus figurák kerültek kevésbé befolyásos pozícióba (pl. Kövér László pártelnök) vagy kádertemetőbe (Deutsch Tamás, Pokorni Zoltán, Navracsics Tibor), ahol kevés vizet zavarnak.

4953-aristocat_1_.jpgEzzel együtt a pártban új szerencselovagok jelentek meg, akik fiatalos vehemenciával és mohósággal indultak el a kitaposott úton, akik már nem tehetséggel, hanem kapcsolatokkal kerültek a megfelelő pozíciókba. Szijjártó  Péter, Habony Árpád, Lázár János, mind olyan nevek, akik közben kapaszkodtak fel, többnyire Fidelitaszos és HÖK-ös vonalon, és a diploma megszerzése után, gyakorlati munka nélkül kerültek a politika sűrűjébe. Az ilyen embereknek többnyire nem sok fogalma van a munka világáról vagy a pénz beosztásáról, többre és többre vágynak, közben a nép egyszerű fiának hirdetik magukat és a nép egyszerű fiainak szájából veszik ki az étket, a kétharmad pedig mindent felforgatott, már nincs szükség tervekre, vitákra, hiszen minden azonnal, ellenállás nélkül végrehajtható.

Már a kérdést feltenni is felesleges, hogy ez az új típusú arisztokrácia és földesúri rend, mely arab államkapitalista módon nyúl le minden forrást és sztálinista módon tartja kézben a hírközlést és menekül a saját ábrándjaiba, képes-e bármilyen formában képviselni a népet. Öröm, hogy felmerült a kérdés, szabad-e látványosan fényűzni, de ennél sajnos több kell, különben a saját nemzetére rontó jobboldal csakhamar a rács mögött vagy az országhatáron túl találja magát.

Szólj hozzá!

Címkék: Fidesz

Vida feljelenti Goodfriendet.

2014.12.11. 16:33 Member

working-with-idiots1_1_.gif

Csütörtök délelőtt Vida Ildikó megtette Orbán Viktor parancsát és feljelentette rágalom, valamint becsületsértés vádjával André Goodfriendet. Nem vagyok jogász, de még csak jogi végzettségem sincs, egyszerű szocmókusként emígyen látom:

Vida Ildikó büntetőeljárást kezdeményezett a 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről (Btk.) 226. § szerinti rágalmazás és 227. § szerinti becsületsértés vádjával, valamint a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.) 2:52. § alapján 5 millió forint sérelemdíjat kér, az index.hu nem közölte a jogalapot, de gondolom a Ptk. 2:43.§ d) szerinti becsület és jóhírnév megsértése okán.

Az első buktató rögtön, hogy a 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról (Be.) 553. § (2) úgy szól, hogy "A diplomáciai mentességet élvező személlyel szemben büntetőeljárási cselekmény a mentesség felfüggesztéséig nem végezhető.", de maga a vád sem áll meg, mivel Vida Ildikó maga ismerte be, hogy tud a kitiltásokról, nem véletlenül kért vízumjogot. Innentől kezdve vissza lehet vágni Vida Ildikóval szemben a Btk. 268. § (1) szerinti hamis váddal, valamint Orbán Viktor, mint felbujtó (Btk. 14. § (1)), mint informális munkáltató (mivel a NAV elnökének munkáltatója a  2010. évi CXXII. törvény a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról 10. § (1) szerint a kijelölt miniszter) a Btk. 195,§ szerint kényszerítést, valamint a 222. § (1) szerinti zaklatást valósított meg a (3) c) szerinti hatalmi vagy befolyási helyzettel való visszaéléssel.

Ergo hiába csak kommunikációs blöff az egész, eszméletlen nagy érvágás maguk alatt, igazán lehetne ott egy jogász... Elnézést, többségül jogász, maga Vida Ildikó is, akkor csak simán nagyon idióták. És még mielőtt valaki feljelentene a leidiótázásért, a Ptk. 2:44. § szerint a közéleti szereplőknek arányos mértékben tűrnie kell a közügyek vitatását biztosító alapjogok érvényesítése érdekében, sorry.

2 komment

Címkék: NAV Vida Ildikó

Káromkodnék, mint egy Kocsis

2014.12.08. 17:15 Member

drugs_1_.pngUnortodoxia ma már nem csak a gazdaságban és a külpolitikában képes különleges ötletekkel előállni, bizony az emberek mindennapi életét is képes olyan kontextusba helyezni, hogy minimális műveltséggel és ismeretanyaggal belátható, az egész felvetés eredendően hibás.

Kocsis Máté ötlete elsőnek csak blöffnek tűnt az újságírók, politikusok és iskoláskorúak drogellenőrzése, elsőnek hisztinek tűnt, hogy az USÁ-ban már megint rólunk cikkeznek, erre még kiderül, Kocsis barátunk az egészet komolyan gondolja és a gyermekeink egészségének megoldását a kelet-európai országokban jellemző bárgyúsággal és középkorba révedéssel kívánja megoldani a fiatalságot egyre jobban felőrlő kábítószerbizniszt.

A gondolat, hogy minden fiatalt (tettenérés nélkül) drogtesztnek vetik alá, a jelenlegi jogszabályok ismeretében meglehetősen aggályos, bár Orbanisztánban az akarathoz igazítják a törvényeket, ezzel nem lesz gond. Jelenleg a 2011. évi CXII. törvény 3. § 3. b) alapján a kóros szenvedélyre vonatkozó adat különleges adat, és a 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:43. § e) alapján a személyes adatok védelmének joga sérül, így simán követelhető sérelemdíj minden egyes gyerek esetében a 2:52. § alapján. Természetesen figyelemmel kell lenni arra is, hogy az esetleges kábítószert használóknál a 2012. évi C. törvény (Btk.) 180. § (1) szerint hat hónapos folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelés lesz kiírva, hogy elkerüljék a börtönt (persze csak csekély mennyiség esetén), innentől kezdve nyilvántartás lesz vezethető a kábítószereket kipróbáló fiatalokról.

Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire gáz az egész kábítószerügy Magyarországon. Egyrészt eleve az a Kocsis Máté pattog, aki szétverte a Kék Pontot és helyette szcientológusok kezébe adta a drogügyet, úgyhogy a HIV és más vérrel fertőző betegségek szépen futótűzként terjednek a kerületben. Másrészt pont a "füvesek" fognak szívni, mivel éppen a THC kerül ki a leglassabban a szervezetből (a gerincvelő folyadékban kimutatható halálunkig), más keményebb drogoknak pedig elég a 2-3 hónap, de néhányaknak, mint az LSD néhány óra. Ez a módszer ráadásul egyszerűen szólva szart sem ér az egyre jobban terjedő és módosuló dizájner drogokkal szemben, amiket ma használnak elsősorban, éppen a büntetés elkerülése és az olcsó előállítás miatt. A Fidesz-KDNP a drogok ismeretében 10 évvel, módszerek terén pedig 50 évvel van lemaradva. Azt már nem is emltem, mennyire nem látják, hogy a kábítószer nem probléma, hanem egy probléma tünete, a kilátástalanságé és a jövőkép nélküliségé, az alkohol és más drogok mind a lassú öngyilkosság, az önpusztítás részei, melyek elviselhetőbbé teszik a nyomort, de konzerválják azt és minél előbb kivonják az egyént a forgalomból.

1 komment

Címkék: drog kábítószer Fidesz

Könyv - Hajdú Lajos: Forradalmár, vagy szerencselovag?

2014.12.05. 20:15 Member

covers_160653_1_.jpgJelen könyvet K. Szilárd barátomtól kaptam, aki éppen adományruhát hozott anno nekünk Tarnabodra és meglátta 50 forintért az adományboltban, ezúttal is köszönöm neki!

Már abból a szempontból is rendkívül érdekes jelen könyv, mert kezdetben hasonlóságokat véltem felfedezni a XVIII. sz. végén élt Ráby Mátyás és Tarnabod egyik ikonikus személyisége, I. Edmond között. Ráby Mátyás elsősorban Jókai Mór "Rab Ráby" könyve alapján lehet ismerős, de Gálos Rezső, Szinnyei József és Komlós Aladár is foglalkozott a notórikus feljelentő személyével, aki Önéletrásában ("Jogtiprás és a kormányzás borzalmai Magyarországon és Ausztriában", ill. "Az igazság megölése Magyarországon").

Ráby Mátyás a kancellárián kezdte pályafutását, de hamar eltiltotta a tisztségviseléstől, miután a feljelentői harmad reményében mindenkinek segített a rágalmazásokban, államtitkokat adott ki és lopta az írószert gátlástalanul. Hamarosan, a kancellária képviselőjének adta ki magát Nyitra megyében, ahonnan elmenekülve, magát II. József jóbarátjának nevezve Szentendrén kiváló érzékkel kezdett aknamunkába, kihasználta az ottani belső ellentéteket és kezdetben a helyi, majd a megyei hatóságokat, végül a királyi biztost is megrágalmazta, hogy zugügyvédi tevékenységéből magát feltartsa. Nagy hírre tett szert, Kecskemétről és az ország más részéről is keresték, mint a szegény emberek oltalmazóját, közben ő maga egy nagyon tipikus módszerre épített bőnyálú, pontatlan és ellentmondásos denunciációit: Minden levelet II. Józsefnek küldött, bemocskolta helyi ellenfeleit (sokszor volt szövetségeseit), katonai- és független vizsgálókat kért. bizonyítékokat mindig megnevezett, de azokat bemutatni nem tudta, mert azokat mindig pont akkor foglalták le/lopták el tőle. Tanúi többnyire már meghalt emberek voltak, és minden perlekedését menlevél kiadatásával kezdte, amire hivatkozva a butábbakkal elhitette, hogy őt nem lehet elítélni. Mellékleteit természetesen kézzel másolta és céljának megfelelően hamisította.

Rábyt elfogták és 3 év 3 hónapig tömlöcben volt, ahonnan illegálisan folytatta tevékenységét, sőt, egyszer megszökött, a rabokat is megfűzve, végül meglepetésre II. József megkegyelmezett neki, mivel tevékenységével számtalan szentendrei szabálytalanságról lehullott a lepel (főleg adózás terén), ő továbbra is ragaszkodva feljelentői harmadához II. Lipótot is izgatta, aki viszont már ügyével (bölcsen) nemigen foglalkozott. Ráby olyan ügyesen verte át a történészeket, hogy még a wikipédia sem a tényeket, hanem meséit tartalmazza, Ráby nem volt nemes (a bíró is végig tegezte) és nem volt II. József beépített embere. Hajdu László végtelenül pénzéhes embernek, önelégültnek és pszichiátriai esetnek gondolta hősét, a történetek alapján egy hebefréniás skizofrénia valóban kirajzolódni látszik.

A tarnabodi I. Edmondot a fentiek jegyében nem tartom kifejezetten Ráby Mátyás alkatnak, szinte minden településen él 1-1 személy, aki rendszeresen munkát ad a járási és megyei bíróságoknak, ügyészségeknek és törvényszékeknek, de immár 8 éve tartó szívós küzdelmének egészen más jegyei mutatkoznak meg: Kisebb ügyekben a helyi lakosság egyes személyeit támogatja, ill. vonja kérdőre törvényileg, de tevékenységének központja Pető Zoltán polgármester sikeresnek nemigen nevezhető 13 éves pályafutása, melyben ő maga a törvényesség önjelölt őreként mutat rá a helyi hiányosságokra és visszaélésekre. Fenti hősünkhöz hasonlóan bátornak tekinthető, mivel a múltja miatt a rendőségnél védelmet élvező polgármesterrel kapcsolatos ügyeket az ügyészségig és a törvényszékig viszi, ha kell és ő maga is gyakran lesz feljelentések tárgya, hol a polgármester, hol annak követői által, de eddig pert velük szemben nem veszített, de ez el is várható valakitől, aki megjárta a romániai pogromokat. Ennek az eposzinak és véleményem szerint szintén könyvet érdemlő küzdelemnek a végeredményére legalább annyira kíváncsi vagyok, mint a Ráby-ügy lezártára.

2 komment

Címkék: könyv Tarnabod Ráby Mátyás

Lesz prém?

2014.11.26. 14:58 Member

Kezdődik a vadászidény, mint köztudott (vagy akinek nem, azt engedelmével most informálnám :)), Navracsics Tibor felfele bukott és EU biztos lett, így a veszprémi I. sz. OEVK új képviselőt választ helyére. Miután Újpesten a Fidesz-KDNP felsült (hiába ment a KGB ellenkampány), egyetlen mandátum elbukása a kétharmados többség elvesztéséhez vezet, ergo vagy kellene egy idióta, aki rossz gombot nyom, vagy bizony meg kellene győzni párakat az ellenzékből, ami párszor sikerült a Jobbik esetében, de többnyire velük sem.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy két nem akármilyen szereplő jelent meg a jelöltek között. Simicska Lajos (és Nyerges Zsolt), aki láthatóan kezd kiszorulni a Fidesz nagy gazdasági hátországából (A Habony művek és Mészáros Lőrinc ezek szerint szebben mosolyognak és Gíró-Szász is tör fel mindannyiunk örömére), ha már újonnan Veszprém környékén él, próbálkozik, elvégre a médiabirodalmát (Magyar Nemzet, TV2) súlyosan megcseszegették Viktorék. Esélyeit nem tartom nagynak, mivel neve egyet jelent az oligarchizmussal és az állami szintre emelt korrupcióval.

Sokkal érdekesebbé teszi a történetet Török Gábor, aki a nyelvészetből került a politikai elemzés élvonalába, ahol kissé modoros, óvatoskodó stílusával többeket felzaklatott, sokan vádolják a kormány óvatos pártolásával, ennek ellenére érdekessé tenné a megmérettetést.

Az első párt, amelyik támogatását fejezte ki a független Török Gáborral kapcsolatban, a Jobbik, LMP-s válasz eddig nem született (magam a független jelölt mögé állást támogatom), a baloldal egyértelmű, hogy önállóan indul, főleg a Jobbik állásfoglalása után. Még van addig néhány hónap, kétségtelenül izgalmas időközinek nézünk elébe.

Szólj hozzá!

Címkék: választás Veszprém

A Taigetosz Program keretében megvalósul a Méhely Lajos Terv

2014.11.21. 18:26 Member

post-22523-Lion-King-Rafiki-throws-Simba-PIzm[1].gif

A Nemzeti Eugenetikai Intézet újabb javaslatot tett kormányunk számára, hogy a persona non grata elemeket eltávolítsa. Nem elég, hogy a foglalkoztatást helyettesítő támogatást négy év alatt le kívánják teljesen építeni (amit kétlek, mivel 2018 esetében választási évről beszélünk), valamint felröppent a családi pótlék munkaviszonyhoz kötése, de végül csak az óvodába járáshoz kötést merték eddig meglépni (amennyiben a gyermek tanköteles, iskoláztatási támogatás az ellátás neve, ebben az esetben megvonható a támogatás, ha adott gyermek 50 órát meghaladóan hiányzik igazolatlanul), szóval ebben a formában utóbbival még egyet is értek, mivel fontos a gyermek számára a korai közösségi lét. A mai nap csúcsának viszont nem a NAV-os kólaautomatákat nevezném (bár az is döbbenetesen ijesztő), hanem a szociális degradálás újabb mintapéldái. Vegyük őket sorra!

I. Rendszeres szociális segély kötelező jellegének megszüntetése

A magyar szociális jogban volt egy számomra nehezen értelmezhető elem, korábban (talán 2012-ig?) az kapta ezt az ellátást, aki az 55 éves kort betöltötte, ma viszont fő szabály szerint azoknak jár, akiknek 5 éve van a reájuk irányadó nyugdíjkorhatár eléréséig. Persze kaphatja az is, aki 14 év alatti beteg gyermeket nevel (neki jobb ötlet az ápolási díj), illetve, aki semmilyen más ellátásra nem jogosult, egészségkárosodottként kaphatja. Az összege egyenlettel számolható ki, a többség számára 25.600 ft.

Na már most így is bődületesen nagy hatalom van a helyi döntéshozó kezében azzal, hogy a közmunkát és a lakásfenntartási támogatást (utóbbit ebben az esetben szabálytalanul) kénye-kedve szerint osztogatja az embereknek, mi lesz majd akkor, ha a nyugdíj előtt állókat is meg tudja fogni ezzel? Jelenleg is azt üzenik ezeknek az embernek, hogy "te már közmunkára sem kellesz, ha már akkora hülye voltál, hogy majd 60 éves létedre nincs munkád, inkább akaszd fel magad", most megfejelnék ezt a totális kiszolgáltatottsággal?

II. Adósságkezelési szolgáltatás és lakásfenntartási támogatás csorbítása

Ha jól értelmezem, megszűnik az a szabályozás, hogy 40 ezer fő felett kötelező a városban adósságkezelést működtetni, és ezzel együtt az ahhoz kötött alanyi jogon járó lakásfenntartási támogatás is. Előbbi esetében tudni kell, mivel aki a rendes fogyasztást sem tudta egyáltalán fizetni, annak nem megoldás, hogy részletek mellett fizetik a rendes fogyasztást, ezért nekik inkább javasolt az előre fizetős mérő (mint a mobiltelefon esetén, kóddal) melletti tartozásmegfizetés. A szociális munka egyik legjobb ágának tartom, mivel a segítség kézzel fogható, takarékosságra, jobb háztartásvezetésre ösztönöz és az egyik legsúlyosabb problémát orvosolja, hogy a XXI. században valahol nincsen vezetékes villany, gáz vagy víz. Szóval éppen az egyik legjobb elemet veszik ki, korrekt.
A lakásfenntartási támogatás három formában adható, fent említettem az alanyi jogút adósságkezelés mellett (lényege, hogy összegét átutalják a szolgáltató számára), a normatív és a méltányossági. Utóbbit felejtsük el, a testület a saját költségvetését nem fogja csorbítani rendszeres ellátásokkal, mivel ennek állami támogatása nemigen van. A normatív törvény és helyi rendelet finomítása alapján adható, tehát már eleve nem is volt kötelező.

III. Az óvodáztatási támogatás sem kötelező többé

Legyünk őszinték, sokan két okból járatták gyermeküket óvodába: Egyrészt a gyermekétkeztetés okán, másrészt mert évente kétszer megkapták jelen összeget. Eredendően arra adták volna, hogy a gyermek óvodáztatásával kapcsolatos többletköltségeket a szülők jobban bírják, de általában éppen ellenkezőleg, beépült a család közös költségvetésébe. Lényegében egy újabb motivátort veszünk el, elsősorban a mélyszegény szülőktől.

átcsoportosít[1].png

IV. 182 milliót elvesznek a gyermekjóléttől és felajánlják kiváló sportteljesítményekre

Először is "anyátok picsáját". Másodszor 10 millió schmittpál országa leszünk? Mikor fogják már fel ezek az istenbarmai, hogy a sport nagyon jó dolog, de nem 42, nem a megoldás mindenre?? Tudhat az a szerencsétlen mélyszegény gyerek focizni, ha egész életében egy zsákfalu salakos placcán rúgja a bőrt, mert éppen 5000 gyerekre jut egy szakember és lepapírozni sincs ideje az ügyeket, nem hogy érdemben foglalkozni velük! A jelzőrendszer minél kisebb településre megyünk, annál jobban haldoklik, általában szakember sincsen, mondhatni mállik, rothad minden, eszközeink, hatalmunk sincs, alig működünk. Sokszor azon vesszük észre magunkat, hogy fénymásolópapírra sincsen pénz, pedig hát csessze meg, a munkánk 90%-ban aktagyártás, van kötelező továbbkképzési követelmény, csak éppen arra nincs pénz, hogy odautazzunk.

Jön a jogos kérdés, hogy ezek az emberek mégis hol élnek, kikkel beszélnek, hogy ennyire nulla, azaz nulla érzékük van a társadalomhoz és annak működéséhez? Vagy tényleg ennyire az új feudalizmus, a teljes kiszolgáltatottság, röghöz kötés és társadalmi rendekbe zárás a cél, buta, lezüllesztett fidesz-szavazók kiképzése, akiket ínségmunkákkal és némi négyévenkénti zsetonnal rá lehet bírni, hogy tartsanak bennünket a hatalomban? Tudják, mi lesz akkor, ha megindul az éhezők tömege? Nem bedobálják a cuccot a székházba, hanem viszik a parkettát is.

11 komment

Címkék: szociális ellátás

(Szociális) Munkásököl

2014.11.12. 20:02 Member

social-work-7[1].jpg

Bár a szociális munkás nem az öklével fog odasújtani, hanem azzal a fél esőerdőnyi papírtömbbel, amit a bürokrácia az érdemi munkavégzés ellensúlyozására kényszeríti, ennek ellenére, mivel a szociális munkás nem mozdonyvezető, buszsofőr, orvos, hogy tiltatkozásával nem tudja megbénítani az országot, ezért tőle kevésbé félnek. Pedig ha egy nap hirtelen egy szocmókus sem veszi fel a munkát, leáll a bentlakásos intézményi ellátás, nem lesz segítő ügyintéző a hivatalokban, nem lesz, aki felkutassa a hajléktalan és tanyán egyedül élő embereket. Ha a pedagógusok a nemzet napszámosai, mi vagyunk a mindenkori kormány romeltakarítói, hiszen nálunk csapódnak le a sikertelen intézkedések.

Ennek ellenére a szociális munkások eddig döbbenetesen marginális helyzetben voltak az értelmiségiek között, míg a pedagógusok képesek voltak némileg képviselni az érdekeiket, a szociális munkások mind megbecsülésben, mind bérezésben nagyon a hierarchia legalján vannak. Megbecsülés alatt azt értem, hogy az utca embere kever bennünket a közmunkással és a szociális gondozóval (utóbbival van idős- és hajléktalanellátásban átfedés, mivel munkaerőhiányból kifolyólag nekünk kell látnunk az alapvető szükségleteket is), a sokszor középfokú végzettséggel bíró hivatali ügyintéző, pedagógus, rendőr, orvos, képviselő, polgármester sem tud bennünket hova tenni, esetenként lekezelően bánnak a szocmókussal, a telefonba bemondva, hogy "családgondozó" sem adunk akkora tekintélyt, jobb, ha mondjuk a képviselőt kérjük meg, mondván, "a te hangod mélyebb". Bérezésünkről éppen most ébrednek ismét a viták (a napokban arról volt szó, nem lesz rá pénz), korábban Balog Zoltán lekezelően annyit nyilatkozott, "ezt nem a pénzért kell csinálni" (ennyi erővel ő is lemondhatna tiszteletdíjának 80%-áról, elvégre a keresztény elkötelezettség erősebb az anyaginál, ugye?), most a pedagógusok életpályamodelljéhez hasonló szociális életpályamodell terve körvonalazódik, remélem, a 20-30 éve közalkalmazottként dolgozó kollégáim bérét nem helyezik kiindulópontra egy tollvonással. Én rosszul nem járhatok, nem szoktam titkolni, eddig 78 ezret vittem haza tisztán egy többszörösen halmozottan hátrányos helyzetű település, Tarnabod családgondozójaként, amikor a többséget megkérem, tippelje meg a nettó bérem a munkakör ismertetése után, 130-150 ezret saccolnak, majdnem a dupláját.

A szociális munka sokak ismereteivel ellentétben nehéz munka, mivel a szociális munkás a látszat ellenére nem mezei irodista, aki elkávézgat a kollégáival. Nem vagyunk hatósági személyek (csak közfeladatot ellátók), így védve csak részlegesen vagyunk és ebből kifolyólag nem jutunk alanyi jogon hozzá fontos adatokhoz, iratokhoz, és nem vagyunk védve akkor sem, amikor egy esetlegesen életellenes bűncselekmény miatt korábban elítélt személy kerül az ügyfélkörbe. Ennek ellenére többnyire hivatástudatból, eltökéltségből csináljuk. Ezért azt hiszem, végre egy kis honoráriumot, meg persze a munka során használható eszközeink bővítését megérdemelnénk, hogy hatékonyabbak lehessünk, mert ez az ország érdeke, magukra hagyott emberekre nem lehet erős nemzetet építeni.

7 komment

Címkék: szociális munka

Szavukba vág majd a Nép

2014.11.10. 11:01 Member

Őszintén bevallom, nem foglalkoztam Rózsa Milán megrendítő és váratlan halálával, mert személyesen nem találkoztunk, ebben az értelemben nem ismertem (mások nekrológjai így hitelesebbek voltak), de ismertem munkásságát és beszédes, hogy a Jobbegyenes is tisztelgett személye előtt. Erre jön a Népszava, mely már évek, ha nem évtizedek óta igyekszik félreérteni nem csak a magyar- és nemzetközi politika folyamatait, de az alapvető morált és erkölcsiséget is, most pl. a kegyeletet.

vxpq5exgmavdw0ql4b8m[1].jpg

Forrás: Cink.hu

Kezdjük azzal, hogy a képen szereplő két embernek nincs túl sok köze egymáshoz, József Attila borderline szindrómával küzdött, ami azért érezhető is volt pl. a Szabad ötletek jegyzéke feljegyzésein és mellette hithű urbanista kommunista volt, míg Milán ezzel szemben egy ép, de sokat megszenvedett ember, aki mindennemű kisebbség problémáira gyógyírt kívánt keresni. Másrészt nem kicsit dühítő, hogy az álbaloldali lap a sajátjai közé kívánja sorolni a fiatal aktivistát, de még egy normális üzenetet sem tudtak megfogalmazni, mégis mit akar az üzenet jelenteni? Minden hiteles balos értelmiségi öngyilkos lesz? Egyáltalán ez poén akart lenni.

Ennél kevesebbért is illendő volna a főszerkesztőnek felállnia, ha lusta volt megnézni, mit nyomnak ki, azért, ha pedig egyetért a fentivel, azért.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: Rózsa Milán Népszava

Külön utakon

2014.11.09. 22:21 Member

Indulj el egy úton,
én is egy másikon
Ha egymást találjuk,
egymásnak se szóljunk.
Aki minket meglát,
mit fog az mondani?
Azt fogja gondolni,
idegenek vagyunk.

(Dalriada: Mennyei harang)

Míg a Jobbik most nagyot bulizik, hiszen Ózdot és Recsket besöpörte (Janiczak Dávid, álljunk akármelyik oldalon, megérdemli a győzelmet azok után, amit a Fidesz-KDNP eljátszott Ózdon), az álbaloldal viszont ismét, hogy a Fidesz-KDNP nélkül is képes magát felszámolni.

egyutt_mti[1].jpg

Nagyon furcsa dolog volt az egész történet, indult két civilkedő szerveződés, mely még képes volt nagyon tömegeket megmozgatni, a Szolidaritás és a Milla, amiket belülről szépen elfoglaltak és becsatoltak a Haza és Haladás alá, hogy Együtt néven feltámasszanak pár elfeledett politikai hullát és maguk alá tereljék az LMP-t, de közben csak egy kis szeletkét sikerült kihasítani belőle, de az almából amúgy is ki szokás vágni fogyasztás előtt az ütődött részt. Az ebből született Együtt-PM közben remélte, majd az ellenzék vezető ereje lehet, közben nem hogy nem tudtak másokat beterelni, őket ráncigálták a láncon, elvéve a maradék hitelességüket, az MSZP és a DK harcában szinte eltűntek, sokszor nem is lehetett megmondani, hogy ez most szövetség vagy ketrecharc?

Most, hogy a választások kudarcosan lezajlottak, Karácsony Gergely bejelentette, a szakadás mellett döntöttek, vagyis egy hitelét vesztett, három törpeformáció szövetsége és egy gyakorlatilag mérhetetlen, kicsit balosabb "nemelempés" zöld párt próbálkozik legalább Budapesten átvészelni, ahogyan hajdanán a beszorult SZDSZ tette. A darabokra szakított, meggyalázott baloldalon nem sok mozgásterük maradt, az MSZP és a DK maradtak a meghatározó erők, megerősödésre utóbbinak van lehetősége, mivel előbbi belsőleg rendkívül megosztott és harcokkal teli, míg utóbbi a Fideszhez hasonlóan egyszermélyes párt. Persze nem kizárt, hogy a 4K!, vagy éppen a friss A Bal - Balpárt fog észbe kapni és ráhajtani a városi fiatalokra.

Hogy mi lesz az Együttel, vagy éppen a PM-mel? Lehet, hogy 4 év múlva egyik bevárja a másikat a 67-es út mellett dideregve, de az is lehet, hogy el is felejtjük, mekkora balett volt 2014-ben az állandóan változó szövetségnevekkel, vagy éppen mennyit mosolyogtunk Falus Ferencen és a röhejes visszalépésen, MoMa alá fekvésen. Bár engem az sem lepne meg, ha Scheiring vagy KariGeri 2018-ban MoMa színekben indulna, vagy éppen könyörögne Fodor Gábornak, hogy szorítsanak már nekik egy-egy helyet a listán, ha már 4 éve ők is megtették, elvégre nem sok jövőt jósolok egy olyan alakulatnak, melynek a nevében a "párbeszéd" éppen olyan fosztóképző, mint a "fiatal demokrata" a Fideszében.

3 komment

Címkék: Párbeszéd Magyarországért Együtt-PM

Eutanázia - Bátorság, gyávaság?

2014.11.03. 20:32 Member

Euthanasia[1].jpg

Brittany Maynard úgy döntött, miután orvosai hat hónapot jósoltak neki, hogy nem várja meg a teljes leépülést és a mérhetetlen fájdalmakat, hanem bepótolja, amit szeretett volna, majd önkezűleg vet véget életének. November 1.-jén ígéretének eleget tett és ezzel eltávozott az élők sorából.

A magyar közgondolkodás érdekes módon teljesen kétpólusú, mindenféle átmenet nélkül, az egyik oldal igyekszik minél megengedőbb, szabadságszeretőbb és az egyénre koncentrálóbb lenni, a másik erkölcsi és törvényi szabályokat felállítani és alárendelni az egyént a közösségi normáknak. És ez a két oldal minden kérdésben szemellenzősen érvényesíti a betanult mantrát, nulla lehetőséget adva saját maga és a másik fél számára a helyzet megítélésének átgondolására. Vegyük példának a csontkonzervatív embert. Hívő, keresztény és alázatos személyként elítéli az abortuszt, az öngyilkosságot és az eutanáziát (utóbbi közé egyenlőségjelet téve), míg a "felvilágosult" kozmopolita mindegyik iránt mérhetetlenül empatikus és toleráns. De ez egy végtelenül leegyszerűsítő világkép, hiszen az abortusz esetében nem csak a nő tulajdon testéről születik döntés, hanem egy éppen kifejlődő magzatéról is, az öngyilkosság pedig abban más az eutanáziától, hogy előbbi esetében még van kiút, az élet helyrehozható, míg az eutanázia csak a húzódó agóniát rövidíti meg és teszi emberségessé.

Ha megfosszuk az öngyilkosság kérdését mindenféle túlvilághoz és felsőbbrendű hatalomhoz fűződő viszonytól (mélységes meggyőződésem, hogy utóbbiak legnagyobb részét az ismeretlentől, de főleg a nemléttől való félelem szülte), akkor két kérdés marad:

  • Megoldható lett volna-e a helyzet, melyből az öngyilkosságot elkövető kilép?
  • Az öngyilkosság ténye miként érinti a többi felet?

Az első kérdésre fentebb megadtam a választ, mivel egy lassú haldoklásról beszélünk, a végkimenetel hosszabb-rövidebb időn belül a halál és nem mindenki ragaszkodik létéhez annyira, hogy bemorfiumozva is hosszabbításért esedezzen. A második kérdés megítélése már árnyaltabb, hiszen hiába hiszik az öngyilkosságot elkövetők, senkinek nincs szüksége rájuk, mindig van, akinek fontos a létük, érzelmileg legalábbis, de többségüktől más formában is függenek, vagyis egy családfenntartó öngyilkossága e téren különösen önző és kínos. De egy beteg, fájdalmakkal küzdő ember esetében éppen a családtagok, barátok, ismerősök tartoznak tiszteletadással és megértéssel, mivel a haldokló folyamatosan küzd az elmúlás, a nemlét kérdésével, ami mindannyiunk esetében a legnehezebb pont lesz egy napon életünkben, és a hozzátartozóknak, barátoknak minden esetben arra kell törekedniük, hogy haldokló embertársuk életét megkönnyítsék. Ha ez ápolást jelent, azt, ha az elengedést és az "öngyilkosság" megbocsátását, akkor azt.

Szólj hozzá!

Címkék: eutanázia Brittany Maynard

Ingyen netet minden háztartásba!!

2014.10.25. 19:29 Member

10422058_365540013610014_3284406530827784965_n (1).png

Ezzel tökéletesen egyet kell értenem, nem is tudom, mit magyarázkodom! Milyen aljas és gonosz az a világ, amelyben fizetni kell bármiért is! Elvégre az internet sem egy helyi hálózatok netgerincre kapcsolásával és címekkel való ellátásával létrejött, folyamatos karbantartást és fejlesztést ígérő rendszer, hanem egy mágikus kozmosz, amit erre az asztrálsíkra terelve fogunk be. Hamarosan ingyen lesz az áram, a víz,a gáz (hiszen Putyin szeret majd minket), aztán a benzin, a kenyér és a napi egy meleg étel is. Idővel talán a fodrászokat és a mozikat is be lehet majd vonni az ingyenes buliba!

Félreértés ne essék, tök jó dolog volna az információs alapjog, vélhetően Tarnabodon is választást nyerek, ha felállítok két wifi hotspot-ot, de most komolyan belövünk egy, talán a nagyvárosiakat érintő szédületes blöfföt? Amíg Magyarországon nem hogy normális telekommunikációs hálózat nincs kiépítve egyes szegletekben, de ma, a XXI. században családok élnek villany és vezetékes víz nélkül, valamint minden helységet külön, sparhelttel fűtenek, ez lenne a létkérdés? Talán előbb villany kellene és utána tudnák is használni az internetet! Mondok egy reálisabbat: Minden településen legyen alkoholmentes e-szórakozóhely, ahol szabadon lehet netezni az ínséges időkben és közösséget is lehet építeni, nem csak eltűnni az iPhone-okban? :)

Valaki igazán szólhatna az Együtt-PM-nek, hogy 13 napja véget ért a kampány!

4 komment

Címkék: internet

Internetadó, röviden csapjuk falnak a vargabélest!!

2014.10.21. 20:25 Member

9918.png

Megszokhattuk már, hogy idehaza minden adó abszurd a maga formájában, pl. hogy tranzakciós adóval nem az értékpapír-vásárlást, hanem a háztartási csekkek befizetését jelenti, mert a sok tahó a kormány szerint úgysem jön rá arra, hogy ez mást jelent. De ott volt a „Matelcsi”, hogy húzzunk már le két forintot minden perc hívás után, mert mi az, hogy valaki ingyen telefonál-

Ma viszont Varga Misiék bődületesen nagy határt léptek át. Magyarországon, miután a szórakozás lassan megfizethetetlenné vált (elvégre a hanyatló nyugat ópiuma a kikapcsolódás, ez munkaalapú társadalom), a jónép egyetlen öröme a korlátlan internet maradt. Lehet, hogy a ház összedől, lehet, hogy nincs minden nap hús az asztalon, de ha villany van, a mélyszegény családok többségénél megtalálható az internet (sokszor a vizet közkútról hozzák, de internet akkor is van), ami sokszor az egyetlen komoly kapcsolat a külvilággal, teszem azt egy zsákfaluból nagyon nem egyszerű kiruccanni. Utóbbiakat egy ilyen adó eleve jobban sújtja, mivel Csenyétén vagy Toldon nincs ingyenwifi, amit egy jobb jelerősítővel már lehet fogni.

Erre valamelyik, a való világtól szinte biztosan következetesen elzárkózó barom kitalálja, hogy gigabájtonként rávágjanak szegény fogyasztóra 150 forintot. Nekem most van egy 5 gigás mobilnetem, ha ki merem használni a korlátot, akkor az 750 forint, de az igazán kemény érvágás azokat éri, akik korlátlan forgalommal torrentszerverként működnek és akár napi szinten 50-100 gigát megmozgatnak, ők akkor napi szinten tejelhetnek 75 000 kápét?

Természetesen van bennem némi cinizmus, hogy régivágású politikusaink rájöttek, hogy az internet csúnya és rossz dolog, mert mindenki szabadon feltölthet rá, gyakorlatilag nem lehet ellenőrizni és amit egyszer feltöltöttek, azt nemigen lehet kiirtani, ezért büntetni kell, ha emlékszik még valaki, Murabak egyiptomi elnök az egész országot lekötötte a netről, mert tudta, ott szervezik a tüntetéseket. De az is lehet, hogy egyszerűen csak ez a bosszú, amiért az átlagmagyar nem fizet ötezreket filmekért, tízenezreket játékokért és ötezreket zenei albumokért, hanem megpróbálja ezt az egészet úgy tenni, hogy azért az asztalon is maradjon valami. Mert azt lássuk be, ez azokat az embereket fogja terhelni, akik kultúrafogyasztásukat, mivel másként nemigen tehetik meg, az internetről pótolják, nem tudom feledni, amikor Kovács Ákos „művész úr” fejébe nem fért a dolog, mert nem veszi meg mindenki cédén, amit hallgatni szeretne.

Kicseszésnek nagy kicseszés, én már éltem akkor, amikor a VHS-ek és CD-k alacsonyan röpködtek, amikor minden faluban volt egy Zsóti vagy egy Zsiga, aki kiadta a „prospektust”, hogy mit mennyiért ír ki a fogyasztónak, anno így volt lehetősem Commodore-64 játékokat nyüstölni egy kissé lemaradt kelet-európai országban, de ha ezt a korszakot akarják visszahozni, ám legyen. A fogyasztó olyan, mint a folyó, mindig utat tör magának, ezt a világot nem lehet kisstílűen szabályozni.

33 komment · 1 trackback

Címkék: internet adó

Egy nem várt vereség margójára

2014.10.18. 13:22 Member

Tom-Jerry-Suicide[1].jpeg

Nehéz időszakon vagyok, vagyunk túl, az indulatok még mindig nagyon forrnak a településen, a HVB elutasította a kifogást, de Incze Edmond jelölt azt tegnapi napon fellebbezte a TVB felé. Mindkét oldalon megy a fúrás-faragás, mivel akármennyire is sok az 55 voks különbség köztem és Pető Zoltán közt, 138 ember volt a változás mellett és 168 ellene, ami nem egy égbe kiáltó különbség. Őszintén bevallom, egyre kevésbé foglalkoztat, hogy a TVB miként dönt, túl sok csalódás ért emberi oldalról és megkérdőjeleződött bennem, hogy a többség számára tényleg fontos-e a változás, mert ezek szerint a 4 év alatt bekövetkezett két számlazárolás és éhezés, a közvilágítás fél éves szünetelése, az orvosi rendelő 3 hónapos átkerülése a tanácsterembe, valamint a segélyfa visszaküldése még bőven belefér a jó kormányzásba. Bíztam abban is, tudják, hogy a polgárőrségnek, az időszakos adományoknak és az ügyintézés kijárásának vége, ha én dobbantok, de ez úgy látszik, nem jött be. Az igazságos az volna, ha ez a 138 ember kapna lehetőséget, benépesítenénk egy kihaló települést és mindenki járhatna külön úton, de ez természetesen csak elméleti kijelentés.

A korábbi visszajelzések és a vasárnapi exit poll alapján úgy tűnt, 168:106 az arány a javamra és végül ennek éppen az ellentéte alakult ki. De miért is történhetett meg mindez? Igyekszem levonni a következtetéseimet.

alkalmazkodas[1].jpg

I. A megszokás

Mindennemű változás legnagyobb ellensége a megszokás. Az emberek 13 éve ismerik el Pető Zoltánt a falu vezetőjeként és információm szerint az elején jól csinálta. Bár a 2001.-es időközi választások körül sok legenda kering, mindenki azt mondja, hogy Pető Zoltán egy rendkívül lelkes, fiatalos, emberséges polgármesterként kezdte, szinte ellentéte volt jelenlegi önmagának. A megszokás pedig beágyazottsággal jár, tudja, kik a legjobb helyi ügyvivők, akik befolyással bírnak a helybéliekre, köztük a volt és jelenleg is üzemelő kamatosok, akik a klientúrájukra mindenféleképpen hatással bírnak. Ezen felül minden családból 1-1 szegmenst kiemelten támogatni sokkal jövedelmezőbb, mint az egalitás elvét vallani, mivel ők szintén befolyással bírnak.

filepicker_gkTHRLQsyzS3MggKloYA_money[1].jpg

II. A pénz hatalma

Mindenki tudja, hogy mekkora szegénység van egy olyan elzárt roma településen, mint Tarnabod, ezért aki nagyobb összegek felett rendelkezik és nem csak a saját keresetével tud gazdálkodni, mindenféleképpen előnyben van. Abba most nem mennék bele, miként sikerülhetett munkaelőlegként elkönyvelni az alamizsnákat, miközben a közfoglalkoztatás szabályozó törvény kimondja, hogy a Munka Törvénykönyve munkabér-előlegre vonatkozó része nem alkalmazható közfoglalkoztatottak esetében, de ez egy olyan fegyver, amivel egyszerű munkásként felvennem a kesztyűt lehetetlen volt, elvégre ha jelentést teszek, a kieső összegek miatt még nagyobb szavazatkiesés ér. Ez mellett egy kampányrendezvény sem oldható meg 2000 forintból, ha a településen még csak olyan épület sincs, ahol az tartható volna.

pletyka[1].jpg

III. A pletyka

A világ egyik legundorítóbb dolgának a pletykát tartom, mert nem tudni, ki kezdte (általában) és megállítani, korlátozni sem lehet. Körülöttem rengeteg ilyesmi keringett, az egyik, hogy szövetségre léptem a fentebb említett Incze Edmonddal (ami eléggé mókás felvetés, hiszem mindketten polgármester-jelöltek voltunk), a másik, ami most is megy pár kisbíró hatására, hogy fajgyűlölő jobbikos vagyok, aki el fogja vitetni a gyerekeket. Nyilván valamelyik okos megpillantotta Érpatak polgármesterét, Orosz Mihály Zoltánt a tévében és úgy gondolta, rám húzza ezt a szerepet és ezzel befeketít, az átlag fején nem fog átvillanni, hogy egy fajgyűlölő jobbikos indulását miért engedélyezi az LMP a saját színeiben, valamint hogy a toleranciájáról és megértéséről híres Szél Bernadett, valamint a politikailag mindig korrekt Sallai Róbert Benedek miért támogatott volna ekkora erőbedobással? Már annak is híre ment, hogy az aláírásgyűjtő ívünk az új választás kitűzésére valószínűleg inkasszóról szólt valójában. Egyrészt rajta volt törvényi hivatkozásokkal, hogy miről szólt, másrészt nem hallottam még olyan aláírásgyűjtő ívről, amivel végrehajtási jogot lehetne egy bankszámlára bejegyezni, de nyilván pár kisbíró ezt jobban tudja.

BiLROPoCEAAAabB[1].jpg

IV. A pozíciók és a választási taktikázás

Sajnos 2,5 év nem volt elegendő az emberek teljes körű megismerésére, bár még a huzamosabb ott élőket is érték meglepetések. Az egyik fő probléma, hogy manapság aki választáson indul, az általában saját maga és a családja (esetleg vállalkozása) érdekében teszi, maga a kitűzött cél teljesen másodlagos. Így fordulhatott elő, hogy informálisan már ismert volt a négy név, akikkel Pető Zoltán együtt kívánt dolgozni és a tippje javarészt bejött, a településen korábban megvetett és minden kétszínűnek elmondott alpolgármester toronymagasan lett képviselő 97 vokssal, míg a Fidesz-KDNP színeiben indult képviselő asszony lehetett a második, mivel már korábban is hangoztatva volt, Fideszes kell a testületbe, mert akkor a falu több pénzt kap (egy volt MSZP-s polgármester szájából ez egy megkapó gondolat).

Értelemszerűen akik már bejutottak, azoknak nem érdeke, hogy új szavazás kerüljön kiírásra, így Pető Zoltán előnye tovább nő a lakosság körében.

79a[1].gif

V. Nem beszéltem az emberek nyelvén

Hatalmas hibám volt, hogy őszinte voltam. Míg ellenlábasaim csak ígértek, ígértek és ígértek, én ismerve a település anyagi helyzetét és a lakosság állapotát újraszabályozásról és racionalizálásról beszéltem, ami egy pénzt augusztus és szeptember hónapban ész nélkül szóró jelölttel szemben nem volt a legjobb ajánlólevél. Sokan nem is értették, miről beszélek, mit szeretnék, mivel nem apróbb  újdonságokat ígértem, hanem egy átfogó tervet és új szemléletet, s bár igyekeztem kerülni az értelmiségi nyelvezetet, valamint a túl hosszú mondatokat, általában 1-1 mondat ragadt meg a beszédemből a többségben, valamint a rossz szándékú kisbírók, akik Pető Zoltán maradása mellett agitáltak, ezeket kiforgatva terjesztették a faluban, miközben az evidens, hogy ember kampány közben, hacsak nem Falus Ferenc a neve, maga ellen nem beszél.

Névtelen_1.png

VI. Nem jó személyi taktikázás

Érdekes módon azt gondoltuk, Báder Emil volt alpolgármester közelsége negatívan hat majd ki Pető Zoltán kampányára, de éppen fordítva történt, Pető Zoltán kampánya hatott pozitívan Báder Emilére. Részemről talán az lett volna a legszerencsésebb, ha senkivel sem mutatkozom és meg sem szólalok a céljaimmal kapcsolatban (kb. mint az udvarlás, ahol a sejtelmesség sokat ad), mivel önkéntelenül is olyan emberek fogták pártomat, akik megosztóak, különösen egy ilyen kis létszámú településen, ahol mindenkinek van valami nyűgje a másikkal szemben. Hiába állt mellettem 4-5 nagycsalád, valamint az időskorúak java, most már nehezebb, hiszen akik embert juttattak az önkormányzatba, azok egy újrakezdéssel jó eséllyel ellenem lesznek, már csak a düh miatt is.

2530749_700b[1].jpg

Mivel a HVB tagságának jelentős része közfoglalkoztatott, borítékolható volt, hogy a munkáltatójuk ellen döntést nem hoznak, ha szerették volna, ha nem, véleményem szerint magát a szavazást tisztességgel vezényelték le. A TVB már nem függ Pető Zoltántól, meglátni, hogy ott miként ítélik meg a választás tisztaságát esetlegesen sértő intézkedéseit, valamint a napokban tanúsított minősíthetetlen magatartását, fenyegetéseit, melyek elsősorban a fellebbezőkkel szemben irányultak. Amennyiben a tanúvallomásokat és az összeférhetetlenséget megalapozottnak találják, természetesen részt veszek egy második fordulón, amennyiben nem, akkor el kell fogadnom Tarnabod döntését és máshol, másoknak segíteni, úgyhogy most hétvégén már keresem a kiutat. C'est la vie.

2 komment

Címkék: választás Tarnabod

Végeredmény

2014.10.13. 00:31 Member

1780677_877728382237918_4444653443618834741_n_1413152325.jpg_839x192

Sajnos nem jött össze. Látva, hogy a testületbe is kik kerültek be, egyértelművé vált, hogy
-Az embereket több hónapra kiadott előlegek útján megvették (gyakorta többen kis cetlin vitték be a neveket, hogy kikre kell húzni)
-A politikai alku szálait a másik oldal irányította, volt, aki csúnyán hátba döfött bennünket.

Sokan jelezték, hogy elköltöznek, sok ember szemében láttam a csalódottságot és nem hiszem el, hogy a két legnagyobb famíliából nem jutott be senki, a számok több ponton furcsák, rokonokkal nem rendelkezők sokkal többet kaptak, mint akiknek széles a településen a rokonsága.

A tanulságokat levontuk, meglátjuk, hogyan tovább.

3 komment

Címkék: választás eredmény LMP Tarnabod

Fedinec Csilla; Szereda Viktória: Ukrajna színelváltozása

2014.10.11. 11:03 Member

30602_tmb_zona_300x300_resize[1].jpgEgy korábbi írásomban már említettem a könyvet és meg kell hagyni, egyáltslán nm csalódtam benne, az egyik legrészletesebb, legalaposabb és leginkább hasznosítható, nem a magyar helyzetet feltáró könyv, amivel eddig találkoztam.

Ukrajna hozzánk hasonlóan, sőt, halmozottabban szenvedte el a piaci termelésre való átállást, az akkori kommunista elit még talán a magyarnál is hatékonyabban mentette át vagyonát az új rendszerbe, csak közben az ukránoknak sokkal komolyabb, nemzeti létüket fenyegető kihívásokat, mivel a szovjet historizálás nem tekintette önálló népnek az ukránt, mindösszesen egyfajta orosz nyelvjárásként. Sokan a holodomor (vagy éppen a krími tatárok deportálásának) bűntettét is kétségbe vonják. Az ukrán politikában éppen ezért országosan jellemző volt egyes hagyományosan ukrán, illetve szovjet ünnepek kiemelése vagy éppen elbagatelizálása, a tankönyvek akár régiónkénti átírása, helyi szinten pedig az emlékművek, emléktábkák és utcanevek alakítása, akár a magyar, lengyel és tatár kisebbség rovására (Lemberggel kapcsolatban, melyben erősek voltak a lengyel elemek, egészen korrekt tanulmány szerepel a könyvben). A lakosság e tekintetben mérhetetlenül megosztott mind a mai napig, mely a tavaly kezdődő lassú emésztődéshez, majd a ma is tartó háborúhoz vezetett, hiszen fizikailag is elkülönülten élnek az ukránok, oroszajkú ukránok (akik lényegében oroszok, de Ukrajnát a hazájuknak tekintik) és az oroszok, eltérőek pártpreferenciáik, a múltszemléletük és másfajta rendszert tartanak kívánatosnak.

Ukrajnában hagyományosan erős az egyház (ennek ellenére a lakosság kevés vallásos elemet visz át a mindennapi életébe, hiába kötődik erősen egyházához), örökös dilemma, hogy az itt élők az autokefál vagy a Moszkvának alárendelt ortodox egyháznak legyenek-e a hívei (előbbi nem kanonizált), ez a két egyház számít az országban államinak.

Közben nem lehet elmenni az mellett, hogy Ukrajna lakossága, különösen a vidékiek, mennyire elszenvedték a téeszek szétverését (az eszköztelen parasztoknak kiosztott földeket spekulánsok vették meg), illetve, hogy mennyire nehezen állt fel a gazdaság, sokáig az emberek fizetés nélkül dolgoztak. Életükben viszont sem a narancsos forradalom, sem az azt követő csalódást váltó oroszokhoz dörgölődzés nem hozott eredményt, A mai helyzetet, különösen az energiaválságot pedig mind ismerjük.

A könyv maga kiváló, egyet sajnálhatunk csak, hogy nem 2008-ig bezárólag mutatja be a történéseket, hiszen immár 5 éve adták ki. Reméljük, hogy lesz, aki hasonló alapossággal írja meg a folytatást.

3 komment

Címkék: politika könyv nemzet Ukrajna

Lakossági fórum Tarnabodon a közfoglalkoztatásról

2014.10.07. 08:31 Member

Tanulságok:
1. Ha eddig is vetítettél, vetíts most is és könnyebb puskázni.
2. Ha a polgi jelen van, nem mer kérdezni senki.
3. A legviccesebb beszólások utólag születnek a helyi kocsmában a hátad mögött.

Szólj hozzá!

Címkék: kampány választás közmunka Tarnabod

Amikor Fodor Gábornak igaza van

2014.09.30. 20:32 Member

rrr.png

1. Amit Fodor is mond, ezek szerint a miniszterelnök egy szavára be lehet tiltani akármit, ami azért elgondolkodtató egy ország demokratikus állapotáról. A tiltás a legsötétebb időket jelzi, amikor az ellenérdekelteknek nincsen lehetősége megszólalni, amikor egy önmagát demokratikusnak valló fél válik autoriterré.
2. A fajvédelmes konferenciára nem kötelező elmenni, nem kell meghallgatni, nem kell beszámolókat olvasni. Alighanem én sem fogok foglalkozni vele.
3. Az egész fajvédelem az elnyomottság érzésére épül, ha elnyomjuk őket, még elhiszik, hogy igazuk van.
+1 Nagyoroszokat hazazavarni, mit fognak szólni ehhez a nagy cimbik, Viktor? :O

38 komment

Címkék: fajvédők Fodor Gábor

Megbokrosodott baloldal

2014.09.29. 15:24 Member

02_3.png

Egyre izgalmasabb a kampány, pedig 4 éve pont az mondtuk, hogy mennyire unalmas és kiszámítható volt minden. A végeredmény persze most is teljesen egyértelmű, néhány vidéki város és kistelepülés fog meglepetéseket mutatni, de a folyamat, ahogyan eljutunk odáig, na, az nem mindennapi. Anno sipákoltam azon, hogy milyen érdekesen sikeredett a jelöltállítás, de ez a bénázási sokszínűség mondhatni teljesen alábbhagyott és egyetlen ember, Falus Ferenc került a középpontba, aki kellemes nagypapás stílusával és ügyetlenségével (mintha Törppapa és Ügyi-Fogyi fúzionált volna) került be a köztudatba, nevettetve meg az internetet. Eleve nem is értettem, hogy honnan jött az ötlet a volt tisztifőorvossal, utána pedig védték, védték a nyilvánvalóan teljesen esetlen jelöltet, hogy aztán a választások előtt két héttel kihátráljanak mögüle és ő maga ne maradjon más, csak egy becsületében és méltóságában megtépázott gyenge próbálkozás, ma már mindenkinek ez a kampány jut az eszébe, ha a nevét említik.

10534192_322090741283784_2319337639934817206_n.jpg

Közben újabb szintet léptünk, miután felröppent, hogy az amúgy megszorításokkal (is) kampányoló Bokros Lajos (András) lesz az új közös jelölt (persze tudjuk, szorítani kell, csak épeszű jelölt a kampány során ezt nem hangoztatja). Bravó, hiszen sikerült találni valakit, akinek tényleg semmi köze nincs a baloldali értékekhez, mivel magát konzervatívnak vallja, kőkeményen piacpárti és az EP-ben is az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójában üldögélt (nem dolgozott, inkább csak üldögélt, ki is zárták az Európai Parlament Költségvetési Bizottságából), egyedüli magyarként.

A PM persze az egésztől elzárkózott, meg is kapták a magukét a nem éppen toleranciájukról híres vérbalosoktól, úgy látszik, Oszkó után Bokros már kicsit sok volt, de a többiek vígan gondolják, hogy majd ezzel meg lehet nyerni az úgynevezett "baloldali szavazókat". Scheiringesen szólva, "földhöz vágták a kenyérlángost".

Mindenesetre egyre izgalmasabb ez a választás, úgyhogy levegőért kapkodva várom az október 12.-ét.

Cirnok.png

60 komment

Címkék: baloldal Választás Falus Ferenc

Kampánybeszéd Tarnabodon - Merjünk váltani!

2014.09.26. 12:23 Member

Kicsit amatőr, de nagyon lelkes. 724 fős településen 80-90 fő.

3 komment

Címkék: választás Tarnabod Kampány

Hol legyen a Szent Korona?

2014.09.17. 19:50 Member

123456789.png

Vona Gábor a legváratlanabb pillanatban dobta be a kérdést, hogy a magyar koronázási ékszernek jobb helye volna-e Székesfehérvárott, amely a legjelentősebb koronázási városa volt Hazánknak. Anno a Millenárison a kormány le is úsztatta a Dunán a koronát, megemlékezve eme szertartás nemes előkészületére. Nem mondanék véleményt a kampányhajrában, inkább érdekelne olvasóim véleménye a kérdésben!

Hol van a Szent Korona helye?
 
pollcode.com free polls

1 komment

Címkék: Szent Korona

Ukrajna úton Európa felé?

2014.09.16. 20:14 Member

20130706_EUD000_0[1].jpg

"A ma ratifikált megállapodás az Ukrajnában a szabadságért küzdő emberek álmainak megvalósulása. Az Európai Parlament mindig is kiállt, és ezen túl is kiáll Ukrajna területi egysége és függetlensége mellett " (Martin Schulz)

Szép pátoszos gondolat, nyilván a kelet-európaiságot át soha nem élt nyugatiak most tapsolnak, hogy megoldották a krízist, pedig korántsem. Eleve arcátlanság egész Ukrajna nevében beszélni, amikor hacsak a választási eredményeket nézik is láthatják, hogy az ország egyik felét marhára nem hatja meg a Nyugat és az EU, az ő identitásuk orosz, illetve oroszajkú ukrán, Donyeck és Luhanszk számára nagyon nem lesz felüdülés, hogy különleges státuszt kaptak, mivel gazdasági és kulturális tekintetben is Oroszországhoz akarnak tartozni, az önálló önkormányzatiság vélhetően regionális parlamentet és kulturális/területi autonómiát jelent majd, ami a szakadároknak a legkevésbé sem volt végcél.

Másrészt érdekes az a beolvasztási folyamat, amit az Európai Uniót mostanában művel, vagyis olyan államokat vesz fel geopolitikai kényszerből, melyek a legkevésbé sem alkalmasak egy gazdaságilag 50 évvel "előbbre" járó, eredendően a Föld erőforrásainak kizsákmányolására épülő kapitalista szuperállam részévé válni, éppen ellenkezőleg, csak tovább mélyül a központ-perem ellentét, mely euroszkeptikus tömegeket eredményez majd a keleti végeken. Ukrajnát a rendszerváltás különösen sújtotta, különösen a központosított mezőgazdaságot piacosították bénán, így az eszközökkel nem rendelkező parasztság pénze néhány oligarcha kezébe került, akik később javában a Régiók Pártjában tömörültek, de a narancsos tömörülés is bővelkedett rablóbandában. Ukrajnában különösen sokszor fordult elő, hogy tömegek maradtak fizetés nélkül, a vállalatok úsztak a korrupcióban és szinte a privatizáció elejétől ellepték a gazdasági érdekcsoportok a politikai palettát.

Másrészt Ukrajna még minden, csak nem európai. Egy olyan ország és vezetés, mely ennyi vért ont saját honpolgárai között, nem európai. Egy olyan ország és vezetés, mely feláldozza az oktatást, egészségügyet, az infrastruktúrát és a létbiztonságot, szétbombázza saját városait egy kis vérfürdőért, nem európai. Egy olyan ország és vezetés, melynek egyáltalán felmerül a fejében, hogy a nemzeti kisebbségek jogait elkaszálja aktuálpolitikai okokból, nem európai. Egy olyan ország és vezetés, mely megtűri a Svoboda és Pravij Szektor ténykedését, nem európai. Csak ezeket annyira elfelejtjük aktuálpolitikai érdekektől vezérelve, mámorban ünnepelve, hogy már szinte elképesztő. Vagy lehet, én értelmezem rosszul az "európai" kifejezést, ki tudja.

3 komment

Címkék: Európai Unió Ukrajna

süti beállítások módosítása