Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Elöljárók

2011.01.30. 20:26 Member

Egy baromira jól sikerült (mondjuk igazán fárasztó) Kongresszust követően nem vagyok éppen szellemileg 100%-osan friss, de azt hiszem, erre a témára illik azonnal reagálnom.

A kormány úr terve, hogy a kis településeken már semmi szükség nincsen sem a polgármesterre, sem a képviselőtestületre (ezek létszáma 2 fő az igazán kicsiken), sőt, sem jegyzőre. Lesz egyetlen elöljáró, aki minden ügyben eljár és természetesen borzasztóan kompetens minden témában. Namármost jelenleg is adott a lehetőség, hogy a jegyzői feladatkört körjegyző lássa el, tehát amennyiben nincsen olyan hatalmas mennyiségű feladat, nyugodtan tarthatnak fenn ezen polgármesteri hivatalok egy közös jegyzőt. Eleve ezen polgármesteri hivatalok társulhatnak is, hogy a kötelező feladatokat együtt kezeljék, a költségek csökkentése érdekében. Tehát adott egy rendszer, amit minimálisan használnak ki, nagy távolságok, büszkeség, vagy a kölcsönös fejletlenség okán. Inkább ennek fejlesztésén kellene dolgozni egy egyszemélyes uralom helyett, amely sejthetően a kormány helyi emberét fogja jelenteni (arról nem szól a fáma, hogy választott vagy kihelyezett tisztségről lesz szó).

Persze mindez nem elég, kötelező önkormányzati feladatok kerülnek át állami fenntartásba, vagyis az önkormányzatoknak látszólag leveszik a terhet a válláról, ám valójában még inkább függésbe kerülnek az aktuális vezetéstől, hiszen alapszintű helyi oktatás nélkül egy település halálra van ítélve. Konzervatív köntösbe bújtatott függésbe hozás az egész, semmi több. Végeztem.

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz önkormányzat pofátlanság

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr842626086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.