Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Helyi pénz? Középkor?

2011.06.29. 20:17 Member

Jóbarátommal szeretjük egymást csipkedni a lokalizáció/globalizmus kérdéskörében, vagyis hogy jó-e nekünk a homogenizálódás, a feltétel nélküli nyitás, és hogy ezt elleneznünk vagy alkalmazkodnunk kellene inkább.

Abban nagy egyetértés van az LMP-n belül is, hogy a plázáknak, a multiknak a befolyása veszélyes mindannyiunkra és terjeszkedésükkel hozzájárulnak Földünk feléléséhez. Egy ennél sokkal megosztóbb kérdés a helyi pénz esete, mely lényegében egy olyan valuta, mely szabadon átváltható az országos pénzre, ellenben értéke a helyi függvények szerint változik értéke (vagyis ha jól megy a helyi kereskedelem (pl. kistérség), akkor az értéke magasabb is lehet a könyezetéénél), és elsősorban helyben lehet vele fizetni. Ezt természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy helyben pénzt veretünk vagy nyomunk, utalvány vagy kártya formájában járhatna, és a helyi kiskereskedelemben lehetne használni. Ennek kétségtelen előnye, hogy a helyben megkeresett javak (vagy esetleg a segély) egy része nem vándorol el és nem járul hozzá a térség (vagy a multikon keresztül az ország) elszegényedéséhez.
Hátránya, ha helyben csak fogyasztás van és nincsen termelés, a pénz értéke gyengül és mindenkinek érdeke lesz azt minél előbb a nagyobb valutába átváltani, vagyis a helyi pénz felszámolja önmagát. Kérdés, hogy egy elgyengült helyi pénzt átvenne-e az állam, lásd beengednének-e bennünket az euró zónába, hiszen adósságunkkal gyengítjük azt más erős erős pénznemekkel (yen, dollár, frank) szemben.

Azt látom, hogy a forinttal mindenki elégedetlen, a két nagypárt az euró, a Jobbik a helyi pénzek felé húz, az LMP-ben ez a kérdés még nem dőlt el. Nem tudni, mit hoz a jövő, de aki ezt ki szeretné deríteni, az ne a C című animében keresse a megoldást. :)
Végeztem.

7 komment

Címkék: helyi pénz

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr413025560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

transformer2 2011.06.29. 21:02:33

Hát így elsőre, én határozottan maradnék az Euro vagy jó öreg forintunk mellett !

Mi lehet a véleménye minderről a Magyar Nemzeti Banknak ?

Hogyan és ki határozná meg, a helyi pénz árfolyamát a forinthoz képest ?

Milyen nagy marge-ot (vételi és eladási árfolyam közti különbség) számolna fel az önkormányzat átváltáskor ?

Tartanának-e népszavazást a kérdést illetően a településen ?

Ha ez a pénz "könnyedén" forintra váltható (márpedig, csak így lenne tisztességes), akkor mi értelme van a létezésének ?

Szerintem ennek az lenne az eredménye, hogy aki elég rugalmas, az amint megkapja a helyi pénzt, már menne is átváltani forintra. Legalábbis én ezt tenném.

Eleve zsákutcának érzem az elképzelést.
Egyetlen a haszonélvezője lenne a rendszernek a helyi kis kereskedők.
Mert egy iparos, ugyan mit kezdene a helyi pénzzel, amikor akár 30 km-ről hozatja a nyersanyagot ?

Ez egy kétélű fegyver ! És igen veszélyes. Meggátolhatja, hogy vmilyen vállalat a településre költözzön. Hiszen ő nem akar majd "helyi" pénzzel fizetni a helyi kereskedőknek.
És plusz terhet jelent majd neki, hogy munkavállalóinak "helyi" pénzben fizessem, megjegyzem erre aligha lesz hajlandó !
Mi fog történni a forgalomba kerülő forint mennyiséggel ?
Egyszerűen el fogja riasztani a potenciális befektetőket ez az egész.

A leggyilkosabb dolognak a "helyi" pénz forinthoz képest számított árfolyamának alakulását tartom !
Elég egy jégverés és már zuhan is a helyi pénz értéke !

Ezerszer biztonságosabban alakul a forint árfolyama, mint ennek az elképzelt helyi pénznek.

Nem láncolhatjuk oda az embereket településük sorsához !
Ha a település bukik, ők is buknak.
Ráadásul ezek a folyamatok egymást is erősíteni fogják.

Te sem gondolod komolyan, hogy egy kisnyugdíjas, majd érdekeinek megfelelően, fog váltani a pénznemek között, ha szükség lesz rá.

Sztem minden állampolgárnak alapvető joga, hogy az állam hivatalos pénznemében jusson hozzá jövedelméhez.
Ez alap.

Nem hiszem, hogy ebből az elképzelésből bármi is lenne, mindenesetre hangzatos, így aztán politikai tőkét lehet kovácsolni belőle.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.06.29. 21:27:05

@transformer2: Ahogyan az országos pénzt is sokszor csak kispekulálják, a helyi pénz értékét is nagyban meghatározná, hogy az adott kistérség milyen szinten stabil a országos szinthez képest. Főként vidéken a folyamatos megszorítások és az elvándorlások éreztetik a nyomaikat, nem a nagy válságok, vagyis közvetetten jut el a leépítés.

30 km még bőven kistérségi szint, másrészt nem értem, mi gondja lenne a kisvállalkozónak, amikor a multinak is át kell váltania a pénzt, hogy újabb szemetet hozzon be.

Mi értelme van a forintnak, ha könnyen dollárra váltható? Talán az, hogy helyben ezzel fizetünk? A helyi pénz tovább növelné a kistérségek politikai súlyát, ahogyan a forint is egy szelet Magyarország szuveneritásában.

Tranformer barátom, vizsgáld a másik oldalról, elég egy jó év a termésben, és máris növekedett a helyi pénz értéke a forinthoz képest. :) És nem kell attól parázni sem, hogy 10 forinttért veszi majd meg tőlük a teszkó, amit majd tízszer ennyiért ad tovább, hogy tönkretegye a helyi piacokat.

Én vhogy preferálnám a helyi illetékességű vállaltokat, mint hogy valamely multi telephelye költözzön hozzánk. Előbbinek éppen, hogy jót tesz a helyi pénz, különösen, ha mezőgazdasági jellegű. Ha pedig nem, az alapanyag megvásárlását úgy bonyolíthatja le, mint amikor külföldről rendelsz. Manapság már az sem túl bonyolult.

transformer2 2011.06.30. 13:24:50

Megértem, hogy tiltakoztok a multik tevékenysége ellen, és a helyi kis és közép vállalkozásokat szeretnétek támogatni. Így teremtve munkahelyeket, és a helyben maradó tőke segítségével "fejleszteni" a kistérséget.

De a helyi pénz bevezetése, akkor is őrültség !
Az a benyomásom, hogy a helyi pénz árfolyamának volatilitása (kilengése), sokkal nagyobb lesz, mint akár a forinté. Sokkal kockázatosabb ilyen pénzt tartani !

Érvényesülni fog Grasham 1. törvénye:

"A rossz pénz kiszorítja a jó pénzt ! "

Vagyis megtakarítani, akinek lesz egy kis esze forintban fog ! Max. a napi vásárláshoz fogják a helyi pénzt használni.
Ami azt is jelenti, hogy a helyi pénz bevezetése, egyszerűen értelmetlen. Hiszen ha forintban takarítok meg, azt bárhol befektethetem, így nem garantálható a tőke helyi bevonása fejlesztésekbe.

Ez nem új elképzelés. Régen létezett a bimetál pénzrendszer (arany+ezüst), a tapasztalatok onnan erednek.

Szóval tényleg kísért a középkor.

Ha már ennyire erősíteni akarjátok, a helyi termelést, akkor a "helyben vásárlás" kultúráját kell kialakítani, akár marketing tevékenységgel, akár szövetkezéssel.
A helyi pénz bevezetését otromba lépésnek tartanám.

Negatív hatásai hosszabb távon felbecsülhetetlenek !!!
Cserébe csupán a helyi termelőknek (????) vagy sokkal inkább kereskedőknek kedvez rövid távon.
De még ebben sem lennék biztos.

Mi lesz a fogyasztókkal ? Mit szólna mindehhez a fogyasztóvédelem ?

Ok, hogy nem tetszik nektek a fogyasztói társadalom...
De a fogyasztóknak mégis csak jogukban áll, élvezni a szabad kereskedelem piaci hatásait.

Konkrétan ismerek embereket, akik a bevásárló központokon kívül be sem tudnák szerezni a teljesen alapvető élelmezési cikkeket, annyira szegények !!!
Ismerek embereket (sokat), akiknek a kínai cuccokon kívül, mást megfizetni szó szerint esélyük sincs !!!
Igenis, a mai magyar társadalom jelentős részének, szüksége van a multik által forgalmazott termékekre !

Kedves Member ! Nem minden a minőség ! És nem minden, a helyi termelés támogatása !

A multiknak nincs joguk korlátozni a tisztességes piaci versenyt. És ennek megszűnése katasztrófa lenne.

De a helyi önkormányzatnak illetve a politikának sincs joga, ennyire önkényesen beavatkozni a piaci folyamatokba !

Ha a magyar termékek oly kiválóak, és a termelők elég innovatívak ahhoz, hogy akár összefogjanak, (és az állam támogatja őket), akkor hiszem, hogy nem lesz szükség ilyen piaci versenyt akadályozó lépésekre.

Nem a szegénységben élő fogyasztó réteg tehet, arról, hogy pl: a magyar textilipar megszűnt létezni. De az ilyen -valóban középkori- döntések elsősorban őket érintenék hátrányosan !

Használjatok finomabb eszközöket, alapvetően a fogyasztókat kell MEGGYŐZNI nem pedig KÉNYSZERÍTENI !
Ezek a folyamatok, már el indultak, támogassátok azokat. PL: magyar termék logo feltüntetése stb.

(Bár én hiszek a szabad kereskedelem áldásos hatásaiban, nyilván ezek akár nagyon hosszú távon érvényesülnének.)

Egyébként sem hiszem, hogy vidéken, annyira teret hódított volna még a "fogyasztói társadalmi" mentalitás. Egyszerűen nincs pénze az embereknek ehhez.
So, ha ennyire fontos nektek a "hagyományosabb" vidéki mentalitás megőrzése, még korántsem késtetek el. De ne ezzel, a helyi pénzzel gyertek !

Én hiszem, hogy hosszú távon, a gazdaság vérkeringésébe bekapcsolódni, csak jó lehet, persze önálló kezdeményezésre is szükség van !
És ne felejtsd el, hogy a multiktól sokat, lehet tanulni, el lehet "lopni" tőlük a módszereiket. Sokszor fejlettebb technológiát képviselnek, amit magukkal hoznak.

Összegezve, a cél rendben van (bár ezzel nem mindenki érthet egyet), de a "helyi pénz", mint eszköz, egy teljesen képtelen ötlet.
Mondhatnám abszurd és megdöbbentő !
És biztos vagyok benne, hogy számos nemzetközi egyezményt is durván sért !
(Bár erre már hallom is a választ, hogy a nemzetközi egyezmények a multikat védik... Én úgy gondolom a nemzetközi egyezmények valahol, mindannyiunkat védenek.)

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.06.30. 15:31:24

@transformer2: Rendben, akkor a helyi pénzt most hagyjuk, egy olyan településen volna értelme, ahol aktív termelés folyik és a munkanélküliség sem jellemző (vagyis az életszínvonal magasabb, mint a magyar átlag, mert akkor éri meg ebben tartani a pénzt), de ez Magyarországon éppe nem áll fenn.

Írod, hogy a fogyasztóknak joga van eldönteni, hogy mit és hol vásárolnak. Ez szép és jó liberális gondolat, de van vele egy olyan baj, hogy a kezdeti szupermarketes vásárlás verte szét a helyi kereskedelmet, amivel együtt pusztult a helyi (itt a helyi lehet országos méretű is, a világpiacihoz képest) termelés és a munkahelyek, így meg nem csoda, hogy ennyi ember elszegényedett és csak a multiknál van pénze költekezni. Persze teszem hozzá, a legtöbb édesség és szesz az ő torkukon folyik le, illetve több húst esznek a tudatosan étkezőknél (!), vagyis nem feltétlen a vagyoni helyzet motiválja őket az ott vásárlásra, hanem hogy több dolgot vehetnek a pénzükből.

transformer2 2011.07.01. 16:24:01

A helyi pénznek sehol sincs értelme. Max vmi több milliós városban és vonzáskörzetében... De az sem biztos.
Egyébként nagyon veszélyes lenne, ahogy már írtam is.

Sztem nem csak azért ment tönkre a hazai mezőgazdaság, mert mindenki a szupermarketben vásárolt.
Hanem főként azért, mert a magyar termelők szervezetlenek, tőkében szegények, és talán szűk látókörűbbek voltak.
Kis hazánkban nem alakultak ki olyan szövetkezetek, mint pl: Dániában.

A jelenlegi helyzet pedig tény, amin nem lehet azzal átlépni, hogy beáldozzuk a fogyasztókat, vmi elképesztő koncepció oltárán, mint ez a helyi pénz.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.07.01. 18:59:34

@transformer2: Nem tudok másra gondolni, mint hogy szép lassan eltűnnek még a CBA-k is és tényleg minden településnek lesz egyetlen nagy szupermarkete, ahol bevásárolhat a segélyből (Mert ekkor már munkahelyek sem lesznek, hiszen az acélszerkezetet leszámítva mit nem árul a nagyáruház olcsón? Jó, az egyházi iskolákban lesznek oktatók meg a fideszes képviselők is ellesznek az önkormányzatokban a "pártfüggetlen" köztisztviselőikkel.) A lokalitás nélkül valóban egy lobbikör áldozatává válnak egész települések.

transformer2 2011.07.02. 07:07:41

Erre a szélsőségesen sarkított és borúlátó véleményre, már nem tudok, mit mondani...

Ez honnan jön, Neked ?

Egyébként, eddig konkrétan a helyi pénzről volt szó.
Ok, hogy támogassuk a helyi termelést, de ne ezzel a helyi pénzzel.

Mellesleg, azért mondjuk a helyi vállalkozók, egy részét egyáltalán nem kell félteni. Mert, sokszor annak ellenére, hogy szupermarket van a településen, még mindig pofátlanul magas árakon adják a cuccukat.

Ezt nem a minőség, mint inkább a még több profit érdekében teszik. Mert a minőségben náluk is, lehet ám kivetni valót találni ! Nem is keveset !

Én a középutat tartom megfelelőnek. Legyen szupermarket, és legyenek helyi érdekeltségű boltok, versenyezzenek a munkavállalók kegyeiért, akik vásárlóként térnek be hozzájuk.

Legyen lokalitás. De engedjük érvényesülni a nemzetközi kereskedelem pozitív hatásait is.

Ne feledjük: a cél nem csupán a hazai termelők pénzének növelése, hanem az egész társadalom életszínvonalának emelése !
Ehhez, kell az erős hazai gazdaság, és igen is kell a külföldi versenytárs !

Ha bezárkózunk és kommunista módra kiutasítjuk a külföldi tőkét, akkor a hazai termelésnek nem lesz versenytársa. Nem lesz kitől tanulnia, nem lesz kit legyőznie, nem kell többé versenyeznie a vevőkért, nem lesz igazán érdekelt a minőség és a színvonal növelésében...

A gazdaság akkor, egy begubózott hernyóra hasonlítana, aki semmit sem akar érzékelni a világ változásaiból. (És ebből a gubóból soha nem lesz pillangó ! :) )
Pedig, a világban zajló változásokban, számtalan lehetőség is van.
Magyarország történelme során, mindig azért maradt le, mert el volt zárva másoktól.
Ennek legyen vége !