Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Választunk 2014-ben elempés módra?

2011.08.08. 19:00 Member

Gyanús, hogy nem, úgyis a szavazás napján, hajnali ötkor bevágnak egy teljesen új módit, amivel még a KDNP sem fog egyetérteni. :)
De vegyük komolyan, Karácsony Gergely publikálta az LMP választási rendszerrel kapcsolatos javaslatait, ami egy igazságosabb, kevésbé erődemonstráló módszertant követ.

1. Kopogtatás helyett tisztaság és program

Ennek lényege, hogy a képviselőknek ne lehessen takargatnivalója, vagyonbevallásukkal és büntetlen előéletükről való nyilatkozatukkal később felelősségre vonhatóvá válnak, és programjukkal valami jelét adhatják annak, hogy ismerik az adott választási kerületet, aminek tavaly nem sok jele mutatkozott.

2. Kisebb parlamenti küszöb és kisebb parlament

A csökkentett létszámmal alapvetően egyetértünk, hiszen jelenleg is sokan csak szigetelésként működnek a különféle frakciók között, és minden egyes beszéd csak felzavarja őket édes álmukból. Nem aludni küldjük be őket havi 400k-ért, csesszék meg. Viszont ez nem mehet annak rovására, hogy a kisebb pártok még kevesebb jelöltet juttathassanak be, ezért az LMP a kompenzációs lista eltörlése helyett éppen annak kibővítését támogatja.
A parlamenti küszöb leszállítása a rosszmájú célozgatásokkal ellentétben (hogy majd az LMP úgysem szedi össze a jelenlegi 5%-ot) nem saját esélyeink, hanem éppen a még nálunk is kevesebb szóval bírók érdekeit kívánja szolgálni (kivéve az etnikai és nemzeti kisebbségek esetében, ahol nincsen küszöb). Én személy szerint az 1%-ra is szívesen leszállítanám, hogy még színesebb legyen a kép.

3. Az etnikai és nemzeti kisebbségek képviselete

Ebben szöges ellentétben állok pártommal. Az LMP alapálláspontja, hogy a kisebbségek indíthassanak országos listát, melyet nem korlátoz a bejutási küszöb, így könnyebben bejuthatnak képviselőik a parlamentbe. Ennek számomra komoly aggálya, hogy Horvátországban is ugyanez a rendszer áll fenn, és megkívánja a szavazóktól, hogy a párt- és kisebbségi lista között válasszanak. Részemről korrektebb volna, ha garantált képviselettel rendelkeznének, elektoros belső választás alapján (tehát a helyhatósági kisebbségi választásokon mandátumhoz jutott helyi képviselők) válasszák meg azt az egy embert, aki vétójoggal bírna minden kisebbségeket érintő ügyben, legyen az oktatási-, nyelvi-. jogorvoslati- módosítás, vagy súlyos ellehetetlenítés a költségvetés által.

4. Nemi kvóta

Az országos listán két azonos neműt csak egy ellenkező nemű követhet. Nézzünk végig a Fidesz listán és látni fogjuk, hogy miért is.

5. Határon túli magyarok képviselete

Nem túl szép az indextől, hogy ezt elintézték annyival: Nem támogatjuk a határon túli magyarok választójogát. Egy vétó- és konzultációs joggal rendelkező bizottságot választhatnának, mely még jelenleg kidolgozás alatt áll. Nehéz kérdés, hiszen a magyar kormány nem hozhat törvényt másik országban élők életét befolyásolóan, hacsak nem szervezeteik támogatásáról és honosításuk megkönnyítéséről tárgyalunk. Mindenféleképpen hasznos volna az elcsatolt honrészekkel való kapcsolat felpezsdítése!

Szólj hozzá!

Címkék: választás lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr253134736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása