Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Kisöpörték a magyarokat

2013.11.13. 13:52 Member

Botrányosnak és alpárinak tartják a kisebbségi kormánybizottság tegnapi ülésén történteket a testület magyar tagjai. Mária Jedličková megbízott kormánybiztos ugyanis váratlanul napirendre vett egy javaslatot, mely szerint ezentúl minden kisebbség csak egy tagot küldhet a bizottságba, vagyis megszűnik a jelenlegi felállás, amely a nagyobb lélekszámú nemzetiségeknek több bizottsági helyet biztosít. Az egyik legkisebb kisebbség, a szerbek képviselője az ülés kezdete után, a szabályzattal ellentétben terjesztette be a javaslatot, tudtuk meg Orosz Örstől, a bizottság egyik magyar tagjától. „Két ruszin tag hiányzott. Könnyen lehet, hogy ezért várták meg az ülés kezdetét, ugyanis a ruszinok általában velünk szavaznak” – véli Orosz, hozzátéve, hogy az anyagot a kormányhivatal dolgozhatta ki. „A szerb küldött csak eszköz volt” – véli. Úgy látja, ez egyértelmű visszatérés az első Fico-kormány kisebbségi politikájához, akkor hasonló összetételben működött a bizottság.

Minden kisebbség egyenértékű, ezért mindegyiknek azonos képviselet kell a bizottságban, indokolta javaslatát lapunk kérdésére Stane Ribič, a szerb kisebbség küldöttje. „Én ezt évek óta mondom. Az elmúlt két év tapasztalatai azt mutatják, hogy az eddigi felállás nem volt szerencsés” – tette hozzá. Korábban is sokszor hangoztatta, hogy minden nemzetiség egy tagot delegáljon, de A. Nagy László korábbi kormánybiztos idején ez nem talált meghallgatásra.

A bizottsági tagok magánbeszélgetéseiből információink szerint kiderült, hogy a kormányhivatal nyomást gyakorolt a kisebb kisebbségek küldötteire, hogy szavazzák meg a javaslatot.

Az ülésen szó volt a kisebbségi kulturális támogatási keret jövő évi felosztásáról is. Elfogadták az új képletet, amely szintén a kisebb kisebbségeknek kedvez. Az új elosztás szerint minimum 25 ezer euró jár mindegyik kisebbségnek. A magyar szervezetek az új képlet szerint az idei 4,25 milliós összkeretből csak 2,1 milliót kaptak volna, a régi képlet szerint 2,6 millió járt. Ráadásul a jövő évi keret csak 3,83 millió euró körül lesz, ebből 1,89 millió jut a magyar kisebbségnek.

Forrás: Új Szó

Szólj hozzá!

Címkék: kisebbség Szlovákia Felvidék

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr655631436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.