Korábban elég markánsan az ukrán területi egység mellett foglaltam állást és bár adtam hangot bizonytalanságomnak a kissé érdekesen megalakult ukrán kormány tisztánlátásával kapcsolatban, eddig szándékosan kerültem az állásfoglalást, mivel továbbra sem tartom magam Ukrajna-szakértőnek, de végre sikerült nehezen beszereznem a Kalligram Regio Könyvek által kiadott Ukrajna színeváltozása 1991-2008 című könyvet, ami kifejezetten alaposan gyűjti össze azokat a tanulmányokat, melyek annak ellenére magyarázatul szolgálhatnak a ma kialakult helyzetnek, hogy a számunkra érdekes 2009-2014 közötti időszakkzikal egyáltalán nem foglalkozik.
Valljuk be, Ukrajnában háború van. De nem polgárháború, hanem két nagyhatalom, az EU és az USA, valamint Oroszország és szövetségeseinek háborúja. Sokkal okosabb dolog saját földünk helyett máshol hullajtani a vért és tönkrevágni a teljes infrastruktúrát. Ennek következtében mindkét oldal folyamatosan hazudik és az IS, a Szíriai események árnyékában tudja tartani a konfliktust, de 1-1 lelőtt utasszállító még bőven elég, hogy áttörje a többnyire lobbicsoportok által birtokolt közmédiumok ingerküszöbét. És ennek az egész bulinak az ukrajnai ukrán, valamint orosz lakosság a legnagyobb vesztese. Nem létező egészségügyi- és szociális ellátás, valamint a keleti régióban rommá lőtt városok, otthontalanná vált családok, a megoldatlannak tűnő gázimport jelzi a hatalmas pusztítást, nem beszélve a gyászolókról.
A 2010-es elnökválasztás eredménye (kék: Janukovics, sárga: Timosenko)
Ukrajna nyelvi és politikai térképe
Arra a szintre jutottunk, hogy véleményem szerint ki kell mondani, az országnak ketté kell válnia. Az az érzésem van, mint amikor a válófélben lévő házaspár két tagjának családja szétveri azt a házat, amin elméletben a válóper alatt dönteni kellene, közben szegényednek és éhenhalnak a gyerekeik. Ukrajnát egy huszárvágással fel lehet osztani a nyugati-központi, valamint keleti-déli régióra, utóbbiból a Krím már orosz terület. Még a sárgával jelölt területeken a többsége nyugati, demokrata, piacpárti és politikailag a jobboldalhoz kötődik, valamint az önálló ukrán történelmiségben hisz és az ukrán nyelvet, valamint a még mindig el nem ismert független ukrán ortodox egyházat támogatja, keleten erős a szovjet nosztalgia és a paternalista gondoskodó állam iránti igény és az ott élő ukránok többsége is oroszul beszél, és bármilyen meglepő, de elutasítja a népirtásként felfogható 1932-33-mas ukrán éhínséget, a holodomort. Politikailag mindigis a baloldalhoz kötődtek, itt a legmagasabb a kommunisták támogatottsága (abba ne menjünk most bele, hogy Putyin csak használja a szovjet nosztalgiát, maga inkább jobboldali ikon és személyiség). Ebből kifolyólag a békés rendezés esélytelennek látszik, mivel a győzedelmeskedő fél megbüntetné, elnyomná a másikat, illetve a két nagyhatalmi csoport kakaskodása sem szűnne meg egykönnyen a régiós befolyásért, esetleg a teljes ország lerombolásával.
Nem mehetünk el az ország mostohagyermekei, a kárpátaljai magyarok és az ukránosított ruszinok mellett sem, akiknek nyelvi-, kulturális- és felekezeti különbözőségeik révén a jelenleg vörösben látó ukrán vezetés nem a legkorrektebb, európéer megoldást fogja kínálni kisebbségi problémáikra, sőt, az sem kizárt, hogy a háború mind a besorozások, mind élelmezési, más ellátmányi problémák tekintetében átterjed erre a régióra, ekkor a mindenkori magyar kormánynak mindent meg kell tennie a helyzet enyhítésére, amennyiben ez nem lehetséges, akár katonai védelemmel szolgálni az ott élők érdekeit, megállítva az ukrán kormány kizsákmányolását és az esetleges orosz előrenyomulást, elvégre az elmúlt ezer évben többször kényszerültünk a védőbástya szerepére és voltunk nagyhatalmak határmezsgyéjén.
Nem pártálláspont, magánvélemény.
Utolsó kommentek