E

Sajnos az egész nap fújó szél nem kímélt bennünket, így a videófelvétel nem lett éppen a legélvezhetőbb, ezért inkább bemásolom a beszédet, amit mondtam, mivel nem rögtönöztem. Hajdú Mária, az LMP emlékezetpolitikai szakszóvivője és Sallai Róbert Benedek, az LMP országgyűlési képviselője mondott még beszédet a népi írók egyik legnagyobbika tiszteletére.

Megtisztelve az összegyűlteket első gondolatként nyomban szeretném megköszönni Németh László nevében, hogy tisztelgünk színe előtt és ismét a köztudatba emeljük méltatlanul elfeledett személyét, miként 2011.08.07.-én Bibó István centenáriumán is szűk körben emlékeztünk meg Németh László harcostársáról, akinek demokráciafelfogása mind a mai napig politikai nézeteink alapkövét alkotja.

De ki is volt Németh László? Civilben fogorvosként és iskolaorvosként tevékenykedett, de mégsem az egészségügyben tett cselekedetei, hanem a magyar nép, különösen a szegényparasztság és az uradalmi cselédség felkarolása, sorsuk, nyomorúságuk megírása és az aktuális elnyomó hatalommal szembeni rendületlen szélmalomharca az, melyet érdemeinek tekintünk, s ehhez a hazafi legnemesebb fegyverét, pennáját használta. Íróként életének jelentős részét a fővárosban élte le, de emlékeiből, tapasztalataiból korának egyik leghitelesebb képet adta az alig ismert vidék életképeiből, annak megkövesedett elvárásairól a házaséletben, vagy éppen az azt követő gyász időszakában. Az írók könyvei nehezen jutottak el az azokat megvásárolni képtelen, nehezen olvasó és író rétegekhez, ezért  falukutatásaikon, szociográfiáikon, folyóiratokon keresztül informálták az értelmiséget a sanyarú helyzetről, míg a nép gyermekeit a Győrffy Kollégiumon és ösztöndíjakon keresztül segítették tanulmányokhoz és tették őket politikai cselekvőkké.

Németh László tudva, hogy pusztán az irodalom nem tudja felszámolni a szegénységet, írótársaival együtt megalapította a magyar nép egyetlen igaz képviselőjét, a Nemzeti Parasztpártot, mely a reakciós Trianon-kesergés, a szélsőjobboldali túlbuzgóság, az urbánus érdektelenség sivatagában oázisként jelent meg a vidék előtt, bírálta a latifundiumok országát, mely a múltba fordulva képtelen volt a jelennel foglalkozni és a jövőt építeni. A parasztpárt radikális volt, európai és nemzeti, a paraszt- és munkástömegek képviselőjeként hirdette meg a demokrata modernizációt. Németh László korát megelőzve, az 1943-mas Magyar Élet Táborban, Balatonszárszón mutatta be Kertmagyarország eszmét, melyben Somogyi Imre és Veres Péter, a párt későbbi elnöke lett legfőbb eszmetársa. Tudták, a falusi embert nem lehet helyi kiskirályok rabigája alatt felemelni, a magyar nemzet fő tulajdonát, termőföldjét a hatalom feltétlen szolgálói között szétosztva nem fog azon soha jólét az ínségmunkások, vagy mai divatos szóval mondva közmunkások között sarjadni. A Kertmagyarország egy gyógyír a magyar agrárium sebére, melyet Németh László írt fel, de a receptet mind a mai napig nem váltottuk be. Megélhetés, egészséges életmód, biztonság, a természettel való harmónia, ezeket kínálják a családi gazdaságok, melyek megállíthatják a magyar vidék paraszttalanítását, mely ma rendületlen zajlik és melynek végállomása a nyomor, az elnéptelenedés, a kiszolgáltatottság, a pazarló fogyasztás és a végtelen ingázás, mely szétrombolja a családokat és hagyományos értékeinket. A Nemzeti Parasztpárt, szemben a nagybirtokokat védő kisgazdákkal és a kollektivizálásról álmodó kommunistákkal földosztást követelt, mely évtizedes behajtatlan követelése volt a magyar agráriumnak, s melynek okán ironikus, hogy Darányi Ignácnak, a vidékfejlesztési terv névadójának is le kellett mondania.

Egyetértünk Németh Lászlóval és valljuk munkásságát és halálának 40. évfordulóján köszönjük, hogy ezt a nagyszerű eszmét az asztalra tette. De mit látna ma Németh László, ha felemelkedne a hantból? Mit látna az, aki az 1956-os forradalom kegyetlen leverését követően kijelentette, minden nap egy népi író öngyilkos lesz és ő kezdi a sort? Döbbenten állna az előtt, ahogyan ma politikai erők hol a nyugathoz, hol a kelethez dörgölőznek méltóságukat feladva. Döbbenten állna, hogy azok a társadalmi problémák, melyektől keserűség töltötte el a dolgozó ember szívét, a kivándorlás, a 4 millió koldus, az elmaradottság, a gyermektelenség, a nagybirtokrendszer mind a mai napig fennállnak és súlyosbodnak, a kilátástalanság, a röghöz kötöttség és a tétlenség gaza altat, lehúz, befed.

De mit is tehetnénk? A magyar paraszt egyik legfőbb erénye volt kiállása, szívóssága és megrendíthetetlensége, erre a kiállásra, szívósságra és rendíthetetlenségre van szükségünk ma mind egyénként, mind nemzetként, mert a magyar nép fája nem fog virágba borulni nagyhatalmak árnyékában, hiába gazdag táptalaja a szerető anyaföld. Magunknak kell kiállnunk érdekeinkért és tartanunk a petrencés rudat, mutatva a helyes irányt az eltévelyedett szekérnek, hogy a rajta ülők eljuthassanak Kertmagyarországba, a valóságba, melyet Németh László megálmodott.