Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

A hazaárulás felső foka

2011.03.21. 22:52 Member

Mezőkövesden egy magánszemély udvarában felépült az első Szálasi-emlékmű, melynek avatásán a Pax Hungarica Mozgalom mondott beszédet. Ez az a szint, amire már nem számítottam. A magyar szélsőjobb többsége a törzsökös/turáni magyar nézeteket vallja, tehát ahhoz az oldalhoz nyúlik vissza, aminek fő erejét a Gömbös Gyula vezette Magyar Országos Véderő Egylet adta. Ennek az volt a fő jellemzője, hogy szembefordult az árjákkal, mivel a pángermanizmust legalább olyan veszélyesnek vélték, mint a pánjudaizmust, továbbá határozottan elzárkózott a fizikai megsemmisítéstől (helyette a munkatáborokat és a széleskörű numerus clausus-t szorgalmazta). Ennek tudható be, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre hősi halált halt, a fajvédők védelmezni akarták Magyarországot a német megszállástól, melyet Szálasiék tárt karokkal vártak (vagyis utolsó erejükkel legalább valami hasznosat csináltak).

A kérdés adott: A Jobbik és a Szebb Jövőért Polgárőr Mozgalom megtartja a nyilasoktól való elzárkózását, vagy kezet fognak a PAX Hungarica Mozgalommal, melynek betiltása eddig számomra érthetetlen módon nem történt még meg (csak az éves megemlékezésük került tiltólistára). Az avatást tárgyaló cikk szerint részt vett a rendezvényen a gárda BAZ megyei szárnya, mely aggodalomra adhat okot. Nem utolsósorban megjegyezném, hogy a nyilaskereszt önkényuralmi jelkép, tehát a bátor honpolgár törvénysértést követett el az emlékmű felállításával. És végre lehetőségem nyílik megmagyarázni, miért fejezem be minden cikkemet a "Végeztem" tőmondattal. Szálasi minden egyes beszédét ezzel zárta, mely egy hatodikos diák irodalomfeleletére hajazott ezáltal, ezért megtetszett ez a komikus fordulat: Végeztem.

Szólj hozzá!

Címkék: mezőkövesd pax hungarica szálasi emlékmű

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr702760775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása