Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Kutya idők jönnek?

2013.05.16. 08:49 Member

kutya_1368686237.png_578x383

Megalakultak a kétfarkúak, hivatalosan is párt. Vagyis Mogács az ATV-ben komolyan állította, hogy komolyan gondolják. Nem újdonság, Izlandon a főváros helyhatósági választását simán vitte a Legjobb Párt. Persze azt tudtuk eddig is, hogy az izlandi vicces népség.

Egyrészt nagyon örülök, én a közös székházat is elfogadtam volna velük (ha már a Fidesz is egy székházbotránnyal kezdte), a humor helyét átvette a lejáratás, a cinizmus, a kocsmai vitakultúra, fel kell dobni a hangulatot végre, mielőtt a teljes közélet felakasztja magát ebben a fertőben. Másrészt a humor az egyik legjobb eszköze egy Orbán-féle autokratával szemben, aki csak az erőből ért. Nem lepne meg, ha kiutasítanák az országgyűlésből nem megfelelő komolysággal dolgozó (mintha ők dolgoznának) képviselőket. Bár Vágó Gábornak is igaza volt, amikor azt állította, "a humornál is fontosabb, hogy olyan értelmesen beszéljünk, mint Selmeczi Gabriella, olyan összeszedetten, mint Szanyi Tibor, olyan visszafogottan, mint Zagyva György Gyula, és olyan érdekesen, mint Harrach Péter.".

Másik oldalról persze kellemetlen, mert szépen gyűjteni fogják azokat a szavazatokat, akik nem Orbánra, nem a fajvédőkre és nem az összbaloldali orgiára kívánja voksukat pazarolni és ez tovább oszthatja a salátástálra emlékeztető egymás mellett élő kisebb, sokszor mikrobusz méretű pártokat.

Mindegy, hajrá, Magyar Kétfarkú Kutya Párt!

3 komment

Címkék: MKKP

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr625302650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.05.19. 14:42:27

Nem tudom, nekem valahogy annyira nem hitelesek már.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.05.19. 17:02:08

@Katamori: Csináltak valami olyat? Azért kérdem, mert előferdülhet, hogy lemaradtam valamiről.

2013.05.26. 03:39:38

@Member: Nem tudok róla de amikor utoljára néztem a Facebook-jukra, nem sok jót kaptak a néptől.

Remélem csak a magyar rosszindulat az és nem a minőséggel van baj
süti beállítások módosítása