Újabb aggasztó hír merült fel, mégpedig hogy a percenként jogszabályt módosító speed-et reggeliző kormányunk agyrémétől kétségbeesett egyszeri ember már az ő segítésére létrehozott szolgálatnál sem lesz biztonságban, ugyanis jelentem, az Aranybulláig visszamenő trollmány megint alkotott.
Mivel nem lesznek kistérségek (Járások kellenek, a kistérség túl modern! Esetleg a megyékből ne legyenek újfent vármegyék? A városokat is hívhatnánk a római kori neveiken!), nem lesz, aki fenntartaná a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot, hiszen a kis települések erre nem képesek. Hogyne lenne, "John Locke egy f*sz, egyház és állam összetartozik!" felkiáltással előáll a KNDP egy nagyszerű ötlettel: "Az egyházakon keresztül finanszírozhatnánk őket!" (szóba kerültek a (fideszes) civilek is, de esetükben aggályos a függetlenség a kormánytól, amely a pénzeket utalja míg a kistérség önszerveződő volt). És ezt nem folyamatosan, hanem éves pályáztatással. Vagyis a drága pap vagy lelkész úr majd megmondja, hogy ki végzi jól a munkáját és ki nem (ők?). Sajnos az egyházi fenntartású intézmények esetében (pl. Baja) eddig is jelen volt a "világi szociális munkások" mellőzése, előbb importáltak volna más megyékből "szakértőket", mintsem a helyi, materialista képzésben részt vevő kollégát alkalmazzák. Na mindegy, most már a Biblia = törvény felfogásúaknak sem lesz gondja az ügyintézéssel, ugyanis azt átutalják a kormányhivatalokhoz, vagyis most már ha újsoltiként gondom akad, nem intézhetek helyben semmit, hanem takarodó van a legközelebbi kormányablakhoz, amely a megyei jogú városokban található. Ez abszurd, nevetséges, és megalázó.
Nem értem, meddig tűrjük még ezt a dilettantizmust, arroganciát és autoriterizmust, amit a nemzeti együttműködés polgári/keresztény diktatúrája produkál? Az a sötét újkor volna Isten akarata? Mert akkor én Luciferrel vagyok. Végeztem.
Utolsó kommentek