Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Betiltották a Meleg Méltóság Menetét

2011.02.15. 12:48 Member

Hát igen, 2010-ben csak az útvonalat rövidítették meg, aminek hatására a  vasketrecbe zárt kollektív coming-out nem "fertőzte gyermekeink erkölcsi létét". Az 1969-es Stonewall-i megmozdulás emlékekét felidéző menet ezzel zátonyra futott.

A felvonulásra 2008 óta figyelünk oda jobban (pedig 1997 óta megrendezik!), amikoris egyes vérmagyar kollégáink jobbnak látták ezeket az "aberráltakat" és a mellettük kiálló "cionista buzivédő" szimpatizánsokat, hírességeket és politikusokat megverni, tojással dobálni és lesavazni. Sajnos erős politikai színezet kapcsolódott az eseményhez, a KDNP és a Jobbik a betiltást követelte, a Fidesz "négy szoba közé" módra állította volna a melegeket (miközben Ékes Ilona a szexuális orientáció és nemi identitás "kisiklások" gyógyításáért kampányolt, fantasztikus érzés lehet, amikor az embert betegnek tartják), míg az MSZP és az SZDSZ a soraik között rótta a kilométereket, és volt egy nyilvános politikus coming out a kormánykoalíció részéről.

A betiltás oka ugyanaz, mint amivel anno 2010-ben is próbálkoztak, szerencsére kevesebb sikerrel: Hogy a megmozdulás akadályozza a fővárosi közlekedést. Emlékeim szerint a szervezők eddig is fizettek rendesen a rendezvényért, illetve egy nem elhanyagolható kérdés rendfenntartási problémává degradálása sértő az egész LMBT kultúrkörre nézve. A britek jelenleg az azonos neműek egybekelését tartják a küszöbön, míg nálunk a nyilvános megjelenésüket is betiltják (eddig csak a testi épségüket kockáztatták). Emlékeim szerint tavaly azon kérésnek is eleget tettek, hogy mindenki közízlésnek megfelelő öltözékben jelenjen meg.

Újabb szégyenfolt az ország palettáján.

EDIT: Időközben a rövidített útvonalat ismét elfogadták.

33 komment

Címkék: meleg méltóság menet

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr672662716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mangekyo22 2011.02.15. 20:52:22

Nem tudom....

Semmi bajom nincs a melegekkel, SŐT, szerintem nagyon is normális, ha valaki valami miatt a saját nemét szereti (legyen az ok bármi), nekem a felvonulások "kinézetével" van a bajom... rózsaszín csipkés tangában egy vas ketrecben két szőrös emberke nyelves csókolózása szerintem nem arról szól, hogy ők szeretnék, ha az emberek elfogadnák őket és tiszteletben tartsák őket, hanem mert nincs jobb dolguk - pont mint egy bizonyos gárda vonulásain...

Ha mindenáron felakarnak vonulni, akkor ne ilyen polgárpukkasztó cselekedetekkel meg szadó-mazó cuccokban tegyék (mert akkor semmivel sem lennének jobb a "fekete inges lovagoknál), hanem ahogyan normálisan kell - jogokért és méltóságért kiáltó táblák a kézbe és csak kézen fogva (szigorúan csak azt) vonulgatni az utcán csendben. A táblák által mindenki érteni fogja, hogy miért vonulnak, és közben a féltve őrzött "közerkölcs" sem sérül.

Egyedül én érzem úgy, hogy a "vonulásoknak" lassan semmilyen eszmei értéke nincs és csupán bulizásra használják fel, vagy én vagyok begyökösödött?

Mangekyo22 2011.02.15. 20:54:51

Az MSZP meg SZDSZ meg sok meleg szerint csak csúnyán kampányként használták fel szegényeket (egy meleg ismerősöm szerint ők járatták le a melegeket).

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.02.15. 21:04:55

@Mangekyo22: Na ez a tömegmédia torzító hatása, lefotózzák azt az 1-2 rózsaszín tangás szivárványhajú majmot, és kiteszik a címoldalra, és onnantól mindenki azt hiszi, "ilyenek a melegek". Nem véletlenül tettem ki a posztba a fenti képet, a többség tavaly, és tavaly előtt is teljesen átlagosan nézett ki.

Meglepő módon azok a képek nem szerepeltek az újságokon, amikor a vadjobbosok verték hülyére őket.

Hallottam olyan véleményt is, hogy nem veszik eléggé a vállukra a melegeket a pártok, de az MSZP esetén szerintem is benne volt, hogy eltereljék a gazdasági csődről a tekintetet.

Acchan 2011.02.16. 00:45:16

A kép zseniális - honnan van?

WanGood · http://animemangapalota.blog.hu 2011.02.19. 23:25:52

@Member: Most lehet, hogy tájékozatlannak mutatkozom, de én hülyére verésről nem tudok, "csak" dobálózásról, stb. (a lényeget tekintve nem más persze, de mégis)

Személy szerint nem ítélem el a homoszexualitást (vagy mi ennek a nem pejoratív neve?), de nem kell az embernek kitűzni magára így, pláne ilyen kevéssé elfogadó közegben. Ez így kb. olyan, mintha a dél-afrikai apertheidrendszer idején a feketék felvonultak volna. Értelmét legalábbis nem látom többet.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.02.19. 23:32:18

@WanGood: Melegnek hívják magukat, ezért ez a legkorrektebb.

"Értelmét legalábbis nem látom többet." Mert akkor hogyan érjék el azt, hogy észrevegyék, ők is fontos tényezők? Ennyi erővel az arab világ jelenlegi lázongásainak sincsen semmi értelme, kit érdekel, hogy nem csípik az elnököt? :D

www.168ora.hu/itthon/melegfelvonulas-megvertek-egy-fiatal-not-az-astorianal-42978.html
www.borsonline.hu/news.php?hid=11268

Illetve Budaházy és a haverok két melegbárra molotov-koktélt dobtak ugyanezen évben.

WanGood · http://animemangapalota.blog.hu 2011.02.19. 23:39:46

@Member: Világos.
Arab "dominót" és a Gay Pride Ride-ot nem állt szándékomban összemosni, mert a melegek fontos tényező léte -amint látjuk a mostani konfliktusokból is- jó néhány embernek b@ssza a csőrét, lásd-"Kevéssé elfogadó közeg".

Egyébként afféle "kitekintés" postként írhatnál az arab helyzetről is, szerintem jó pár embert érdekelne.

Budaházy. Amivel mostanság vádolják, felsorolni is hosszú, nemhogy leülni. Nem meglepő, hogy itt is "tevékenykedett".

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.02.20. 08:16:07

@WanGood: Murabaknak és társainak a jelenléte is sokaknak b@szta a csőrét, meg is lett az eredménye. :D
Tegnap előtt egy tanító hölgy vetette fel, hogy amennyiben rendeződnének a zemberek gondjai, már nem foglalkoznának ezzel a problémával és nem rajtuk vezetnék le a feszültséget, de én úgy vélem, hogy csak a tettlegesség része enyhülne. Gondolok itt a jobbmódúakra, nem emlékszem rá, hogy ők álltak volna a kifingott SzDSz mellett és hangoztaták volna a homofil gondolatokat. :D

Valóban érdekes volna egy áttekintő az arab eseményekről, viszont nehéz is volna egyben, mert csak az Index.hu-t tudnám összeollózni :) Meg most még a szakdolgozatot is idő előtt a nyakamba sózták, az oktató szerint nem lehet időben hozzáfogni. :/

Acchan 2011.02.20. 15:05:18

A tojásdobálásról:

Gyűlöletbűncselekményekkel kapcsolatos esettanulmányok itt:
patent.org.hu/LMBT_emberi_jogok_2002-2007.pdf

És egy részletesebb, sokoldalúbb kutatás (interjúrészletekkel) itt:
www.hatter.hu/kiadvanyaink/lmbtkutatas2007

@WanGood:
A homoszexuális szó pöttyet elavult (1800-as évek végén született), persze akkoriban korszakalkotónak számított, mivel max homályosan írták csak körül a jelenséget ("szodómia", "pererasztia", vagy "a bűn, amely miatt az Úr lerombolta Szodomát és Gomorrhát.").

A homoszexuális szóval az a legnagyobb gond ma már, h csak a szexualitásra utal, ezzel is kihegyezve ezeknek az embereknek a "másságát". Aki csak és kizárólag a homoszexuális szót használja (a meleget soha), az vitatja, h ezek az emberek családot is alapíthatnak, gyermeket vállalhatnak, lehetnek sikeresek az élet minden színterén a hálószoba négy falán kívül is.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.03.06. 18:54:46

@Aszteroida-bányász metal énekes: hirszerzo.hu/profit/20110225_drasztikus_tojasar_dragulas

Szóval csak óvatosan, hozzájuk vágnál egy heti reggelit, amit az éhezőknek is adományozhatnál...?

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.03.06. 20:06:44

@Member:
Azé ez... Hát, LOL, egy LMP-stől nem is vártam mást. xD Jézusom... neee... ez.. ááá.
Figyelj. De most tényleg. Liberálisoknak nem az erőssége az ép ésszel való gondolkodás, de azért megpróbálom: leírtam én egy szóval is, hogy mire fogom használni? A sok tojásozás olvasása után eszembe jutott, hogy bazmeg, elfogyott otthon a tojás, kéne venni, én meg bekommenteltem. Van ezzel gond? Sértek én ezzel bármilyen érdeket/identitást? Vagy ez az új, modern, liberális eszme? Megmondjuk mikor ki milyen ételt vehet? Az alapanyagokat ki mire használja? Bocs, lehet kifizetted a tojást, de csak rántottát csinálhatsz belőle, omlettet az nem? Vagy süti sütéshez nem keverhetem hozzá a liszthez? Szakács vagyok, ez a hivatásom, nem gondoltam volna, hogy ezzel árthatok én bárkinek is, de hála neked, megtanultam, hogy igen!
Látod, pont ez a probléma a liberálisokkal: már a semmire is úgy tudtok ráugrani, és fröcsögni, okoskodni, linkelgetni, hogy az nem igaz. Ja, én adományoztam már, nem csak pénzt és ételt, te mikor tetted ezt utoljára?
Bocs, new game: az utóbbi egy hónapban hányszor adományoztál bármit is? Csak mert én kétszer is. Ha nem vetted észre, hogy a négyeshatoson kilopták a mobilodat, azt nem számítjuk bele! :) Plusz az apró adást sem a csöveseknek, mert azt köbö a legtöketlenebb városi is megtudja csinálni.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.03.06. 20:17:42

@Aszteroida-bányász metal énekes: Affene, beleestem a csapdába. Vagy mégsem? Mert ebben a kontextusban miért jelenne meg a tojásvétel más okként? Szakácsbloggot olvasunk? Vagy a tojásárak emelkedéséről írtam, ami megdobná a felvásárlási lázat (cukor esetén még stimmelne is)? Nem, a Meleg Méltóság Menetéről, amit megdobáltak 2008-ban.

Nem vagyok liberális (ezt a szót már annyian elkoptatták, hogy sírni tudnék), a liberálisok eltűntek az I. vh. előtt. Ők voltak azok, akik az egyén szerepét minden egyéb fölé emelték, és akik a nemzeti eszme zászlaja alatt próbálták egyesíteni a rendiségtől megfosztott tömegeket. Ilyen volnék? Az LMP ilyen volna? Fenét. Konkrétan az LMP éppen attól érdekes párt, hogy a tagság egyáltalán nem egységes ideológiailag, ez gyakran konfliktusok forrása is egyben.
Magamat egy nagyon erősen baloldali, lokálpatrióta beállítottsági egyénnek tartom, erősen etnikai/nemzeti érdeklődéssel,

Hányszor adományoztam az utóbbi egy hónapban? Most sajnos pénzt nem sikerült (nincs jövedelmem pl.), ellenben a közmunkások életét alakítom, hogy termeljenek is valamit a szemétszedés mellett, társadalmi munkában próbálok javítani a kis településünk életén. Ez anyagiakban nem mérhető, de szerintem ugyanúgy adomány. Pénzt konkrétan utoljára decemberben adtam nagyobb tételben, pár ezret egy Közösségi Bölcsődének, illetve a Gyermekrák Alapítvány perselyébe dobtam januárban egy kétszázast.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.03.06. 20:41:00

"Affene, beleestem a csapdába. Vagy mégsem? Mert ebben a kontextusban miért jelenne meg a tojásvétel más okként? Szakácsbloggot olvasunk? Vagy a tojásárak emelkedéséről írtam, ami megdobná a felvásárlási lázat (cukor esetén még stimmelne is)? Nem, a Meleg Méltóság Menetéről, amit megdobáltak 2008-ban."
Már leírtam, szövegértelmezés egyes. előszereplős vitában helyt állt volna ez a meglátás, de mivel laikusként, első kommentelőként írtam be, idézés nélkül, így már kevésbé. Oh, és sok címben találtam helyesírási hibát, gondoltam megjegyzem, hogy azért nézd át őket. Hiába csak blog, azért törekedjünk a minőségre!
Jövedelmem nekem sincs, mégis adományoztam.
"Nem vagyok liberális ezt a szót már annyian elkoptatták, hogy sírni tudnék"
Csak úgy, mint a "fasiszta", "náci", "neonáci", szélsőjobboldal", "radikális" szavakat. :(
Az LMP eszméivel valóban nem vagyok tisztában, de ha mindenki képviselhet bármit, akkor nem is csodálom.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.03.06. 20:54:37

@Aszteroida-bányász metal énekes:
"de mivel laikusként, első kommentelőként írtam be, idézés nélkül, így már kevésbé"
Tehát azt mondod, mivel eddig a bloggon nem kommenteltél és random beütöttél valamit az előtted lévő post első sora alapján, azt kellene feltételeznem, hogy arról az jutott eszedbe, hogy tojást kell venned és ezt a gondolatot be is pötyögöd? Miért tennéd? Gondolom nem akarod azt mondani, hogy abba a fórumozó kategóriába tartozol, amely nem olvas vissza, csak beír valami ökörséget az utolsó kettő alapján, amikor vissza az ötödikben ott van a kérdésében a válasz?

"Oh, és sok címben találtam helyesírási hibát, gondoltam megjegyzem, hogy azért nézd át őket. Hiába csak blog, azért törekedjünk a minőségre!"
Végignéztem az utolsó tízet, de nem találtam egyet sem. Melyekre gondolsz?

"Jövedelmem nekem sincs, mégis adományoztam." Nos, jövedelem a zsebpénz és az ösztöndíj is, ha esetleg tőzsdézel nyereségesen vagy rendszeres szociális juttatást kapsz, az is. Nem véletlenül nem fizetést írtam. Nekem egyik sincs, csak egy aktív korú szülőm.

"Csak úgy, mint a "fasiszta", "náci", "neonáci", szélsőjobboldal", "radikális" szavakat. :("
A szélsőjobboldalt használják magukra ők is, a fasiszta már nem stimmel, mert az olaszokra szokás mondani, a náci meg főleg nem, mert a fajvédők szembementek a nyilasokkal, és a Jobbik az utóbbi.

"Az LMP eszméivel valóban nem vagyok tisztában, de ha mindenki képviselhet bármit, akkor nem is csodálom."
Ami ténylegesen összekötő kapocs, az a korrupcióellenesség, a helyi termelés serkentése és az állampolgárok minél szélesebb körű bevonása. Aztán hogy ki közelíti meg természetvédelmi, ki világpiaci, ki társadalmi problémák oldaláról a kérdéseket, az már magánügy.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.03.06. 20:56:27

Bocsánat, javítom az előbbit: A Jobbik fajvédő párt, nem nyilas. Elírtam.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.03.06. 21:11:50

"Gondolom nem akarod azt mondani, hogy abba a fórumozó kategóriába tartozol, amely nem olvas vissza, csak beír valami ökörséget az utolsó kettő alapján, amikor vissza az ötödikben ott van a kérdésében a válasz?"
Nem, de nekem ez jutott az eszembe az egézről, mert szerintem az egész témára kár egy betűt is pazarolni. Offtopik, megesik, de úgy gondolom oda kommentelek, és azt, amit akarok (természetesen a fórumetikett és szabályzaton belül). :D

"Végignéztem az utolsó tízet, de nem találtam egyet sem. Melyekre gondolsz?"
A Meleg Méltóság Menete csupa nagy betűvel. Elismerem, ez egy köcsög poén volt (szó szerint), de nem hagyhattam ki. Nem, nincs hiba. :P

"Nem véletlenül nem fizetést írtam."
Az adomány meg nem feltétlenül jelent készpénzt, mint tudjuk. ;)

"A szélsőjobboldalt használják magukra ők is"
Attól meg lehet elcsépelt. :)

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.03.06. 21:19:40

@Aszteroida-bányász metal énekes:
"Nem, de nekem ez jutott az eszembe az egézről, mert szerintem az egész témára kár egy betűt is pazarolni." Én lennék a legboldogabb, de sajnos amíg az a szexuális kisebbségeket egybemossák, megfosszák alkotmányos alapjogoktól és pusztán úgymond "közízlésre" hivatkozva eltüntetik a nyilvánosság elől, addig én is felemelem a hangomat, annak ellenére, hogy nem éppen szívügyem a téma.

"A Meleg Méltóság Menete csupa nagy betűvel. Elismerem, ez egy köcsög poén volt (szó szerint), de nem hagyhattam ki."
Mivel ez a neve, nem írhattam kisbetűvel. Esetleg Meleg Méltóság Menete, Meleg Méltóság Napja, vagy Budapest Pride.
Érdekes "poén" volt.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.03.06. 21:21:50

@Aszteroida-bányász metal énekes: "Az adomány meg nem feltétlenül jelent készpénzt, mint tudjuk. ;)" Mert akkor mit adományoztál? Szervet?

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.03.06. 21:27:16

Használt ruhát, régi játékokat, hasonlókat. Egy szegény gyereknek ezek is nagyon sokat jelentenek. Többet, mint pár száz forint, amit amúgy is lenyúl valaki más.
Látszik, belőled csak úgy árad a jó indulat, megyek is innét, kár volt az a pár óra, amit itt eltöltöttem.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.03.06. 21:33:04

@Aszteroida-bányász metal énekes: Könyvet adományoztam már határon túli magyar gyerekeknek magam is. A használt ruhát "sajnos" anyum elhordta az iskolába, ahol most ideiglenesen igazgató. Gyermekjátékom sajnos sincs már.

Azért öröm látni, hogy haladó szellemeddel milyen gyorsan leírod az embert, ráadásul szerinted egyes témákra "kár egy betűt is pazarolni", végig provokálsz csapdákkal, hogy bizonyítsd a másik alkalmatlanságát, aztán meg mintha Megváltó szerepében jöttél és süket füleket találtál volna. Na, az ilyen pár órákért valóban kár.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.03.06. 21:44:17

Látom, az ingyen füves cigi neked is megártott.
Igen, voltak provokatív csapdák (az első HSZ-em speciel pont nem volt az), amikbe milyen meglepő (enter Orbán-féle kuncogás here) bele is sétáltál, és újfent valóban mily meglepő, valóban süket fülekre találtam, mert mint azt az utolsó kommented is mutatja: te az elejétől fogva beskatulyáztál egy random provokátornak, akinek puszta trollkodás a célja (most akkor ki is ír le kicsodát?). A harmadik kommentemnél kezdtem valóban komolyan venni, és azt hinni, hogy találok egy értelmes LMP-st, de azért valljuk be, ez így elég naiv feltételezés volt a részemről. Nem baj, ha legközelebb ruhát adományozok, és valaki hátulról seggberúg, vagy szimplán verbálisan letámad, akkor már tudom, ki lesz az.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.03.06. 22:09:42

@Aszteroida-bányász metal énekes: Tévedsz, most tűnsz provokátor trollnak, a harmadik poszt körül kezdtél komolyan vehető lenni, aztán kiderült, hogy dehogy. A bimbózó kapcsolatot esetleg ne azzal nyisd meg másoknál legközelebb, hogy telenyomod aknákkal az udvart, és akkor talán nem fognak azonnal gyanakodva nézni. Őszintén, miért nem lehetett rögtön normálisan kezdeni?

Mert hány elempést ismertél meg eddig? Nem tudom hol laksz, errefelé településenként 1 az arány, mérettől függetlenül, tehát ha sokat, akkor vagy nagy utazó vagy, vagy budapesti.

"Nem baj, ha legközelebb ruhát adományozok, és valaki hátulról seggberúg, vagy szimplán verbálisan letámad, akkor már tudom, ki lesz az." Ez már azért kicsit erős, nem gondolod? Életemben nem szúrtam még ki senkivel szándékosan.
Hozzáteszem, hogy a tárgyi és élelemadományok is simán eltűnhetnek, nem csak a pénz, lásd Kolontár és Devecser. Ahogyan a családsegítőkben is hajlamosak a gondozók az etikai kódex ellenére kitúrni maguknak a tetsző ruhákat.

Isten tartsa meg jó szokásodat és adományozz sokat, csak azt kívánom!

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.03.06. 22:14:23

Bocs, lehet csak akkor nekem tűnt bunkónak ez a "Adományozó"? Oszt" ha nem pénzt, akkó' mit? Hö? Szervet? Mi?" pattogó stílus.
Az internet meg egy vidámpark, valamit komolyan kell kezelni, valamit meg nem.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.03.06. 22:19:02

@Aszteroida-bányász metal énekes: Te magad írod: valamit komolyan kell kezelni, valamit meg nem.
Tehát egy mondat alapján írtál le, ez csúcs. :D

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.03.06. 22:23:28

Na ja, csak a komolytalan és alpári között hatalmas különbség van szerény véleményem szerint.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.03.06. 22:26:48

@Aszteroida-bányász metal énekes: A fene sem gondolta volna, hogy ilyen macho ava mögött viráglélek rejtőzik.

Legyen ebből még érdemi gondolatcsere, vagy inkább dőljünk le és felejtsük el az egészet? Mert ezen az egy mondaton pörögni nem visz előbbre semmit.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.03.06. 23:38:28

Hát, pedig de. :P
Az, hogy most hogyan tovább, döntse el a házigazda!

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.03.07. 07:05:07

@Aszteroida-bányász metal énekes: Látom, de sem Death Metal/Goregrind-ot énekelsz akkor. :)

Akkor tehát: Miért hiszel ennyire az adományozás, mint egy alapvetően egy marginális szegénypolitikai eszköz, felsőbbrendűségében? (rögtön az első kérdésed arra vonatkozott ott fent, hogy adományoztam-e már "az elmúlt hónapban" (más valszeg éves szinten kérdezné)). Való igaz, hogy nincs szebb egy gyermekmosolynál, de:
-Itt sem tudod követni az adományok útját, mint fentebb írtam. Van, hogy az elosztás nem működik (árvízkárosultak tavaly), vagy, hogy a tárgyi adományokból lopnak el (Devecser).
-Az adomány eseti beavatkozás, tehát katasztrófa első napjaiban vagy ünnepnap esetén jó dolog (utóbbit elsősorban gyerekekre, idősekre, fogyatékossággal élőkre értem), viszont hosszú távon nem tudja javítani a leszakadók életét.
-Az adományban alig van kölcsönösség. Pozitív benne, hogy összeköti a civilt, az ellátórendszert és a civil szerveket, de maga a kezdeményezett pusztán a helyzetére való tekintettel kapja, neki magának nem kell érte tennie semmit, nincsen bevonva.
Szóval én inkább a társadalmi munkában, mintsem az adományozásban látok megoldási lehetőséget.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.03.07. 09:34:55

Persze, ez nem oldja meg a szegénység és a hátrányos helyzetűek problémáját, de segíteni mindenképpen segít, én mint átlagpolgár pedig nem nagyon tudok többet tenni, mint a szociális munkások. Én személy szerint azért preferálom ezt jobban, mert a pénzt nagyobb valószínűséggel csapolja meg a vezetőség, mint a használt ruhát, régi játékot. Legalábbis én így gondolom.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.03.07. 16:51:12

@Aszteroida-bányász metal énekes: Én inkább szervezőként csináltam és hidd el, általában az adakozik, akinek legszívesebben adnál. Szinte csak az idősek és a cigányok voltak fogékonyak a spontán akcióinkra.
süti beállítások módosítása