Wangood testvér vetette fel, hogy esetleg próbálkozhatnék egy átfogóval a Közel-Keleten történt eseményekről, bár bevallom, a legtávolabbról sem érzem magam a téma szakértőjének.

A megmozdulások első állomása Tunézia volt, ahol Zine El Abidine Ben Ali elnöknek és családjának fognia kell a sátorfáját és odébbállni. Európa-szerte szimpátiatüntetések kezdődtek (különösen Franciaországban, ahol nem kevés arab migráns él), és lassan kiderült, hogy ez nem a lezárás volt, hanem éppen a nyitóceremónia.

Az egyiptomi, 30 éve diktatúrában tengődő nép kapott az alkalmon, az egész világ óvó szeme a Közel-Keleten, addig kell ütni a vasat, amíg meleg, így ők maguk is kormányuk távozását követelték. Az ő esetükben ez már feleennyire könnyen nem ment, a folyamatos hitegetés, a szervezett ellentüntetés, a passzív hadsereg utcai harcokhoz vezetett és itt már emberéletekbe is került a szabadság.

Ez pedig már egyértelmű jele volt annak, hogy aki ülve maradt, annak sokáig nem lesz lehetősége a kiugrásra, ezért Algéria, Behrein, Iránban, Jemenben (ahol a khat nevű drog miatt délután mindenki szanaszét van), Líbiá, Szíria és Marokkó országokban is a rezsim megdöntésére tettek kísérletet. Az ő helyzetük már jóval nehezebb, mivel a vezetők lépéselőnyt kaptak a felkészülésben.

Érdekes, hogy milyen hasonlóságok vannak a tüntetések között. A szervezés javát a twitter és a facebook segítségével követték el, olyan szolgáltatások segítségével, amit ezek az őskonzervatív diktátorok talán nem is ismertek. Meglepő módon nem az olajából még mindig pazarló fényűzést (a férfiak számára) fenntartó Szaúd Arábia lett a forradalom melegágya, hanem azon rendőrállamok, ahol az élelmiszerárak az egekbe szöktek, magas volt a munkanélküliség (a fiatalok között is) és a hatóság csak a pórnép bűnözését büntette, a fehérgallérosok pedig sikkasztottak, csaltak, amennyit akartak, ha megfelelő pártban voltak. Végül hiába lőtték ki a netet, mivel komplett városok és nem szórványcsoportok voltak a tüntetések résztvevői, akik tudtak hozni még egy embert.

A lényeges kérdés, hogy mi lesz a forradalom után? A hatalom megdöntése most elnyomott minden más érdeket, ám az örömmámorból kijózanodva újra kell építeni az országot, megszervezni a gazdaságot, leszámolni a káoszt kihasználó bűnözéssel. veszélyes perspektíva volna, ha egy más típusú diktatúra (vallási?) alapját fektetnék most le.
Érdekes kérdés, hogy most az iszlám megerősödésével milyen konfrontáció várható Izraellel szemben, akikkel híresen jóban vannak az arab mozgalmak. Még érdekesebb, hogyan viszonyuljon az USA a kérdéshez, akinek érdeke volt ezen diktatúrák fennállása a jó üzleti viszony és Izrael békéje érdekében, ám önmagát a szabadság hírnökeként tartja számon. Mivel az USA jelenleg csak Kínának 200 milliárd zöldhasúval tartozik, és egyre inkább a fogyasztás élteti a termelés helyett, gyanús, hogy egy iszlám szövetség léket üthet rajta.

Végeztem.

EDIT: Éppen vadászgépekkel bombázzák Líbiában a tüntetőket. Aztabüdösqrvaéletbe. Oo