Nehezemre esne azt hazudni, hogy baromira jól sikerült. Évek óta vártunk a lehetőségre, és most bő egy évtizedig nem ismétlődik meg a kiváltság. Tulajdonképpen mi is történt ezidő alatt?
Kicsit összébb kívántuk hangolni az EU tagok gazdaságát, hogy válság idején könnyebb legyen intézkedni, de úgy fest, erre a népek nem kifejezetten vevők, így az elfogadás dicsősége nem bennünket illet majd. Próbálkoztunk egy összkontinensi romastratégiával, ami megmaradt pár önmagát okosnak képzelő egyén kényszeredett szóömlésének. Mi alattunk robbantak ki az arab forradalmak, de a kormányunk részéről harmatosra sikeredtek a reakciók. Az az érzés kerülget, hogy Viktorék igazából azt szerették volna bizonygatni, hogy a Fidesz és a néppártiak az EU urai, magyarán már megint a hatalmaskodás színjátéka ment, mint belföldi ügyekben. Persze az alkotmányunkkal és a médiatörvénnyel kapcsolatban bebizonyosodott, hogy mennyire másként viselkedik a Fidesz olyan közegben, ahol nem ők a Janik, vagyis ahol egyenrangú félként kell tekinteniük pl. egy DCB-re. Persze nem is csoda, hogy a szokásos nemzetvédő sablonok és a kétharmad állandó emlegetése már nem jött be úgy, mint belföldi viszonylatban.

Úgy érzem, az elnökség jött és ment. Nagyon kellemetlen, hogy egy Horthy-t idéző diktatúra előtti állapotban kaptuk meg a lehetőséget (ne mondja senki, hogy ahol 2089-ig lehet titkosítani egy politikai kihallgatás jegyzőkönyvét, az demokrácia!), így gyakorlatilag nem a fejlődésre hajlandó, kompromisszumképes oldalunkat, hanem bizony a sztereotípiákat megerősítő viselkedésünk nyilvánult meg. Hogyan tovább? Az EU szkeptikusai úgy vélik, nem működik a nemzetek együttműködése és bomlási folyamat részesei vagyunk. De akkor most mi következik? Európa az USA és Kína gyarmatává süllyed szép sorban államonként? Vagy együttműködünk és beszállunk a bolygónk felélését elhozó versengésbe? Bevallom, nem tudom a megoldást.