Ha hihetünk nemzetünk Homéroszának, 400k ember jelent meg, hogy kifejezze rokonszenvét a Magyar Kormány és a Nemzeti Államférfija iránt, és támogatásáról biztosítsa a Kárpát-medence vezető népének küzdelmét a nyugati karvalytőkével szemben. Számomra vannak aggályok annak tudatában, hogy a Fidesz anno Orbán Viktor beszédére bértapsolókat szervált. Sőt, ez a négyszázezer nem sok a gyurcsányellenes tüntetések több milliós beszédeihez képest. Azért érdemes tudni, hogy a Fidesz elég bőn jut bevételhez, még ha a lobbi és korrupciógyanús elemeket le is számítjuk. A tagdíj évente 1000 forint, ez kb. 50k évente, nem sok, viszont a politikai tisztségekből származó bevételek 2%-át a pártkasszába kell utalni, ami nem piskóta annak ismeretében, mennyi önkormányzati és országos képviselő, mennyi (felügyelő) bizottsági tag, miniszter van soraikban. Ennyi pénzből egy ilyen akció szinte zsebből megy, az ellenzék viszont (az MSZP-t leszámítva) zsoldosok helyett az önköltségen megjelenő egyszeri állampolgárokra kénytelen utazni, akik ma közel sem élnek olyan jól, mint anno.
Komolyan ennyi őrült volna, aki szerint mindennek az oka az euróválság és a spekulánsok, valamint a kommunisták, és éppen az EU tartozna bocsánatkéréssel? Ha igen:
Utolsó kommentek