-Hát nézd már Maris, levelet kaptunk! Egyenesen Orbán Viktortól!-Jaj, Gyulus, és mit üzen benne?
-Hááát, valami olyasmit mondogál, hogy a nemzet egységesítése érdekében a válaszborítékkal küldjük miharabb a fideszes szavazatot.
Nem szívtam be, a politikai revízióba a Posta is bekerült, akiket eddig is tömtek a Nemzeti Inzultációk által. Kormányunk belátta, hogy képtelenség a határon túliak választását lebonyolítása technikailag, ezért olyan őrültségbe fogtak, amin magam is elképedtem. Személy szerint nem tartom jó ötletnek, hogy személytelenítsük a voksolást, nem látok garanciát a csalások kiszűrésére. Pl. elektronikus szavazáskor könnyen beazonosítható, hogy ki volt, miként a leveleknél is, másrészt mi garantálja, hogy nem lopják el a kódokat és a leveleket, mint teszik azt a kopogtatócédulás borítékokkal (minden adat benne van, ami az érvényességhez kell, max grafológus
ismeri fel a egyforma írásképet). Vagyis ezt ha minden jól megy, úgy kaszálja el az AB és az ombudsman, hogy ihaj, sőt, remélem, hogy Áder János sem áll ki az ügy mellett.
Úgy néz ki, a Fidesz teljesen meg van győződve arról, hogy bármit megtehet önmagának bebetonozásáért. Azt mondjuk még mindig nem vették észre, hogy a beton csak a lábukon köt és bizony még a halak sem hagyják majd őket aludni, ha ezt az ámokfutást folytatják.
Utolsó kommentek