Igen, ezt elb@sztuk. Huszonhárom év alatt nem jutottunk előre szinte semmit, a szakadék egyre csak nő és nő.

Mert mi is történt? A szocializmusban azt gondolták, maga a szocializmus megoldja magát a problémát, de nem ez történt. A települések szélén lévő telepekről igaz, beköltöztették a romákat a csökkent értékű lakásokba, de ez inkább településen belüli szegregációkat okozott, nem integrációt, kialakultak a roma településrészek. Mivel akkoriban, a mai járásokhoz hasonlóan a döntés a tanácsoknál volt, a romákat általában a központi, szerepkörrel rendelkező (munkahely vagy közlekedési központ) településekről azokra telepítették, amelyek nem rendelkeztek ilyen funkcióval, így általában a képzetlenebb romák a helyi téeszekben, a képzettebbek pedig ingázva a nagyobb városokban dolgoztak. Ez szép és jó, de van egy bökkenő, általában a kisebb településeken, ahol a romák többsége élt, már csak az alsó osztályok voltak a helyi iskolákban, a felsőbb osztályok már a központban voltak, így általában a jobb képességűeket el is szippantották lassan ezek, hiszen itt volt lehetőség érvényesülni. Ezzel elkezdődött a kistelepülések elnéptelenedése, leszakadása. Az idős romák, akiket ismerek, szinte mind rendelkeznek legalább 20 évnyi munkaviszonnyal, de végzettségük nyolc osztály alatti, a szocializmus a munkát vette előbbre, nem az oktatást, a kiművelést.

Mi változott 23 év alatt, hogy ma ezek a települések fiatalodnak és szegényednek? A válasz úgy hiszem, az elhibázott szociálpolitikánkban keresendő. Az Antall-kormány, khmmm, nem éppen a reális pénzosztásról volt híres, még működtek a szocialista beidegződések. A megnövekedő munkanélküliség (ergo a kötelező munkavégzés hiánya), valamint a hirtelen adakozóvá váló családtámogatási rendszer megváltoztatta a családok tervezési stratégiáját és ezáltal megnövekedett a gyerekszám, hiszen munka hiányában a gyermekek után járó támogatások lettek a családi kassza likviditásának fő eszközei. A különféle felzárkóztató programok rendre az előítélet csökkentését és a hátrányok mesterséges lefaragását célozták, miközben a valódi megoldást egyedül a rendszerre való nevelés segítheti elő, jelenleg generációk élnek úgy, hogy csak saját sorstársaikat látják, hogy napirendjük teljesen kaotikus (ez miatt nem is bírják a nálunk jellemző 8 órás munkavégzést), valamint nem feledkezhetünk el a közlekedési hátrányok csökkentéséről sem, nem várható el, hogy egy családapa vállaljon munkát, vagy a gyermek járjon nevesebb iskolába, ha már nem biztosítható a heti ingázás sem. A kormány első logikus döntése a lakhatási támogatás volt, mely támogatja a távolabbi munkavállalást, igaz, mélyíti a települések közötti különbséget és kifejezetten szocialista megoldás, de átmenetileg működhet. Közben az e tekintetben mind a mai napig gazdag jogkörökkel bíró önkormányzatok kapták a segélyezés és a munkaadás (közmunka) feladatát, elhárítva a központi felelősséget, így a romák és más mélyszegények még jobban a településükre szorultak és a polgármester kegyétől váltak függővé.

Mit tartogat a jövő? Egy darabig még fiatalodnak a települések, majd miután az utolsó házat is elbontották a településen (különösen egy olyan télies tavaszon, mint most), a szegénység költözik. Ma már a gettó helyett gettó településeket találunk, megindult a térségi szintű gettósodás és hamarosan biztosítanunk kell a területi autonómiát a tömbnek, hiszen a tehetősebb gádzsók és romák menekülnek ezekről az országrészekről, míg egy-két vállalkozó, polgármester és vállalkozó-polgármester megszedi magát belőlük. A közmunka nem megoldás, nem vezet sehová, csak kilúgozza a munkanélküli statisztikákat, a külföldi tőke, amire annyira szeretünk támaszkodni, csak kevesek számára biztosít megélhetést. Fel kell számolni a feltételeket nem támasztó szociálpolitikát és tisztességes megélhetést nyújtó helyi munkahelyeket kell teremteni, belföldi elosztásra és exportra egyaránt. Nem lehet karanténba zárni az aprófalvakat, fel kell használni kiváló földjeinket és magas munkaigényű növényeket termeszteni és jó minőségű állati terméket hizlalni. Fel kell lendíteni a falusi turizmust, meg kell menteni a vidéken éppen eltűnő kultúrát, melyet kezd felváltani a városi kozmopolita, fogyasztásra épülő szemlélet, csak éppen a feltételek nem biztosítottak hozzá. Nem mehet tovább így a kerék, hogy fiatalok okostelefonon hallgatnak bulizásra buzdító zenét, miközben otthon fel kell szeletelni a konyhaszekrényt. Amikor fontosabb, hogy kigyúrtak legyünk, mint hogy kibírjunk fél órányi fizikai munkát. Amikor fontosabb ismerni Pitbull legújabb számát, mint tudni, hogy ki volt Klebelsberg Kuno. 

Ha ezt egy kormány nem ismeri fel, az a kormány halott. És a halott kormány a sírba rántja tulajdon országát és népét.