Hosszú múltra tekint vissza a termékek reklámozása, piacon kofaasszonyok rikácsolták, miért őket választd (megkésett követőiket gyakran láthatjuk a Népliget megálló aluljárójában), illetve a cégérekkel máris jelezték, mi jó kapható a céheknél. Ma már ennél sokkal eldurvultabb a helyzet, akármerre lépjek, óriásplakátok nyomják a képembe, akármi olvassak, a lap alján ót szól az üzenet, akármit nézzél, már online is, egyből villannak a képkockák, FOGYASSZ. Magyarán költs egy kis pénzt. Ha meg nincs, fogyassz személyi kölcsönből. Nézd ezeket az embereket a hirdetésekben, mind olyan boldog, amikor a kólát issza és a cigi szívja, tuti, hogy ettől én is jól érzem majd magam! A reklámipar a látványos, már a terméknél is drágább csomagolóanyagok mellett a fenntartható fejlődés fő rákfenéi.

Igen, tudom, miként finanszírozza magát a tévé, miből veszi meg a filmeket, amik nézettsége által sokan látják a reklámot, ami által ismét bevételhez jutnak. Ez nem is volt kérdés. Az a kérdés, hogy mennyire is fontos nekünk a tévé? Mivel leszünk többek általa? Hallhatjuk az állami propagandát (ez miatt tuti, hogy úgysem hagyják bedőlni az ipart) és megnézhetjük ugyanazokat a filmeket, amiket már vagy húszszor láttunk, ahelyett, hogy családunkkal, barátainkkal, a közélettel, akármivel törődnénk, letennénk valami produktumot az asztalra. Az információkhoz és műsorokhoz ott van az internet, ahol már ügyeskedéssel elkerülhetőek a reklámok és még közel sem tódulnak olyan mennyiségben, mint a televízióban- Ma már a mélyszegény családokban is van okostelefon, általában számítógép is, amiket nem csak mulatós zene hallgatására és pornónézésre lehet használni, hanem kétoldalú kommunikációval egybekötve egybe kiválthatja az ördögi dobozt. Persze önmagában a tévéről való leszokás nem elég, mert találunk helyette másik drogot, gyökeres szemléletváltás kell, mely nem kapcsolódik össze a fogyasztással, zabálással, bódulattal, paráznasággal, a Carpe Diem nevű káromkodással.