Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Gárdistaavatások

2013.08.26. 05:53 Member

Na, egy héten belül két helyen is avattak, Akasztón az Új Magyar Gárda (Jobbik-közeli), a fővárosban pedig a Nemzeti Magyar Gárda (a Jobbiktól elszakadtak, jobbra elhelyezkedők), előbbi talán 100 fő, utóbbi 30-at. Bennem persze él a gyanú, hogy meglévő tagokkal játszották el a toborzást, elvégre a taglistájuk nem nyilvános és a fene sem követi őket ennyire, valamivel pedig fenn kell tartani a látszatot, hogy gyarapodnak, ha már Brüsszelben is elutasították őket.

Míg a közvéleményben úgy jelenik meg, hogy a "fasiszta" erők gyűlnek és gyűlnek, addig a valóság az, hogy a szélsőjobboldal jó szokásához képest nem tud egységet felmutatni, mindenki megmondó, vezér akar lenni, versenyeznek abban, hogy ki a nagyobb magyar. Különösen a Nemzeti Magyar Gárda honlapja részletes, idei tevékenységük elsősorban koszorúzásokból és megemlékezésekből állt, két romaellenes akciót tudnak felmutatni idén, egyet Monorról, egyet pedig Szigethalomról, utóbbi a hír sportolói vonatkozása miatt országos értékű lett. De ezen felül nem sikerült betörniük az országos médiába, nagyobb port kavarni. Hol vannak már a hatalmas menetelések, a településmegszállások, amik a mozgalmat félelmetessé, egyesek számára szimpatikussá tették? Jelenleg híveinél csak az antifasiszták számára fontosabb a Magyar Gárda, hiszen létezésük alapját jelenti a folyamatos náciveszély lebegtetése. Részükről cinikus ez a fajta hozzáállás, hiszen maguk, barátaik vagy párttársaik felelősek azért a helyzetért, melyben a gárda, a Jobbik és más szervezetek megerősödhettek.

Ezekben a paramilitáris szervezetekben általában olyan egzisztenciálisan megcsúszott emberek vesznek részt, akiknek önbizalmának lángját csak a gárdatagságuk táplálja. Többségük munkanélküli és magánéletében sikertelen, de kudarcát énvédelemből nem magának, hanem külső, sok esetben nehezen körülírható erőknek tulajdonítja. Nehezen tudom elképzelni, hogy ez az embertípus fogja megváltani akár Magyarországot, akár a Kárpát-medencét, hiszen jó eséllyel saját magát sem tudja. Tulajdonképpen az a legnagyobb szívesség nekik, hogy foglalkozunk velük, Vona Gábor is szinte könyörgött a figyelemért, amikor kijelentésével nem kívánatos személlyé nyilváníttatta magát Romániában, miközben a határon túliaknak ezzel inkább csak ártott. Most képzeljünk el egy engedélykérést egy román többségű város hivatalában, ahol az ügyintézőnek és a döntéshozónak is azonnal eszébe jut majd Vona, a nagy magyar szabadságharcos és magvas gondolatai.

Az persze vet fel morális kérdéseket, hogy Akasztón a rendőrség és a Stadler Stadion miért biztosítja egy törvényesen betiltott szervezet rendezvényét. Nagyon nem kellene.

4 komment

Címkék: Jobbik Magyar Gárda

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr45477151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mangekyo22 2013.08.27. 09:21:22

Ezek még mindig nem haltak ki? ;/

"Míg a közvéleményben úgy jelenik meg, hogy a "fasiszta" erők gyűlnek és gyűlnek, addig a valóság az, hogy a szélsőjobboldal jó szokásához képest nem tud egységet felmutatni, mindenki megmondó, vezér akar lenni, versenyeznek abban, hogy ki a nagyobb magyar."

Vicces, hogy dettó ugyanez megy a magukat "demokratáknak" való baloldaliaknál is, főleg az MSZP és Együtt-PM között, csak ott az a kérdés, ki a nagyobb "demokrata". XD

"Jelenleg híveinél csak az antifasiszták számára fontosabb a Magyar Gárda, hiszen létezésük alapját jelenti a folyamatos náciveszély lebegtetése. Részükről cinikus ez a fajta hozzáállás, hiszen maguk, barátaik vagy párttársaik felelősek azért a helyzetért, melyben a gárda, a Jobbik és más szervezetek megerősödhettek."

Ez így igaz, pontosabban az egész bolhacirkusz valamikor 2005-ben kezdődött, avagy drága MSZP alatt, akik kb semmit sem tettek ellene.

"Az persze vet fel morális kérdéseket, hogy Akasztón a rendőrség és a Stadler Stadion miért biztosítja egy törvényesen betiltott szervezet rendezvényét. Nagyon nem kellene."

Ezen kicsit meglepődtem, mert eddig mindig azt írtad, hogy nyugodtan vonulgassanak, ne foglalkozzanak velük stb, mert az táplálja őket, ha üldözik/tiltják stb.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.08.27. 10:03:57

@Mangekyo22: Táplálja őket, hogy üldözik őket, de az, hogy a rendőrség biztosítja a zavartalanságot, az nekem már támogatás. Más a megtűrés és más a támogatás, Aczél György nyomán.

Amúgy jaja, E14-PM-DK-MSZP vizeken jó szokás, hogy ki sikítja hangosabban, hogy fasizmus. :D

Mangekyo22 2013.08.27. 12:03:16

@Member:

Egy rendezvényen muszáj kint lennie a rendőrségnek, függetlenül attól, hogy kik a rendezők. Ennyi erővel akkor a jobbik is nyugodtan böfögheti azt, hogy a rendőrség támogatja a melegeket meg a komcsikat és via versa. Mert idióta balfarok ellentüntetők minden oldalon vannak, kivétel nélkül.

E14-PM-MSZP-DK-nál én konkrétan arra értettem, hogy ki akar a nagy vezír lenni, ki akarja irányítani a "szövetséget", kinek a haverjai kapjanak mit, miközben arról beszélnek, hogy mennyivel másabbak mint anno voltak + amit te is írtál. ;) Kedvencem, amikor jönnek az "ötleteikkel", s visszakérdezném, hogy akkor miért nem vezették be eme nagyszerű ötleteiket anno, amikor ők "kormányoztak". XD

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.08.27. 13:05:23

@Mangekyo22: Csak ha nyilvános rendezvény, de a Stadler Stadion konkrétan adott területen belül van. A pestinél még megértem. Mert a gyülekezési joghoz kötik a jelenlétet.

Biztosan el voltak nyomva. Vagy az egész több, mint a részek összege és most találkozott a kritikus tömeg. :D
süti beállítások módosítása