Na, egy héten belül két helyen is avattak, Akasztón az Új Magyar Gárda (Jobbik-közeli), a fővárosban pedig a Nemzeti Magyar Gárda (a Jobbiktól elszakadtak, jobbra elhelyezkedők), előbbi talán 100 fő, utóbbi 30-at. Bennem persze él a gyanú, hogy meglévő tagokkal játszották el a toborzást, elvégre a taglistájuk nem nyilvános és a fene sem követi őket ennyire, valamivel pedig fenn kell tartani a látszatot, hogy gyarapodnak, ha már Brüsszelben is elutasították őket.

Míg a közvéleményben úgy jelenik meg, hogy a "fasiszta" erők gyűlnek és gyűlnek, addig a valóság az, hogy a szélsőjobboldal jó szokásához képest nem tud egységet felmutatni, mindenki megmondó, vezér akar lenni, versenyeznek abban, hogy ki a nagyobb magyar. Különösen a Nemzeti Magyar Gárda honlapja részletes, idei tevékenységük elsősorban koszorúzásokból és megemlékezésekből állt, két romaellenes akciót tudnak felmutatni idén, egyet Monorról, egyet pedig Szigethalomról, utóbbi a hír sportolói vonatkozása miatt országos értékű lett. De ezen felül nem sikerült betörniük az országos médiába, nagyobb port kavarni. Hol vannak már a hatalmas menetelések, a településmegszállások, amik a mozgalmat félelmetessé, egyesek számára szimpatikussá tették? Jelenleg híveinél csak az antifasiszták számára fontosabb a Magyar Gárda, hiszen létezésük alapját jelenti a folyamatos náciveszély lebegtetése. Részükről cinikus ez a fajta hozzáállás, hiszen maguk, barátaik vagy párttársaik felelősek azért a helyzetért, melyben a gárda, a Jobbik és más szervezetek megerősödhettek.

Ezekben a paramilitáris szervezetekben általában olyan egzisztenciálisan megcsúszott emberek vesznek részt, akiknek önbizalmának lángját csak a gárdatagságuk táplálja. Többségük munkanélküli és magánéletében sikertelen, de kudarcát énvédelemből nem magának, hanem külső, sok esetben nehezen körülírható erőknek tulajdonítja. Nehezen tudom elképzelni, hogy ez az embertípus fogja megváltani akár Magyarországot, akár a Kárpát-medencét, hiszen jó eséllyel saját magát sem tudja. Tulajdonképpen az a legnagyobb szívesség nekik, hogy foglalkozunk velük, Vona Gábor is szinte könyörgött a figyelemért, amikor kijelentésével nem kívánatos személlyé nyilváníttatta magát Romániában, miközben a határon túliaknak ezzel inkább csak ártott. Most képzeljünk el egy engedélykérést egy román többségű város hivatalában, ahol az ügyintézőnek és a döntéshozónak is azonnal eszébe jut majd Vona, a nagy magyar szabadságharcos és magvas gondolatai.

Az persze vet fel morális kérdéseket, hogy Akasztón a rendőrség és a Stadler Stadion miért biztosítja egy törvényesen betiltott szervezet rendezvényét. Nagyon nem kellene.