Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Pártmánia

2013.09.13. 20:03 Member

Hajdúszoboszló, "Fogadó a két ablakos tóthoz", délután hat óra.

Józsa bátyja már a reggeli felesnél is érezte, hogy ez a Nap más, mint a többi. Az égre nézett, kicsit borús volt, valami tán szemerkélt is, de nem ebben volt más. Érezni lehetett valamit a levegőben. Az eszme szagát. Úgyhogy kicsit aléltabban bandukolt a kátyúk között, amiket már 15 éve kerülget, de mit ad Isten, nem esküdött erre miniszterelnök lánya. Kapált, kapált szorgosan, erre az uborkák között egy tökre lelt. Ez valami égi jel lehet. Hazafelé ezen gondolkodott, közben az égen a varjak kettőskereszt alakban repültek. Ez több, mint véletlen! Aztán este, mikor már a hatodig sört gurította, mi testének a benzin, legurult az Unicum, mi a szikra és felcsillant a szeme: "Pártot alapítok!". A kocsmában megállt a levegő, mindenki elképedt, Gyuri is abbahagyta a szék farigcsálását, majd ezt mondta a Bazsi nagy bölcsen: "Igaza van Józsa bátyjának, Kotrós, Bubis, alapítsunk pártot! Holnap alakulunk!".

2114.png

Elegem van! Fiúk! Ez így nem megy! Már Dopeman is pártot alapít, MAFIA Párt néven. "Lopni, megyünk lopni", jajj, most már tényleg lehet mondani, hogy maffiabaloldal! Őszintén, hol terem ez a rengeteg túlbuzgó, önbizalom-túlkompenzáló őrült, hogy mindenki saját homokozót, pártot akar, ahol ő a szemétdomb kiskakasa?? Miből gondolják, hogy majd a bizonytalanok hirtelen bizakodni fognak egy 15 fős kocsmapárt láttán? Hova akartok még osztódni, ennyire Fidesz győzelmet akartok? Mindenki baloldali/liberális akar ma lenni? Őrület, fiúk, őrület! Csatlakozzatok be valahova és dolgozzátok fel magatokat, Gömbös is így lett miniszterelnök, nem kell a harmincas évek nemzetiszocijait utánozni és két fős pártokkal dobálni a sarat. De ne csak autokratákat mondjak, nézzétek meg a vajdasági magyar pártokat! Ők is megszívták, ti is meg fogjátok. És igazából az ordas nagy különbséget nem is látom közöttetek, a 4K!, a Kutyapárt és a Kalózpárt még rendelkezik több vagy kevesebb megkülönböztető jelleggel, de ez a DK; Liberálisok; Szociáldemokrata Párt és MAFIA Párt inkább tűnik a szocikat gyengítő partizánakciónak, hogy kicsit több sor legyen az önéletrajzotokban. A közélet nem homokozó, itt nagy szerepe van annak, hogy adott homokon hányan osztoznak, kis viskókkal nem győztök le kastélyt!

2 komment

Címkék: baloldal alapítás Pártok

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr55512397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mangekyo22 2013.09.20. 09:35:39

Soha nem értettem, mitől olyan nagy szám ez a Dopeman, "politikai pályafutása" meg kimerül abból, hogy kellett valaki Bajnai-nak és Mesterházy-nak, aki "eléri a fiatalokat", más kérdés, hogy aki 15-16 felett van, az inkább valami értelmesebb zenét és énekest hallgat.

Az meg, hogy a "demokrata baloldal" egyre jobban szétszedi magát meg kb az, amit már korábban is megmondtak: "itt nem az elvekről meg orbánról van szó, hanem hogy ki kapja a nagyobbat a tortából és a pénzekből". Szomorú, de igaz, itt nem összefogásról van szó, hanem piócásodásról.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.09.20. 11:44:14

@Mangekyo22: Haverom, aki kicsit megkattant, mind a mai napig Dopeman-t szereti, szóval problémákkal a fejben lehet, hogy elviselhető 20 felett is.

A jobboldal is ugyanilyen megosztott, Magyar Hajnal, Váralja Szövetség, Élőlánc, Bokros új pártja. Mindenki valami kis szeletet akar és ezzel azt érik el, hogy Orbán itt ragad a nyakunkon örökre.
süti beállítások módosítása