Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Bevándorlókat vár a KDNP Európába

2014.01.29. 21:26 Member

Érdekes kérdést vet fel a kisebbik kormánypárt Strausburgban,

"Európának szüksége van a bevándorlókra ahhoz, hogy betöltse velük az európai polgárok meg nem született gyermekei által keltett űrt - mondta Kalmár Ferenc András, a KDNP országgyűlési képviselője szerdán Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének vitájában." (HVG)

Nos, a helyzetkép tökéletes, Európa egyre jobban elöregedik, a skandináv országokban minden harmadik ember nyugdíjas, ami a társadalombiztosítás összeomlásával fenyeget. Ezt lehet ideiglenesen kitolni a nyugdíjkorhatár emelésével és a nyugdíjasok átképzésével, de az emberi test képességei ebben a korban már végesek, inuit módszereket pedig emberségből nem alkalmazunk. Nálunk is az figyelhető meg, hogy az első gyermek születése kitolódik, esetleg el is marad a még felhalmozható javakkal rendelkező családoknál, közben a már szinte tét nélküli mélyszegények közében rohamosan növekszik a kiskorúak aránya, miközben a rossz életkörülmények miatti egészségügyi problémák miatt korán halnak, így lényegében az inaktív korú lakosság aránya növekszik.

Logikus megoldásnak tűnhet, hogy a nagyobb népszaporulattal rendelkező országokból pótoljuk a hiányzó aktív korú lakosságot. Ezzel nem is lenne probléma, hiszen nem az iskolázatlan, hanem a többnyire a szakmunkában jártas, ill. diplomás réteg mobil, ezt tapasztalhatjuk is a kelet -> nyugat vonalon történő agyelszívás során, mely szerény országunkat is érinti. A fő kérdés, hogy az amúgyis döbbenetes munkanélküliséggel bíró keleti- és mediterrán országokban, ahol az aktív korúak egyharmada, a fiatalok fele képtelen elhelyezkedni, van e bármiféle lehetőség a frissen bevándorlók tisztességes megélhetésének? Ugyanis ők nyilván nem tekinthetőek olyan fogyasztó erőnek, melynek hála kereslet keletkezik és a gazdaság felpörgethető, munkanélküliség esetén szintén az amúgyis leépülő ellátórendszerbe kerülnek, ami konfliktust okoz az autochton lakossággal. Már ha önmagában a kulturális különbségek nem vezetnek konfliktusokhoz. Élhetünk ideákban, az emberbe beépített idegenségtől való félelem, a sztereotípiák ellenérzést keltenek a megjelenéssel és a hozott normákkal szemben, az engedni nem akaró kisebbség és a nem befogadó többség konfliktusa pedig konfliktusba torkollhat, különösen gazdasági recesszió idején.

Nagyon vázlatosan két pontban látom a megoldást:
1. A nők ismét vállaljanak gyermeket időben, a férfiak pedig álljanak a sarkukra, dolgozzanak otthon is, hiszen a nőkre a munkahely mellett sokszor a teljes házimunka és a gyermeknevelés is szakad.
2,. Minél több jó szakmunkás és gazdálkodó fiatalra van szükségünk (általános hiány van mesteremberekből), míg segédmunkásból, humán területű diplomásból kevesebbre. Az elkallódás megállítására az ellátórendszer teljeskörű kiépítése szükségeltetik.

A tévedés jogát fenntartom.

Szólj hozzá!

Címkék: migráció KDNP

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr805788934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása