Mivel két és fél évet töltöttem el a gyermekjóléti alapellátásban, azt hiszem van rálátásom a területre és sajnos nagyon nem lepődnék meg, ha a helyzet csak rosszabbodott volna. Tarnabodon, amikor még ott dolgoztam, heti öt napban láttam el a szolgálatot, az utódom viszont közös alkalmazott lett Tarnazsadánnyal, így ott ötről háromra, Tarnabodon ötről kettőre csökkent az ellátott napok száma, ami ilyen mélyszegény települések esetén brutális következményekkel jár.
Amikor valaki elgondolkozik rajta, vajon hol lehet a szociálisoknak a legnehezebb dolgozni, nyilván valamelyik zárt, intézményesült rendszer jut az eszébe, a börtön adott, hiszen ott bűnelkövetők vannak (ezen az egy területen az itt dolgozóknak járt a korkedvezményes nyugdíj hajdanán), a hajléktalanellátásban, hiszen oda jut minden más ellátórendszerből mindenki, aki nem tudott megkapaszkodni, vagy a pszichiátria-, fogyatékossággal élőkkel való munka, stb.. Abba csak kevesen gondolnak bele, hogy valójában aki egy településen látja el feladatát, óvó intézményi háttér nélkül (elvégre itt nem lakók vannak, hanem szabadon mozgó állampolgárok, nem lehet kitiltani vagy büntetni senkit), különösen a terepen mozog, a legváltozatosabb problémás személyiségekkel találkozik (büntetett előéletű, kezeletlen pszichiátriai betegek, a hajléktalan állapotbál is rosszabb körülmények között élők (akik nem jutnak sehonnan élelemhez, tisztálkodási, ruházkodási lehetőséghez) és hacsak nem családsegítő, a gyermekjólétben bizony félhatósági szerepet vállal, amit bizony a többség nagyon nem szeret, mert rendszabályoz, fegyelmez, feladatokat ír elő és rosszabb esetben közbelép.
Egyértelműen látszik, hogy ezt a területet senki nem becsüli meg. A kormány sem, hiszen az egyik legalacsonyabb javadalmazásban részesül (szinte a klientúra szintjére süllyednek a feladatot ellátók anyagilag, cinikusan megjegyezhetném, legalább fejlődnek empátiában) és 182 milliót átadtak a költségvetésben ebből az ágból a sportolók jutalmazására, mert hát a sportolók és a sportlétesítmények olyan alulfinanszírozottak ebben az országban. Az intézmény- és jelzőrendszer csökevényes, pl. a különösen agresszív, vagy éppen a fiatalkorú pszichiátriai betegek, szerfüggők számára nagyon nincs megfelelő intézmény az országban, talán 1-2 és szétszórva kis Hazánkban, ráadásul a nevelőszülői hálózatot sem sikerült tökéletesen felépíteni, sokszor kerülnek kényszernevelőszülőkhöz a gyerekek és amúgy sincs elég hely. Ennek "megoldására" nehezítették a családból való kiemelés feltételeit, korábban elég volt egy kikötött villany, ma bántalmazás, nélkülözés és iskolakerülés kell ehhez egyszerre. Persze regionálisan változik a megítélés, a fővárosban, amiért a gyereket viszik, egy elzárt faluban pl. azért lehet, még a védelembe vételt sem támogatja a gyámhatóság, mert hát "ott az megszokott", illetve, ha minden gyermeket elvinnének, ki maradna az oviban, iskolában? Nem beszélve arról, hogy sem a település, sem a kormány nem örülne a siralmas statisztikának, lúgozni kell.
Természetes, hogy a gyermekjólét önmagában nem tudja a munkaerőpiaci-, tanulás- és nevelésbeli-, szocializációs, lakhatási- és közlekedésből adódó hátrányokat ellensúlyozni, de nem is ez a feladata, mivel alapvetően a jelzéseket gyűjti be és javaslatot nyújt be a valódi hatóság számára, amely a döntést hozza, vagyis a szerepe elsősorban a közvetítés, mivel saját hatáskörében belül lehetőségei korlátozottak. Viszont ettől még fontos szereplő, hasonló, mintha a fuvarozót kihagynánk a kereskedelemből és mindenki maga szaladgálna fel egyesével a termékekért. Rövidre fogva:
Utolsó kommentek