Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Miért mondott le Kaufer Virág?

2012.01.07. 16:21 Member

Virág azon kevés országgyűlési képviselők közé tartozik, akiket személy szerint ismerek és akivel sikerült már érdemi eszmecserét folytatnom. Egy rendkívül elhivatott és erős nőről beszélünk, szó sincs megfutamodásról. Sőt, én bátornak nevezném tettét, ugyanis ezzel lemondott a biztos megélhetésről, ami 2014-ig járt volna neki szinte alanyi jogon, most már saját forrásból kell akcióit végrehajtania, és mellette kell tisztes polgári megélhetést találnia. Ez mérhetetlen bátorság, nem gyávaság.

 

Hogy ne értene egyet Virág a párt irányvonalával? Ebben nem volnék biztos, ő kompatibilisebb a frakció álláspontjával, mint mondjuk én, talán a parlamenti politizálás értelmetlenségére kívánt így reagálni, először a magyar országgyűlés történetében. Abban is biztos vagyok, hogy Kaufer Virág új színt fog hozni az utcai megmozdulásokba, mivel már nem feltétlenül a kormánnyal szemben, hanem a dolgozó nép mellett kell meghatároznia magát, civilként.

Én sok sikert kívánok neki.

2 komment

Címkék: lemondás lmp kaufer virág

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr713526662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mangekyo22 2012.01.08. 14:07:25

"...talán a parlamenti politizálás értelmetlenségére kívánt így reagálni, először a magyar országgyűlés történetében."

Ehhez nem kell lemondania egy politikusnak sem, hiszen már 2002 óta tudja az egész nép, hogy tök mindegy ki szerzi meg a hatalmat, magasról sz*rik az ellenzékre. Amikor az MSZP volt, az tett a Fidesz és a törpiekre, most meg a Fidesz (ha engem kérdezel, szerintem bosszúból) tesz a törpiekre. És valljuk be, miért ne tegyenek magasról az ellenzékre a kormány, hiszen többségben vannak, és most nem csak a mostani országgyűlésre, hanem a régebbiekre is értem.

Tehát vagy az lenne a jó, ha átállnánk a prezidenciális formára (USA), vagy meg elfogadjuk a szomorú valóságot, mely nem csak Mo-ra igaz: a kormány feladata sz*rni az ellenzékre, az ellenzék feladata lázadni a kormány ellen. Minta országok: Görögország, Oroszország, Spanyolország, Mexikó, Olaszország...

Apropó, elmondaná valaki nekem, hogyha csak az ország neve változott Magyar Köztársaságról Magyarországra, akkor miért lenne veszélyben a köztársasági forma, mert tudtommal a köztársaság államforma, ami azt jelenti, hogy nem egy király vagy uralkodói család áll az ország élén, hanem a parlament + egy Köztársasági Elnök, de mivel az a poszt nincs eltörölve... persze ha másról van szó, elnézést kérek.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.01.08. 14:38:47

@Mangekyo22: A Fidesz már 1998-2002 között is a nép nevében kormányzott, az ellenzéket teljesen figyelmen kívül hagyva, a MIÉP-et leszámítva. A legvadabb húzásuk akkor az volt, amikor teljesen újrakezdették a Nemzeti Színház felépítését és a küllemét is teljesen átszabták. Az azt megelőző kormányok viszont még egészen másként működtek. Az Antall-kormány kénytelen volt paktumot kötni az SZDSZ-szel, az ellenzékkel, de azelőtt is a színes paletta miatt megegyezési kényszer volt, véleményem szerint ez volna ismét a helyes út, de egy Antall Józsefnél sokkal jobb kiállású miniszterelnökkel, ő kb. ügyvivő szerepet töltött be. Az MSZP-SZDSZ kétharmad és Horn Gyula viszont szép adósságcsapdát csinált, az ő idejükben volt a munkanélküliség a csúcson, ennek ellenére minden pozíciót mégsem foglaltak el és az alkotmányhoz sem nyúltak. Szóval bosszúról nincs itt szó, a Fidesz egyszerűen kidobta magában a demokratikus/liberális érzelműeket és egyértelműen egy végrehajtó típusú tagságot rendelt az alapító Elnökség alá.

A Köztársaság tér is eltűnt Budapestről, ezek szimbolikus dolgok, ez olyan, mint Károlyi szobrának eltüntetése. Azon felül, hogy üzenet értéke van, semmi más. Az Orbán kormánynak fenn kell tartania a demokrácia látszatát, ezért is szerepel, hogy "Magyarország demokratikus jogállam", valamint "Magyarország köztársaság". Másrészt meg ezek a cserék mindig sokba kerülnek, egy ilyen adós ország esetében ezt meglépni szimplán cinizmus.

Svájcban egységkormány van, 4 párt kormányoz, ott pl. azért alacsony a választói részvétel, mert nem képesek a vérfrissítésre. Sok defektusa van ma a demokráciának.
süti beállítások módosítása