A mai napon a normálisabb megemlékezők visszagyalogolnak 1848-ig és éltetik nemzetünk hőseit e nap alkalmából, a kevesebb ésszel és tapintattal bírók pedig rezsicsökkentőznek vagy patásorbánoznak egyet, mert akkor már egy-két hírportál csak lehozza őket az ötödik bekezdésben. De ez már így megy évek óta.

Kerülve a megszokott toposzokat, magam nem mennék vissza 1848-ig, de nem is maradnék a jelen posványában, arra ott van az év tovább 364 napja. Ugyanis március 15.-e két további évfordulóval kecsegtet: Áchim L. András  születésének (kinek életének kioltását ironikusan a később vértanúhalált halt, szintén parasztpolitikus Bajcsy-Zsillinszky Endre és testvére, Zsillinszky Gábor követette el) és az Ideiglenes Nemzetgyűlés, és a később szintén a magyar forradalomért eleső Nagy Imre földművelésügyi miniszterkedése által véghezvitt 1945-ös földosztás évfordulójával.

Áchim L. András, Ady Endre jóbarátja, jómódú gazda volt, mégis a szegényparasztság ügye izgatta (hasonlatosan, ahogyan a nemesség saját jogait adta fel 1848-ban), heves vérmérséklete és harciassága lett végül veszte, de rövid politikai pályafutása (3 ízben nyert Békéscsabán, 1905-ben, 1906-ban és 1910-ben) alatt minden követ megmozgatott először szociáldemokrataként, majd parasztszocialistaként, "Paraszt Újság" néven hetilapot alapított és létrehozta a Kisgazdák, Földmunkások és Kubikosok Szakegyletét. 1945-ben pedig, a 600/1945. M. E. rendeletben meghatározottak szerint a kommunista párt szerette volna magát némileg megszerettetni az év végén tartandó választásokra, ezért földet osztott a parasztságnak, akik ennek ellenére a kisgazdákra és a Nemzeti Parasztpártra szavaztak. A földosztás során a nagybirtokosok és a katolikus egyház szenvedték el a legnagyobb kárt, a bizottságokból kizárták általában azokat, akiket túlzottan úrpártinak tartottak oda.

Március 15.-e ezáltal minden tekintetben az elnyomottak felszabadulásának ünnepe, a polgárságé, majd a jobbágyságé, parasztságé. De meg kell jegyezni, hogy a felszabadulás még közel sem teljes, mert a magyar nép mindig újabb és újabb elnyomókat vett nyakába, hol külföldit, hol saját fiait, a kérdés mindig csak az, mikor vesszük észre, hogy akiket védünk az akolban a kinti veszélytől, báránybőrbe bújt farkasok csupán.