Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Japánban bevezetették a BAN-törvényt

2010.12.18. 20:15 Member

Az anime/manga világ, és a bulvárszínvonalat nyújtó Sankaku Complex megdöbbenésének adott hangot, amikor a Japán Parlament elfogadta az animék és mangát nagymértékű korhatárba sorolását biztosító törvényt. Ennek lényege, hogy a Tokyo-ban nyomott képregényeket és meganimált filmeket ezentúl egy "szakértői" gárda fogja monitorozni, és amelyek átférnek a rostán kerülnek ki a televízió képernyőjére, illetve jelenhetnek meg a boltok polcain, a többiek "18+"-as jelzést kapnak és bárminemű reklám nélkül, kizárólag az ilyen termékeket árusító boltokban lesznek megtalálhatóak (tehát ahová kiskorú nem teheti be a lábát). A törvény elsődleges célja, hogy megvédje a kiskorúakat az olyan káros hatásoktól, mint a szexualitás, a fegyverek, az erőszak, az öngyilkosság.

Az ötlet maga szép és jó, ellenben rengeteg aggályt vet fel, és az ellenzék (szerepének megfelelően) hevesen tiltakozott a törvény bevezetése ellen. Jogos, hogy Japánban kissé elharapództak a dolgok, ebben a tipikusan Távol-Keleti médiumban nem egyszer fordul elő (főként a hentai, vagyis pornó kiadásban), hogy feltűnően fiatal korú lányok kerülnek meglehetősen bizarr szexuális helyzetbe (csápszörnyek, gangbang a tömött metrón, etc.), vagy valamely szereplő meglehetősen kegyetlenül végez ellenfelével, vagy olyan lelki traumát élnek át, ami egy gyerek számára feldolgozhatatlan. Nem mellesleg ebben az országban iskolás lányok alsóneműjét vásárolhatjuk meg automatákból, az áruházakban kapható művagina nyilvánosan, a mágnesvasút felfújható kiscsaj lábai között megy át, szóval mondhatni perverz népség, ami Shintaro Ishihara politikus véleménye szerint azok hibás génjeinek eredménye lehet.
Az első gondom a lépéssel, hogy már évtizedek óta küzdenek az otakuk (a műfaj szerelmesei) a "gyerekmese" skatulyával. Csak mert valami rajzolva van, még nem gyerekeknek készült (lásd South Park, Family Guy, Fritz, a macska 9 élete, stb.). Ez a korlátozás már csak azért is vicces, mert a (pornó)filmekre nem vonatkozik, tehát a rajzolt médiával szemben negatívan diszkriminatív. Addig lefogadható a döntés, hogy a lolicon és shotacon (12 éven alattiakat szexuális színben feltüntető) műveket bannolják, ellenben a pisztolypárbaj vagy szamurájcsata betiltása felér egy áprilisi tréfával.
A második, hogy Tokyo-n kívül eddig is komoly korlátozások alá estek az animék, vagyis az országon belüli kiadás ezentúl komoly gondokkal fog küzdeni. Nem véletlen, hogy 10 mangakiadó, akiknek manga-rajzoló felszólítást kaptak műveik finomítására, visszavonta megjelenését a jövő évi Tokyo-i Nemzetközi Anime Találkozóra.
A harmadik, hogy olyan műveket kell ezzel levenni a képernyőről, amik nem csak az anyaországban, hanem a világ minden részén rendkívül népszerűek, mint pl. a One Piece vagy a Detective Conan. Most képzeljük el, ahogyan a fiatal detektív gyilkosságfelderítős történetei egy speciális boltban, a pornópolccal szemben lesznek megtalálhatóak. Vélhetően a kalózok és a maffia fognak ezzel jól járni, csak reménykedem, hogy az online fórumok kezelésbe veszik a problémát és nem csak Chi's Sweet Home lesz ezentúl porondon.
A negyedik, hogy ezzel seppukut követtek el a leghíresebb saját médiumukkal szemben (kabuki-t vagy power rangers klónokat néz valaki tőlük?), mely ezzel talán Kínába, vagy nagyobb valószínűséggel Dél-Koreába települ át, ahol az utóbbi évtizedekben fellendült a képregényipar, manhua és manhwa néven.
Az ötödik, hogy a borzasztóan stresszes Japán hétköznapokból (apu 16 órát melózik és kötelezően sokat iszik a céggel, anyu a 4 részes tatami-szoba fogja, a gyerek minden második éjszakát átvirrasztva magol, hogy jó egyetemre jusson) kiváló menekülési forrás a manga és anime, talán nem véletlenül lett ilyen népszerű. Maja, a méhecskére (ugyanis ez is anime) nem lehet kiengedni a gőzt!

A törvény április elsejétől kötelezi a kiadókat a finomításra, és júliustól lép teljes hatályba, tehát a tavaszi szezon még a régi mederben zajlik (talán nem is véletlenül jelentették be a szerintem bűnrossz Seikon no Qwaser 2 folytatását).

Kicsit olyan érzésem van, mintha a magyar kormány adna tanácsokat a Japán Parlamentnek, ezzel a buta és álszent konzervatív fordulattal kultúrájuk egy szelete fog meghalni, és ahelyett, hogy a rideg, hierarchizált társadalmukat reformálnák meg, ilyen állépéseket tesznek a figyelem elterelésére. Végeztem.

 

2 komment

Címkék: japán anime korlátozás manga médiatörvény

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr352524677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mangekyo22 2010.12.27. 17:18:39

Egyetértek veled.

Amúgy nem csak az "otakuk" vagy mik értenek egyet a "Csak mert valami rajzolva van, még nem gyerekeknek készült" felfogással, hanem a valóban értelmes emberek is, de mint írtad, a japán politikusok másra akarják terelni a valód problémákat az igaziakról (mint Jack Thompson).

Véleményem szerint a japánoknak az anime és manga olyan, mint nekünk európaiaknak a regények és filmek (csak meganimálva). Szimpla szórakozás, de nem több. Persze ugye mindig kell egy "ellenség"...

Csak kérdés, hogy ha nem lesz "változás" (amire 1000% az esély), akkor mire vagy kire fogja ezt Ishihara kenni?

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2010.12.27. 17:28:37

Japán olyan téren "szerencsés" ország, hogy nincsen olyan szervezet (na jó, az ENSZ pl. igen), mely felügyelné a jogállam alakulását (míg mi javában függünk az EU15 jóindulatától), ezért amíg nem sértenek alapvető emberi jogokat, nem lehet tenni semmit. Ott is javában függ a köznép aktivitásától, hogy mit lehet lenyomni a torkukon (híresen tojnak a külföldiekre, szóval a netes nyomás esélytelen), ha a beléjük nevelt tekintélytiszteletnek hála fejet hajtanak, akkor halott az ügy.

Figyelj, ha ez a manőver nem jön be, elő lehet venni azt a maroknyi bevándorlót, aki liberális szellemével fertőzte a japán társadalmat, utána elő lehet venni a buddhista és keresztény vallást, a sor szinte végtelen.
süti beállítások módosítása