Úgy néz ki, Minszkben (ez mondjuk számomra kissé sarkas, miután Fehéroroszország nemigazán tartozik a demokrata államok sorába) lezárultak az éjszakán átnyúló tárgyalások annak ellenére, hogy meglehetősen aggasztó hírek érkeztek a délelőtt folyamán, mivel szinte minden fél előnytelennek tartotta magára nézve a feltételeket. Francois
Hollande, Angela Merkel, Petro Porosenko és Vlagyimir Putyin végül megállapodtak a február 15.-étől kezdődő tűzszünetről (bár eddig is az volt, csak egy nap után feledésbe merült), valamint Ukrajnának alkotmányos reformot kell végrehajtania és Donyeck, Lugaszk megyéknek különleges státust kell biztosítania (Kárpátaljára kíváncsian várom, ennek milyen hatása lesz, miután a harcokba a magyarokat is bevonták), melyről tárgyalások a későbbiekben várhatóak, míg a Krími félszigetről való lemondás teljesen egyértelmű.
Egyik oldalról a népek önrendelkezése került előtérbe, miután a szakadárokkal való megegyezés előtérbe került és az ukrán kormány kényszerítő ereje az ottani orosz, valamint oroszajkú ukrán lakosság felé csökkent, viszont a történet javarészt Putyin forgatókönyve szerint alakult, még ha nem is keletkezett folyosó Oroszország és a Krím között, de az orosz befolyás ezzel érezhetően növekedni fog a térségben (ha jól értelmezem, a helyreállításról, a nyugdíjakról és a bérekről nem történt megállapodás).ű
Az igazán nehéz kérdés az, miként lehet újraépíteni a lebombázott, lerombolt területeket és a bizalmat, mely a két fél között elveszett egymás iránt (elvégre mindkét fél bombázta, többnyire külföldről kapott fegyverekkel a másik által ellenőrzött városokat) és jóvá tenni azt a felbecsülhetetlen kárt, ami családokban és emberéletekben keletkezett. Úgy vélem, sehogy. Míg a lakosság ukrán- és orosz nemzeti kérdésként éli meg a jelen konfliktust, teljesen egyértelmű, hogy geopolitikai-, hadászati (jobb helyezkedés és szállítás) érdekek állnak a háttérben, melyekből értelemszerűen nem kívánnak a felek engedni.
Utolsó kommentek