Tegnapi napon megemlékezés volt Dunavecse település művelődési házában a 1941. február 16.-án történt jeges árról, mely a település 1/5 részét elmosta. Ennél viszont jóval érdekesebb volt Dr. Rácz Tamás előadása a Duna mellékágainak megmentéséről, illetve Varga János élménybeszámolói és hasznos tanácsai a dunai túrázásról, melyet nem kevesebb, mint 30 éve művel.

Ám a legérdekesebb az volt, amikor a dunai vízlépcsők kerültek szóba és a két úriember egymásnak adta a labdát annak kérdésében, hogy ez mennyire értelmetlen és felesleges terhelés volna legszentebb folyónk számára. Mikolics Sándor, aki Nagymarosra vízlépcsők helyett egy (ha jól érzelmeztem) olyan hajóösvényt tervezett, mely vagy 100 évre meggátolja az üledék lerakódását. A vízlépcsők ezzel szemben, a hatalmas természeti károkozás mellett, 30-40 évig tartják a szintet, aztán visszajutottunk azon állapotra, ahonnan kiindultunk, ellenben már nincsen hova emelni a vízszintet.
Tehát a matolcsyzmus ezen fel kell lépnünk, nem szabad bedőlni az olyan álérveknek, mint "Ha egy szakaszt vízlépcsőztünk, végig kell lépcsőzni", a jelenlegi terv egy revans Mikolics ellen, aki be mert mutatni a többi vízügyesnek és alternatív módon oldotta meg a problémát. Végeztem.