Úgy látszik, másnak is eszébe jutott már a párhuzam e két nemes államférfi között (bár ha Churchill mondását vesszük, "Az államférfi a következő nemzedékre gondol, a politikus csak a következő választásra", háááááááát...). Hogy nekem miért is? Hadd vegyem sorra azon pontokat, amelyeket Borbándi Gyula felsorolt Mikivel kapcsolatban.

1. A szociális kérdések egyáltalán nem foglalkoztatták.
Nos, azt hiszem, felsorolni is nehéz volna azon intézkedéseket, melyek az amúgy is nincstelenségbe süllyedt alsó decillist érintik. Az egykulcsos adó, az álláskeresési támogatások és a táppénz megnyiszatolása, a rokkantnyugdíjasok és korkedvezményesek (kivétel a politikai elit és pár ügyesen lobbizó csoport!) visszazavarása a nem létező munkaerőpiacra, a túlóra és a hétvégi műszak díjazásának hazavágása, a munkaadó oldaláról való felmondás egyszerűsítése. És akkor a budapesti hajléktalan-ellátást nem is említem. Nem nevezhető szolidárisnak egy kormány, mely arconköpi a szakszervezeteket, helyette nevetséges, nem reprezentatív kérdőíveket küld szét és amelynek belügyminisztere is csak kerítésen kívülről állapítja meg a gyöngyöspatai romák szegénységét!

2. Egy szűk uralkodó réteget szolgált ki.
Ezt talán tényleg nem is kell részleteznem. Míg Horthy számára a dzsentri és a hivatalnokok, katonatisztek alkották a kedvenceket, Orbán uralkodása alatt a neki lobbizó rétegek kerülhetnek közelebb a fortyogó birkapörkölthöz, az egyházak lettek a szociális ellátás és az oktatás nagymenői, a jobboldali művészeket tömörítő Magyar Művészeti Akadémia pedig a Magyar Tudományos Akadémia szintjére emelkedett alkotmányi szinten, így a művészetek koordinálása is kormányi kézbe került az Alkotmánybíróság mellett, mely 4 fideszessel bővült. Ezen felül nem szabad elfelejteni azokat a nagy pénzű egyéneket, akiknek örömére a törvények őket kivételként említik (pl. az egykulcsos SZJA nem érinti a 100 tagú cigányzenekart), vagy akiknek hála még nagyobb támogatást élvez a környezetet felélő közúti szállítás.

3. A dicső múlt külsőségeinek majmolása
Azt hiszem, ezt minden Orbán Viktor, vagy Kövér László agymosás alatt érezhetjük. Soha, semmilyen árnyalat nem jelenik meg Kossuth vagy Apponyi megítélésében, de tovább megyek, Széll Kálmánról sem említették soha, hogy fúrta a nemzetiségek jogait, sőt, soha nem is említettek róla igazából semmit, de teret már neveztek el róla. A külsőségek, a szimbolika számít, utcákat, tereket nevezünk át, régmúlt szavait akarjuk újra a köztudatba emelni (Kúria, illetve az elvetett ispán, vármegye), illetve el akarjuk törölni a kommunizmus minden nyomát, mintha egyetlen egy jó dolog sem lett volna abban az időben. Sőt, tovább megyek, a határon túli magyarok is eszközzé, a terjeszkedés lehetőségévé váltak, míg Trianon feldolgozása mind a mai napig várat magára. Mi ez, ha nem demagóg populizmus?
 

4. Holdudvar kiépítése
Ez a legkeményebben érezhető vonás. Ahogyan Miki sem hitt abban, hogy a párton kívül bárki is konyítana a világhoz, Viktorék is szépen leváltották a PSZÁF elnökét, eltüntették az ombudsman-okat (melyeknek bevezetésével Mo élen járt európai szinten is), felhígították az Alkotmánybíróságot, rabláncra verték a médiát, a művészeteket. Ez kevésbé látványosan zajlott le a köztisztviselők és intézményvezetők (pl. Nemzeti Parkok) leváltásában. Oda jutottunk, mint a drága szoci időkben, aki akar is valamit, be kell lépnie a Pártba.

Egyetlen dolog van, ami nagyon nem stimmel, ez a csendőrség hiánya. Ezt a szerepet ugyanis a szélsőjobb igyekszik betölteni, míg a kormány a rendvédelmet gyökerestül tépi ki, ami számomra egy anarchikus elgondolásnak tűnik az autokrata agymenések tengerében.