Nagyon úgy fest, hogy a gyöngyöspatai időközi választás messze nem olyan lejátszott menet lesz, mint az őszi rendes önkormányzati választás. Nyolcan indulnak a település első emberének székéért, ami szinte megjósolhatatlanná teszi a végeredményt.
A jelöltek között három említésre méltót találhatunk.
Juhász Oszkár (nem keverendő össze a szintén romás elszólalásai miatt hírhedté vált edelényi polgármesterrel, Molnár Oszkárral) a Jobbik helyi elnöke és az egyetlen (hivatalos) pártjelölt. Az érpataki modell híve, majd meglátjuk, hogy a roma-gádzsó békés együttélésből mit tud kihozni. Kicsit gyanús, mintha megteremtették volna a problémát, amit a programban le is tudnak írni, hogy legyen még egy Tiszavasvárijuk. Gáz, hogy csak egy településen vannak jelen, ami még a parlament közelét sem súroló Munkáspártnak is megy.
Eszes Tamás
Aki már a Jobbiknak is sok, és vélhetően az az elem, akivel nem számoltak, ugyanis meg fogja osztani a radikális lakosságot. A paramilitáris szervezetek íratlan szabályai szerint nem igazán tartja be a Magyar Köztársaság (még pár hónapig így hívják) törvényeit, és a fizikai bántalmazástól sem riad vissza céljai elérésében (a "rend" fenntartásában). Győzelme úgy vélem, egyet jelentene a nyilas uralom előszelével.
ifj. Farkas János
A helyi cigány kisebbségi önkormányzat feje, ahogy megismertem, jóravaló, de nagyon egyszerű embernek tűnt. Az a fő kérdés, hogy a romákat mennyire ossza meg a jelöltek bősége, hogy egyáltalán elmennek-e szavazni, vagy hogy a többségi lakosságból gyűjt-e Farkas híveket.
Nem kis meglepetés, hogy egy ilyen megtépázott településen ekkora legyen a politikai vezetés iránti vágy, kíváncsian várom a fejleményeket. A választás eredménye nem kizárt, hogy kihat Magyarország teljes romapolitikájára.
Utolsó kommentek