Bizony, 1911. augusztus 7.-én sírt fel édesanyja karjaiban az újszülött Bibó, Budapesten. Szülei hozzá hasonlóan intellektuális személyiségek voltak, így nem is csoda, hogy gyermekük később a jogtudományok doktoraként az egyetemi tanári, könyvtárosi munkák mellett a Harmadik Nagy Imre-kormány államminisztere, a Márciusi Front egyik formálója és a Nemzeti Parasztpárt delegáltja, a Petőfi Párt újraszervezője is volt.

Bibó István korunk talán legmeghatározóbb demokratikus gondolkodója volt, aki az 1956-os bukást követően is csak az utolsó pillanatban hagyta el a Parlament épületét, mert beszédét úgy érezte, be kell fejeznie. Bibó korát megelőzve ismerte el a német kollektív bűnösség etikátlanságát (ez sajnos a népiek más képviselőire nem volt jellemző), és a zsidókérdésben sem éppen az aktuális trendnek megfelelően nyilatkozott.

"A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.", értelmezte a magyar demokrácia válságát, hiszen egy olyan kort élt, melyben az aktuális politikai elit ha azt mondta, a teknős kétéltű, akkor az kétéltű. Sajnos a méltó utód még várat magára, aki a jelenlegi jogállami válságot határozottan és tömegekhez szólóan tudná feloldani. Ma még azt sem mondhatnánk, hogy Brüsszel vagy Moszkva rabigájában tengődnénk, sokkal veszélyesebb, mikor a magyar vezényli sorstársait a gályába.
Ami a legmeglepőbb, hogy a kormány hány államférfit elkoptatott már, mégsem említették, hogy Bibó Istvánról megemlékeznének.