Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Tanyasi áruk boltja nyílt Dunavecsén

2011.09.10. 19:11 Member

Elköltözött a 100 forintos bolt, a helye egy ideig üresen állt, ám múlt héten volt sürgés forgás, már kiragasztották az ablakra a megfelelő díszletet (nem tudom, hogy a narancsos függöny célzás volt-e :)), behelyezték a polcokat. Ekkor tudtam meg, hogy mire is készülnek. A mai napon volt a megnyitó, kicsit több volt az ősz fejtető, mint vártam, bár igazából nem is lep meg, hogy a fogyasztó társadalomba integrált fiatalság nem vevő az ilyesmire. Közben kockázott sárgadinnyét és 100% Ceglédi almalevet osztottak, előbbi túlérett volt, utóbbit pedig nehezen fogadta a 10% alatti levekhez szokott nyelvem. Hamarosan megjelent Ángyán Józsi bácsi és Balogh József bátyám a polgármesterrel és a képviselő testület egy részével (megdöbbentem, hogy két képviselőt eddig névügyileg kevertem).

Ángyán államtitkár úr beszéde kifejezetten szimpatikus volt, bár túl sok újdonságot nem hordozott, a régi rend felbomlásáról beszélt, amikor a falut ellátó tanyát és a várost ellátó falut felváltja a mindenkit ellátó multi. Sok igazság volt szavaiban, mennyivel szimpatikusabb, hogy itt minden zöldségesládán ott van a név, hogy ki kell dicsérni vagy anyázni annak véleményezése közben. Meglepetésemre sem a Sanyi, sem a másik Józsi nem beszélt, inkább bevonultak. Balogh Józsefet sikerült faggatnom a CSA támogatottságáról a Fideszben, de ha jól értettem, tulajdonképpen ezt szeretné megvalósítani, csak nem ismerte nevén a gyereket. Akkor a boltról néhány szót:
A termékek közül a kávét leszámítva (amin észrevehetően lengyel volt a szöveg) minden magyar volt. A nagymagyar Magyarok Söre, a Banyári Pista pálinkája, hazai ásványvíz, márka meggy (vagyis voltak szélesebb körben is fogalmazott termékek), illetve a már említett zöldség, ami jóval olcsóbbnak bizonyult a helyi nagy abc-nél, vagyis van esély rá, hogy az anyagiakra koncentráló helyiek átszokna ide. Kenyér még nem volt, azt majd Soltról importáljuk.

Lényeg a lényeg, tisztességesen megnyitották, remélhetően lesz akkora a támogatottsága, hogy működőképes legyen és ne utazzunk át a Dunán egy kis tecsós kalandért.

2 komment

Címkék: bolt mezőgazdaság dunavecse

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr303216555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mangekyo22 2011.09.11. 23:25:03

Itt Szigethalmon már volt próba külön pékségek megnyitására (pontosabban 2), de mindkettő kis pékség kb 3-4 hónap alatt tönkrement. Nem is csoda, mert csak ezen a kis 9 négyzet-km-en van 2 real, 2 spar, 1 penny market, 1 tesco (bár az inkább már tököl) és 1 CBA. Na azok vajon hogy-hogy nem tudják kinyírni egymást, csak az ilyen kis falusi boltokat...

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.09.12. 12:30:56

@Mangekyo22: Szerencsére nálunk nem ilyen kemény a szitu, csak a Coop van az ÁFÉSZ monopóluma alatt, de a többiek független kisvállalkozók, szóval tudják majd nyírni egymást.

Két bajom van: Az egyik, hogy csak 6-ig vannak nyitva, hétvégén meg délig. Az élet este 7-9 között zajlik, ekkor mennek el piáért, ami pedig a második hiba, hogy csak minőségit árulnak. A legtöbb helyi alkesz a másik zöldségeshez jár koccintósért, és akkor már a zöldséget is ott veszi. Kemény küzdelem lesz, az tuti.
süti beállítások módosítása