Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Komcsikat a trollatmányba!

2011.11.20. 13:34 Member

Miközben Szlovákiában hontestvéreink veszítik el állampolgárságukat a kormány felelőtlen kettősállampolgárság dogmája okán és az IMF segítségére szorulunk a nem ortodox gazdaságpolitika csődje okán, a Fidesz (FIzess DE SZaporán) előveszi a kedvenc kombóját (ami lassan annyit ér, mint egy soványka kettes pár), a kommunistákat és a törvényhozást. Eddig utcákat nevezgettek át, miközben a városok adóságban úsztak, nemzeti alkotmányt osztogattak a 14 éveseknek, majd másnap bezárták az iskolát, most pedig a nagy kaka közepén beleírják az alkotmányba, hogy az MSZP felelős az MSZMP bűneiért.

Cicáim, egyetlen bogárszemű gyöngyvirágszálaim. Szerintetek mi történt a rendszerváltáskor? Nem egy korábbi elit mentette át magát, a vállalkozói réteggel együtt, meghagyva a társadalmi felosztást? Bizony, köreitekben is ott ülnek a mumusok, bár én az amúgy általam sem túlzottan kedvelt gyurcsányista Gréczy-vel ellentétben nem tudom felsorolni őket. Bocsi, fiúk, de én már baromira unom, hogy 50 év feletti tökös legények döntenek az ország sorsáról és 60 év felettiek bűneire mutogatnak, miközben a fiatalokból egyre silányabb emberanyag fakad a kilátástalanság és kiszámíthatatlanság mocsarában. Egy ovis szintjén játszotok a jogszabályokkal, az alkotmány egy ország szent okmánya, nem holmi zsíros jegyzetfüzet, amibe felfirkanthatod, hogy kiket nem hívsz meg a bunga bunga party-dba. Ezt véssétek már észbe, csesszétek meg.

2 komment · 1 trackback

Címkék: mszp kommunizmus mszmp

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr983397992

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jó komcsik, rossz komcsik 2011.11.20. 14:44:47

Az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumába foglalná a Fidesz, hogy az MSZMP jogutódjaként az MSZP is felelős az állampárt összes bűnéért, amelyeket a tervezet hosszan fel is sorol. A szöveg szerint a szocialista párt a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mangekyo22 2011.11.20. 23:17:00

Mondjuk nem azért, hogy a Fideszt védjem, de azért kicsit ne túlozzunk már ezzel a sablonos "a Fidesz rossz gazdaságpolitikát követ" dologgal.

A kettős állampolgárságról a híreket nem hallottam, de ne felejtsük el, hogy egy olyan ország, mely Slota-val az élén akkor is diszkriminálja a magyarokat, ha azok csak 1/4 részben azok (plusz SZDSZ-MSZP duó hagyták leégetni Sólyom Lászlót és úgy ahogy a magyarokat), ez már nem is hír.

Akkor is IMF-hez kellett volna fordulni, ha más párt lett volna az ország élén, mivel nem szeretnék sem a nagyobb országok (olasz, görög, spanyol ect.) és a bankok (főleg az IMF), hogy valamelyik "kis ország" ne függjön tőlük.

Mert nem azért, de elmondanák nekünk, hogy miért pont 4 milliárd-ot kell kölcsön kérnünk? És hogy hogyan fizessen egy ország, ha alapból már 1989 óta (vagy akár már régebben) le van égve? És hogy hogyan lehet az, hogy amíg nem kértünk kölcsön (erőltették ránk), addig gyengült a forint, de most, hogy újra eladósodtunk 4 milliárddal, máris újra erősödik?

Amióta beléptünk az EU-ba csak IMF meg lejáratás. Főleg azok az országok vannak nagyon ellenünk, akiknek nincs érdemük beleszólni (pl Franciaország a média törvénybe, holott letiltanak minden amerikai adót és más külföldit is)...

Most nem az, a Fidesz valóban nem hozott sok jó döntést, de inkább ők, mint azok, akik a görögöket, spanyolokat és most már az olaszokat is a csőd szélére vitték...

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.11.21. 11:50:47

@Mangekyo22: A Fidesz gazdaságpolitikája rossz. Nem csak, hogy hazudtak az IMF ellenes szabadságharcról, bevezetik az egykulcsos adót, ami az éppen fellendülő balti államokban jó volt a komcsi rendszer után pár évig, de Magyarországon, ekkora jövedelmi ollóval ökörség. Ezen felül továbbra is a multik mellett foglaltak állást, az EVA folyamatos kivezetése elsorvasztja az így is haldokló vállalkozásokat, így még kevesebbeknek lesz munkája. Attól félek éppen, hogy majd megnyeri a választást a balról átvándorló szavazókkal a Jobbik és az lesz, mint Ausztriában 1999-et követően a Szabadságpárttal, szépen lenullázzák az országot.

Az EU-ban valóban megvonhatja az ország az állampolgárságot, ha egy másikat veszel fel, de köteles vagy biztosítani az újrafelvételt, ebben a szlovák törvénykezés különbséget tesz volt csehszlovák állampolgárok és a többi között. Visszajöttek az 50s évek náluk, de ez még nem lejátszott meccs. Mondjuk az Állampolgársági Egyezmény egy 50 éves dokumentum, amit 1993-ban tárgyaltak újra utoljára, vagyis akkor, amikor még nem volt olyan állam az EU-ban, ahol az államnemzeti és kultúrnemzeti határ nem esik egybe. (kivétel finn-svéd viszony, de ők békésen rendezték még 1921-ben)

A kölcsön lényege (bár ez inkább hitel, mert van egy keret, amiből dolgozhatsz), hogy felpörgesd a gazdaságot és aztán abból visszafizess, mintha kapnál egy disznópárt és a szaporulatból kellene visszaadnod négyet. Az más kérdés, hogy ők is jóléti állam leépítés pártiak, számomra magas, hogyan vásárolnának többet a megszorított polgárok, éppen hogy a pénzt vonják ki így a folyamatból.

A médiatörvény a saját nemzeti médiádat blokkolja, nem a külföldit, szerintem ne mossuk össze a kettőt, bár nekem is aggályos, amit az USA Protect IP, vagy amit az olaszok torrent és proxy ellenes hadjáratokban művelnek. Amúgy meg alig van külföldi hír a magyar sajtóban, az is csak katasztrófajelentés, szóval vehetjük úgy, hogy blokkolva vannak ők is.
süti beállítások módosítása