Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Hazudnak, mint a vízfolyás, nem csak országosan

2012.08.28. 09:01 Member

Jobbik.jpg

Hazudnék, ha azt mondanám, nem erre számítottam. A valódi ügyeket és felmutatni immár évek óta képtelen, programjának apró szeletébe süppedő radikális párt már helyi ügyekben is a hazugság tintájába mártogatja gyűlöletet hányó pennáját, kár, hogy néha van ott helyi ember, aki nem hülye teljesen. A Jobbik azzal gyanúsítja a megyei honlapján (alternatívan is elérhető) a tarnabodi vezetőket, hogy magas fizetésük ellenére (kb. duplázva vannak a cikkben) loptak a segélycsomagokból, sőt, aljas megjegyzéseket is tettek ezekre. A homéroszi antitúlzás már nem is lep meg, aki nézte a híradót láthatta, hogy nem 6 ember tüntetett párszáz forintért, olyan 40 körül lehettek.

A kérdés az, hogyan várhatnak el magukkal szemben tisztességes eljárást, amikor neveket hoznak nyilvánosságra, személyiségi jogokat sértve, illetve amikor ilyen "radikális" blődségeket állítanak másokról. Ha kormányra kerülnének, már magam előtt látom, milyen aljas rágalmakkal kergetnének képzeletbeli ellenségeket, hogy béna, dilettáns kormányzásukat mentegessék. Kérek mindenkit, pusztán kétségbeesésből ne szavazzon rájuk. Köszönöm.

Friss: Kurucon is kint van, a kutyafáját neki! Az más kérdés, hogy az ott nem a Pista kocsija volt.

16 komment

Címkék: cigányok Jobbik Tarnabod

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr364736668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

StuM 2013.02.21. 09:51:44

Az a gáz, hogy amit itt leírtál, az nem pusztán tévedés, vagy rossz információk alapján írt vélemény, hanem szándékos hazugság. aki ilyen jól ismeri őket, hogy Zoli, meg Pista annak tudnia kell mi folyik ott, azt meg pláne, hogy az a piros Fiat bizony a "Pistáé". Amibe bőszen pakolnak. Az a szép, hogy megint minősítgetünk ahelyett. hogy a tényekkel foglalkoznánk, mert azok bizony makacs dolgok, mint az a bizonyos autó, vagy a jól összevágott képek a sétálgatókról. Mert bizony jó ha hatan voltak, volt hogy még annyian sem. Mindenki tudta miért nincs pénz, ez olyan mint a közvilágítás, ami nincs.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.02.21. 11:10:17

@StuM: Tarnabodon vagyok a hét öt napján és ismerem azokat, akikről szó van. Ezt bebuktad.

StuM 2013.02.21. 21:43:26

Ezért írtam, hogy ez nem tévedés, hanem szándékos hazugság! Legközelebb azt írod majd, hogy nem is a "Pista" pakolt a képen? :)
Te is tudod, hogy az ő kocsija és ő pakol bele.
És hogy neki nem járt volna az adományból, ... pláne nem annyi.
A hét öt napjával nem tudom kit vagy mit akarsz überelni, de ez nem nyert, ez még kevés.
Azért ez elég szánalmas, hogy puszta csapkodás és minősítgetés az egész bejegyzés tények nélkül. De a stílus ugye maga az ember.
A "negyven" :) tüntetőről itt van néhány elfogulatlan kép, lehet számolni: www.heol.hu/heves/kozelet/segelyert-tuntetnek-nem-akarnak-cirkuszt-de-nincs-kenyer-456573
Ezek az első nap még odaterelt "tömeg" a gyerekekkel együtt is alig több mint a "hatan".
Ha valóban ilyen jó a helyismereted és nem tetszik ami megjelent miért nem konkrét dolgokkal cáfolsz? Pl: nem az ő autója, nem is ő pakol, nem is csurig pakol, azért pakol mert jár neki, azért pakol ennyit mert neki több jár, ilyen most először fordult elő, soha még adományt sem előtte sem azóta nem nyúltak le, csupa tisztességes ember Tbod vezetője, nem is folyik mindegyikük ellen rendőrségi eljárás, Bod nincs is csődben, nincs is lekapcsolva a közvilágítás, azért nincs közvilágítás mert mások a hibásak, azért nincs világítás mert így jobb mindenkinek, azért van csőd mert mások a hibásak
Ezek konkrét érvek lennének, de Te is tudod, hogy könnyen megbuknának, marad hát a szánalmas minősítgetés.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.02.22. 06:54:59

@StuM: Ott azért pakolt a Pista, mert volt, aki nem tudta volna hazavinni az adományát (pl. sokaknak nincsen gógyija ahhoz, hogy hozzon magával szatyrot és táskát), ez a kép pedig ebben a szerencsétlen helyzetben készült. Sokakról el lehet mondani mindenfélét, de Pista az, aki ilyenre nem vetemedne, hogy hazacsempészné a holmit. Egy ekkora településen nem is lehetne ezt megjátszani, akinek munkája van, az általában már ez miatt irigyelt és sokak szemében ellenszenves.

A másik pedig, az idő előrehaladtával exponenciálisan zuhanni kezdett a lelkesedés, a kezdeti negyven fő valóban elapadt egy 8 főnyi keménymagra és biza az újságírók nem kapkodtak a riportlehetőségekért.

Én "minősítgetek", te meg konkrétan személyeskedsz és lenézel, így korrekt, nem? :)

StuM 2013.02.22. 20:27:40

No akkor kezdjük a végéről. Nem tudom, mikor személyeskedtem, dehonesztáló, lenéző megjegyzés pedig nem volt senkire nézve. Ez megint a szokásos amikor nincs érvem minősítgetés. Azaz dehogynem, volt lenézés: "sokaknak nincsen gógyija", csakhogy ezt Te írtad! Nem szégyelled magad? Belőlük élsz és lenézed Őket? Olyan vagy mint Zoli. Nagy pénzt húz belőlük, de nem veszi emberszámba őket.
Lenézni nem nézek senkit, azt aki mások nyomorúságán nyerészkedik egyszerűen megvetem. Ebben nem kell egyet érteni velem, nem vagyunk egyformák, nyilván másként szocializálódtunk, még akár mentegetni is lehet őket akinek ez belefér.
Nézzük a tényeket, ezért írtam, hogy nem mindenféle jelzőkkel kell dobálózni, hanem érvekkel lehet vitatkozni.
Tehát elismerted, hogy a "Pista" pakolt a saját kocsijába. Idéznék: "Az más kérdés, hogy az ott nem a Pista kocsija volt."Az más kérdés, hogy az ott nem a Pista kocsija volt." Hoppá! Itt valaki egy jó nagyot hazudott! De nézzük tovább. Ahhoz, hogy valaki más helyett (akinek nincsen gógyija sic!) felvegye az adományt meghatalmazás kellet volna, de ha pusztán szívjóságból haza akarta fuvarozni (" de Pista az, aki ilyenre nem vetemedne, hogy hazacsempészné a holmit"), miért volt még egy hét múlva is náluk? A rendőrök egy héttel később foglalták le. Talán az éhező rászorulóknak raktározták még egy héttel később is zordabb időkre? :)
A következő: a lelkesedés exponenciális zuhanása olyan meredek volt, hogy a képeket a HEOL az első napon készítette. Azért örülök, hogy elismerted, hogy (bár nem a hatot-volt hogy annyian sem voltak-) 8-an voltak. Akkor megint egy idézet egy klasszikustól: "nem 6 ember tüntetett párszáz forintért, olyan 40 körül lehettek." (Hol is a "Homéroszi antitúlzás"? )Hoppá! Megint egy hazugság!
"a hazugság tintájába mártogatja gyűlöletet hányó pennáját, kár, hogy néha van ott helyi ember, aki nem hülye teljesen." Igaz!
"Hazudnak, mint a vízfolyás, nem csak országosan" Ez is igaz itt sokmindenkire, a sikertörténetekről szóló hazug mesékre, a nagy lufira, ami nemsokára kidurran.
Maradj inkább a ködös, homályos utalásokra alapozott mocskolódásoknál, mert a hazugságspirálból nehéz lesz kimászni.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.02.23. 10:55:32

@StuM: Folyamatosan személyeskedsz, nem bizonyítod tovább, hogy Pisti vagy Emil, esetleg Kati miben bűnösök, hanem a személyemet oltogatod.

Nyerészkedni nem nyerészkedem senkin, egyszerűen az elveimből következik (nem is tudom, miből tudnék szalonnázni), ezt a vádat határozottan visszautasítom, Pető Zolival meg megbeszélitek, hogy ő nyerészkedik-e, rátok bízom. :) Folyamatosan kutatok fel segítő kapcsolatokat, hogy legalább a telet átvészeljék. Viszont gondolom abban te is egyetértesz, Isten csak azon tud segíteni, aki segít magán is, pl. hoz szatyrot, ha már itt leragadunk.

Családtaggal pakoltak a kocsiba, nem ő vette fel, de ezt majd lejátsszátok egymás között, akármilyen formában. Ami igaz, hogy akkor láttam először a kocsiját (sajnos úgy szocializálódtam (sic!), hogy az autókhoz nulla érzékem van) és ebben az esetben viszont valóban korrekt húzás volt tőle, hogy segített másoknak a csomagokat hazavinni, mert nem a saját lakásásra hajtott vele. Vagy azt mondtad, hogy a hülyék megtévesztésére kicsit kocsikáztatta a faluban a csomagokat?

www.heol.hu/heves/kozelet/nincs-segely-tuntetes-tarnabodon-456355
Biztos vagy benne, hogy az általad linkelt képek az első napon készültek? Az egy 15.-ei cikk, ez meg egy 13.-ai cikk, ami engem is felüllicitál. Vagy ők is hazudnak? :)

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.02.23. 11:10:56

@StuM: „hanem szándékos hazugság”
„hogy megint minősítgetünk ahelyett. hogy a tényekkel foglalkoznánk”
„Azért ez elég szánalmas, hogy puszta csapkodás és minősítgetés az egész bejegyzés tények nélkül. De a stílus ugye maga az ember.”
„Ezek konkrét érvek lennének, de Te is tudod, hogy könnyen megbuknának, marad hát a szánalmas minősítgetés.”
„Ebben nem kell egyet érteni velem, nem vagyunk egyformák, nyilván másként szocializálódtunk, még akár mentegetni is lehet őket akinek ez belefér.”
„Hoppá! Megint egy hazugság!”
„Maradj inkább a ködös, homályos utalásokra alapozott mocskolódásoknál, mert a hazugságspirálból nehéz lesz kimászni.”

Tényleg nem mocskolódsz és személyeskedsz, "de a stílus ugye maga az ember".

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.02.23. 12:05:15

@StuM: egerjobbik.blogspot.hu/2013/02/aldatlan-allapotok-tarnabodon.html
Az, hogy én azt mondom, nincs egyeseknek gógyija, úgy hiszem, a felszólaló képviselőtök gondolataihoz ("felelőtlen és kártékony kisebbség") nem is mérhető. Pl. miért kell kihangsúlyozni, hogy Emil cigány? Miért nem mondja hozzá Gyuszi, hogy amúgy a késelő fiút előtte hátulról leütötték? (ez persze nem menti fel, csak némileg árnyalja a képet).

StuM 2013.02.23. 21:33:49

Nem személyeskedtem, pusztán jeleztem, ahol könnyedén megfogható a hazugság. Sajnálom, hogy hirtelen ilyen érzékeny lettél.
Nem is értem, ha korábban nem láttad a "Pista" autóját, miért állítottad olyan határozottan, hogy nem az ő autója.
Semmifajta személyeskedés és "oltogatás" nem volt, pusztán tényeket soroltam föl. De vannak, akik mások fölött könnyedén törnek pálcát, de a kritikát nem viselik.
" nem a saját lakásásra hajtott vele. Vagy azt mondtad, hogy a hülyék megtévesztésére kicsit kocsikáztatta a faluban a csomagokat?"
Olvass figyelmesebben: a rendőrök egy héttel később náluk foglaltak, nem az utcán furikázás közben.
De nem is értem, most akkor a családtagjainak nem volt annyi gógyija?
Ez amúgy akkor is lenézés, ha más durvábban fogalmaz. (Idéznék megint:"Négy-ötszörösére
nőtt az áramszolgáltató felé a település tartozása, mert az áramlopók közvetlenül a település közvilágítását szolgáló fővezetékekről lopják az áramot. Ezt pedig az áramszolgáltató az önkormányzaton próbálja behajtani - közölte a
polgármester. A korábban „befogadó faluként" is ismert település első embere elmondta, hogy tudomása szerint 14 lakásból lopták az áramot, az önkormányzat többször jelezte az ÉMÁSZ-nak a helyzetet, mire kiérkeztek. Rendőri segítséggel eltávolították az illegális áramszedő kábeleket,
majd távoztak." ha ez így van akkor az nem felelőtlen és kártékony tevékenység? Persze tudjuk, hogy ez nem igaz,- szerintem Te is tudod- pusztán a falu vezetői saját felelőtlen és kártékony tevékenységüket akarják a cigányságra kenni és velük elvitetni a balhét.)
Sajna az első napon készültek a képek, akármikor is jelentek meg, akkor volt a legnagyobb a "tömeg". Amúgy nem azt írtad, hogy az első napon még esetleg voltak, hanem emlékszel?: "A homéroszi antitúlzás már nem is lep meg, aki nézte a híradót láthatta, hogy nem 6 ember tüntetett párszáz forintért, olyan 40 körül lehettek." Ez azért finoman szólva is nem ugyanaz és nem fedi a valóságot.
Ezek után a megjegyzés után: "a hazugság tintájába mártogatja gyűlöletet hányó pennáját,"
ha szembesítenek azzal, hogy nem mondasz igazat (vagyis hazudsz, a hazugság tintájába mártod gyűlöletet hányó pennádat (na most oltogatok és személyeskedek ugye?)) hirtelen de érzékeny lettél! Pedig csak arra hívtam fel a figyelmed, hogy valóban nem szép dolog össze-vissza hazudozni. Ha te írod ezt másokra utalva rendben van, ha én rólad konkrét tényekkel alátámasztva már személyeskedés és oltogatás? Hajjaj!

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.02.23. 21:47:40

@StuM: Nem lettem érzékenyebb, egyszerűen csak idegesítő, hogy a szélsőjobberek csak támadó pozícióban érzik jól magukat és igyekeznek valamiféle erkölcsi fölénybe helyezni magukat. Eddig egyetlen egy használható dolgot nem mondtál, hogy akkor mi legyen, támadtál rendületlen, a tagadás szellemeként. Nem érzékenyebb lettem, csak már unom a stílust, hogy ti szabadon személyeskedhettek, az csak a tények bizonyítása, de más tűrjön, mert különben mocskolódik és hazudozik. Nem csendőrperben vagyunk, polgártársam. Ahelyett, hogy mindenben csak beleköttök, egyszer végre tehetnétek is valamit vagy mondjatok legalább valami értékelhető alternatívát, hibákat keresni mindenki tud, attól még nem fognak a népek jobban élni.

Kérem a bizonyítékot, pl. valami rendőrségi anyagot szkennelve (ezeket úgyis hóbortosan gyűjtitek), hogy a Pistánál lefoglalták a rendőrök a rejtegetett adományt, ugyanez igaz a képek készültének dátumára is. :) Ugyanis csak a kurucinfón, barikádon találtam erre utalást, ez a két oldal meg nem független hírforrás, ahogyan a népszavát sem fogadnám el jó szájízzel.

A közvilágításos résszel egyetértek, hogy a felelőtlen gazdálkodá miatt tart itt a falu, másutt nem terhelik az önkormányzatra a tartozást (pl tzsadány), másrészt a közvilágításról eléggé őrültség lopni, mert addig nem lesz áram a házban, csak este. Mielőtt még beállítanál petőistának, nem, nem vagyok az.

StuM 2013.02.23. 22:58:40

Ez elég gyenge volt, ha már nincs érv, jön a szélsőjobbozás, személyeskedés (és még rólam állítod)
Elég használható, hogy pakolt, a saját autójába, fényképpel igazolva? A képek valódiságát nemrég Te is elismerted, vagy most már ez is személyeskedés?
A kurucon ha jól emlékszem még egy feljelentés is fent van. Az alapján mentek foglalni, még aznap.

A közvilágításra nem csatlakozott senki, így nem is terheltek semmilyen tartozást az önkormányzatra (amúgy is a lámpatestek után fizetik a számlát nem a fogyasztás után). Az ÉMÁSZ tartozás októberben már: "ÉMÁSZ Nyrt. 3 958 200" volt. Ezért nincs világítás.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.02.24. 07:46:30

@StuM: Amiket állítasz, azok
1. Csak a szélsőjobb honlapjain jelennek meg "tényként".
2. Csak a Jobbik felszólalásaiban hangzanak el ebben a formában.
Így azt hiszem, feltételezhetem, hogy minimum szimpatizáns vagy.

A fényképen az látszik, hogy a kocsijába pakolt, ha esetleg a kedves fényképező utánuk szaladt volna és lekapta volta őket, amint a saját helyükön kipakolják, akkor OK, de így a Rendőrakadémia sorozat (nem a filmek) egyik részét juttattad eszembe, ahol a gonosz ezredes mutogatja az általa kirúgottakat, hogy "Őt azért, mert mezítelenül jelent meg a vezetőség előtt". "Dehát Uram, a képen éppen zuhanyozik!" "Az lényegtelen". Ennyi erővel lefényképezhetném a helyi postást, hogy éppen lenyúlja a nyugdíjakat, írnék egy fasza kis feljelentést és máris hinnél nekem? Egy fenét. Tegyetek fel egy hiteles jegyzőkönyvet a lefoglalásról, akkor már hinni fogok.

A képekről azt állítottam, hogy nem 13.-án, hanem 15.-én készültek. Mi értelme volna lemenni 13.-án, fotózni, majd írni egy cikket, a képek nélkül?

Legalább a közvilágításban egyetértünk, ez is valami.

StuM 2013.02.25. 07:40:41

Amiket állítok, azt előbb-utóbb Te is elismerted (az ő autója volt, 6-8 "tüntető" tüntető volt).
Hogy a jobbikhoz köthető oldalakon olvastam? Éppúgy, mint Te, sőt még be is linkelted. Van olyan amit én is innen olvastam először.Legalább olyan csúnya szélsőjobbfasiszta vagy mint én. (Amúgy kishazánk mai politikai palettáján áttekintve nem is tudom, hogy emiatt meg kéne-e sértődnöm, vagy ez dicséret)
Jegyzőkönyvet a rendőrségen kívül csak néhány ember tudna bemutatni. Én sajna nem tartozom közéjük. Ez annyira nonszensz, mintha azt kérném (mert olyan határozottan állítottad), hogy forgalmival és törzskönyvvel bizonyítsd, hogy nem a "Pista" autója. A korrektséghez hozzátartozik, hogy a rendőrségi eljárás a foglalás után megszűnt. (de volt foglalás) Sok mindent mondanak miért (ugye igazából két ok lehet: bűncselekmény hiánya vagy bizonyítottság hiánya). Számomra az Egri Nyomozó Ügyészség határozata (EGRI NYOMOZÓ ÜGYÉSZSÉG Ny. 206/2012. szám) a mérvadó: "Az alapügyben a nyomozás megszüntetésének oka nem bűncselekmény, hanem bizonyítottság
hiánya volt." "a határozat rendelkező része azonban bizonyítottság hiányára
hivatkozott." Ez azért sokatmondó.

"A képekről azt állítottam, hogy nem 13.-án, hanem 15.-én készültek. "
Ezt tudod bizonyítani?
Mielőtt megint belebonyolódnál, olvasd el figyelmesebben a cikket. Ott van az elején mikor került ki a HEOL honlapjára "Segélyért tüntetnek: nem akarnak cirkuszt, de nincs kenyér
2012. augusztus 15. 04:33 Guti Rita"
"(Bővebben a Heves Megyei Hírlap szerdai számában)"
Tehát a 15-én délelőtt készült képek már 15-én hajnalban felkerültek a honlapra és az aznap utcára kerülő újságba is. Ez azért nem túl életszerű, igaz? Erre mondom, hogy hazugság. Kérlek bizonyítsd, ha mégis úgy van ahogy állítottad.
Pont ez a problémám, amikor egyfajta prekoncepciót mindenféle valótlanságokkal igyekszünk igazolni.
A Zagyva-ügy szintén ilyen. Bár szélsőjobboldalifasiszta vagyok, de engem is felháborít az, amikor valaki, ismerve a tényeket (ezek nyilvánvalóak), azokkal nem foglalkozik, hanem belemegy abba a játékba, amit Pető kezdett, hogy a helyi cigánysággal kell elvitetni a balhét.
Pedig ez tényleg nem a ő saruk. De könnyebb rájuk fogni, mert ebből sokan tudnak hasznot húzni. És még ilyen mennyi lesz.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.02.25. 17:43:12

@StuM: 6-8 tüntető volt a vége felé, gyorsan lemerültek, de az első cikk idején még voltak ötvenen is. Amikor jött a tévé, Zoli direkt hívta őket, te sem hiszed, hogy ezt a ziccert kihagyta. A 15.-én készült képek esetén (újságírók mióta várnak 2 napot képek publiklásával, akkorra már nem hír a hír) már ez az akció nem sikerült. A tarnabodi tüntetés 13.-án kezdődött (videotar.mtv.hu/Videok/2012/08/13/21/Azonnali_tamogast_kovetelnek_a_tarnabodiak.aspx), két oldalon foglaltak helyet, az önkormányzat előtt a "petőisták", a kerítésnél a játszótéren az ellenzékiek. Együtt volt 40 fő.

Na, végre fasiszta is vagyok, Tesz Vesz szerint meg kommunista, alakul, valamit jól csinálok. Nem tudom, miért válnék fasisztává rögtön annak állításával, hogy az emberek nem egyenlő képességekkel, ebből kifolyólag nem egyenlő rátermettséggel és felelősségtudattal bírnak. Ez pusztán fejlődéspszichológia, más életúttal más emberek leszünk, van akinek a már említett szatyor is probléma, mert hozzászokott, hogy azt is adnak. De ezt már túlragoztuk.

Pistinél eléggé valótlan, hogy lett volna 100e forint értékű cucc, ez már a bűncselekmény kategória és eléggé látszott volna, ha ekkora csomagot valakik nem vesznek át. Addig nem tekinthető bűnösnek senki, amíg ez nem mondható ki. Pl. nem mentegetem a Zolit, Ödön sikeresen beinkasszózta az önkormányzatot, vagyis vélhetően megtörtént a bűncselekmény, de most Pisti esetén mit akarsz bizonyítani? :) Ennyi erővel azokat is fel lehetne jelenteni, akik megvették az adományfát a családoktól, kihasználva a nyomorukat, de jogilag nem történt bűncselekmény.

StuM 2013.02.28. 08:17:01

Látom a nyakatekert logikai következtetésedet a tények nem nagyon zavarják. Még egyszer ajánlom, nézd meg a HEOL honlapján, a szerinted 15-én készült képek már 04.33-kor felkerültek a honlapra.
Ezt elég nehéz úgy magyarázni, hogy 15.-én készültek.

Én pusztán arra akartam felhívni a figyelmed, hogy az alapján minősíteni valakit, hogy milyen honlapokat olvas, elég buta dolog, mert ugyanazokat olvasod te is. Ezt önigazolásként értelmezni, ... hát... lelked rajta.
Én olvasok Népszabadságot, Népszavát (ha nagyon büntetni akarom magam még az amerikait is), nézem az ATV-t (ez van ilyen mazochista vagyok), a Te logikád szerint most szélsőjobbos vagy szélsőbalos komcsi vagyok?
(az is megérne egy misét, kinek használ az állandó fasisztázás, náci veszéllyel való riogatás, ki baloldali, ki a jobboldali, baloldali-e az aki annak mondja magát és vica-versa, mi az hogy fasiszta és náci, jobb oldali-e egyáltalán a valóban náci, használható-e ez egyáltalán gyüjtőszóként, a náci-veszély mint hívószó mennyire mozgósító erő és miért nem? Engem ezek a címkék nem érdekelnek, azok dobálóznak ezekkel, akiknek már nincsenek érveik)
Én is úgy gondolom, hogy nem indulunk egyenlő esélyekkel az életben, nemcsak a környezet, hanem az öröklött adottságok is sok szempontból az életünk és jövőnk meghatározói. Ettől nem hiszem, hogy fasiszta lennék, ez pusztán (humán)etológia.

Ezt az adománydolog-csontot eléggé lerágtuk. Egyet érteni nem fogunk, úgy gondolom, jegeljük egyenlőre, főleg mert információim szerint ez még nincs lefutva.
(amúgy pontosan ez így hangzik: senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg)
Ödön ügyében az inkasszó nem bűncselekményt jelent, csupán egy lejárt (bírói ítélet szerint jogos) tartozás behajtását. Amúgy ahogy én hallottam, Ödön nem inkasszózott, mert (valljuk be így tisztességes) az Önkormányzat helyett Pető vagyonából akarja behajtatni, mert az ő személyes (és elég ostoba) felelőssége a tartozás.
A tüzifa-támogatás felvásárlása (állítólag már 6000-ért is lehetett venni 10q jó minőségű tűzifát!) szerintem is tisztességtelen dolog, de sajnos törvényileg nem megfogható. Meg ehhez mind a két fél kellett.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2013.02.28. 08:32:09

@StuM: Nah, nem az zavart, hogy olvasod a bar!kádot (néhanapján én is), hanem az, hogy csak ezek voltak a hivatkozás alapjai (kurucinfó és egerjobbik, meg a képek feltöltésében a HEOL). Olvastam már én is nálam sokkal balosabb, jobbosabb könyveket is, de nem tettem őket magamévá. De igazad van, hagyjuk a címkéket. Náci párt tudomásom szerint nincs Magyarországon még illegalitásban sem, bár a Nemzeti Őrsereg, a Pax Hungarica és úgy általában Toroczkai már azért át-át lépte azt a határt, ami a nemzeti radikalizmus és a fajelmélet között feszül.

Ha jól tudom, Ödön kérte a két hónapos halasztást, hogy a polgármester vagyonára tudja helyezni az ügyet, de ehhez bizonyítania kell, hogy szándékosan vonták meg tőle a munkanélküli támogatást, de ettől a munkaügyi központ elhatárolódott eddig, a bíróságnak már nemet nem mondhatnak. Valóban így szólna a tisztesség, hogy ne a falu fizesse meg a felelőtlen döntéshozás eredményeit, mert Magyarországon mindig a kicsikkel "dobatják össze" az ilyet.
süti beállítások módosítása