Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Nyolcvannégy?

2012.11.18. 20:42 Member

Tegnapelőtt azzal, hogy mint logikusan tervező csapat, lefektette a későbbi együttműködésekre vonatkozó szabályokat. Igazából akármilyen döntés is született volna, mind a HVG, mind a kuruc.info rajtunk borzongana, ha van sapka, ha nincs.

A hírekben pontosan jelennek meg a számok, de a döntések szövegei viszont nem, mintha a tudósítók a szavazás előtt rohantak volna be és addig a büfében tömték volna a lángost. A történet szerint az LMP, mint párt nem lesz tagja az Együtt 2014-nek, hanem mint önálló pólus azok jelentkezését várja, akiknek mind Bajna Gordon, mind Oszkó Péter unszimpatikus (utóbbiról tudni kell, hogy támogatta a Fidesz munkavállalókat sújtó intézkedéseit) és a régi rendszer csontvázainak feltámasztása helyett az újonnan érkezők bölcsességében bízik. Magam úgy fogalmaznék, zöldnek és igaznak kell maradni, nem lehet olyan emberekkel összebútorozni, akik egészen mást gondolnak a kaszárnyakapitalizmusról és a korrupcióról, mint mi.

A másik meglepő dolog, sokan most a Fidesznek való bedolgozással fogják vádolni a pártot, ami kifejezetten izgalmas, hiszen a választások után még nyílik lehetőség az együtt szavazásra, ha a másik fél nyílt lapokkal játszik és kifejezetten tisztességes döntést készít elő. Orbánt és a Jobbikot le kell nyomni 1/3 alá (utóbbi viselkedését csak tippelni lehet, mely kérdésekben hová húz majd) és onnantól kezdve eltüntethetőek az ámokfutás nyomai. Eddig is ez lett volna a leglogikusabban követendő irányvonal, hiszen mind a mai napig nem tudjuk, az Együtt 2014 tulajdonképpen mit is szeretne azon felül, hogy leváltani Orbánt.

Jávor Benedek döntését, mint magánember sajnálom, de érezhető volt, miután a választott irányvonal a legkevésbé sem az, ami mellett ő érvelt a kongresszus során. A fő kérdés az, ki lesz az ő utódja?

Aki figyelmesen elolvasta, az mehet tovább a versre, amiről legalább már tudom, hogy nem a legjobb és sokaknak indokolatlan okot adott a trollkodásra.

23 komment

Címkék: LMP Vers

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr774913498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

furbe · http://matits.hu 2012.11.18. 21:11:38

Member! Biztos hogy erre szükség van?

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.11.18. 21:15:04

@iii: @furbe: Azt mondjátok, hogy nem kéne? Ha van benne zavaró/sértő, leveszem.

balazs_88 · http://civiltulkapas.blog.hu/ 2012.11.18. 21:17:35

A második sort átfogalmazhatnád úgy, hogy ne provokálj, de amúgy vicces :)

2012.11.18. 22:54:12

@Member: Azt te döntöd el, végülis a te blogod :). A szövegből indirekte az következik, hogy a 77 kisebbségi az meg becstelen hazaáruló.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.11.19. 06:31:38

@iii: "Azt te döntöd el, végülis a te blogod" Hehe, ezt a többség nem feltétlen így szokta gondolni. :D A második versszaktól már a kikosarazottakról van szó, az elsőt meg értelmezze a "77 kisebbségi szíve joga szerint. :)

2012.11.19. 07:38:25

@Member: Csak sértegesd nyugodtan őket, most nyilván arra van szükség. Vae victis.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.11.19. 08:46:08

@iii: A csatlakozás így vagy úgy valóban becsületbeli kérdés volt, ellenben nem mondanám, hogy hazaárulók. Most viszont az álláspontok közelítésére kellene koncentrálnunk, mert ha a párt egy belső blokkot, akkor valóban végünk van és azt már valóban vehetjük az ország bohócoknak való felkínálásának.

Earendil 2012.11.19. 10:40:46

@Member: ‎"Nem zárja ki az LMP, hogy csatlakozni fog az Együtt 2014-hez, de előbb tárgyalni kell – kommentálta Mile Lajos az ökopárt átmeneti frakcióvezetője a hétvégi kongresszusukon született döntést, mely szerint nem csatlakoznak a választási mozgalomhoz, de tárgyalnak velük."
a 84 harcos kaszabolja le Milét, plíz

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.11.19. 11:11:15

@Earendil: Szerintem ez az Origo rosszindulata, Mile a legvehemensebben támadta az Összefogás Platform álláspontját. Csatlakozni jelenthet választási összefogást, nem azt mondta, hogy "belépni".

2012.11.19. 12:27:21

@Member: Memberkém, ez nem az Origo rosszindulata, ezt Mile több helyen elmondta, például a Klubrádióban. Azóta már a szóvivők korrigálták.

Azt mond meg nékem, kik azok a jobbikosnak kinéző egyedek a fejlécben? És mit keres ott Horthy Miklós?

trevizor 2012.11.19. 12:38:08

Mile úgy hülye ahogy van. Konspirál hónapokig, és verbuválja az egysejtűeket, ahhoz, hogy ne a csatlakozás-tárgyalás pártiak nyerhessenek, oszt kiáll a sajtó elé és a fentieket nyilatkozza, ja és ma kiadnak egy nyilatkozatot, hogy ácsi, megkövetem magam, tévedtem, mégsem.
hát ezt a szintet csupán gyógyszeres kezeléssel már nem lehet gyógyítani.

hvg.hu/itthon/20121119_lmp_frakciovezeto_pentek#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_11_19

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.11.19. 13:12:14

@iii: Jajh, hogy nektek mindent magyarázni kell. :) Azok még miépesek, 2003, tiszaeszlári megemlékezés. Azért vannak ott Horthy-val együtt, mert a blog témája főként nemzetpolitika és ezeket a dolgokat próbálom helyre tenni, nem véletlenül van még ott a toposzokkal teli roma nő, a magyar-szlovák zászló, a történelmi Magyarország térképe és a föld, mint elidegeníthetetlen nemzeti tőke melletti tüntetés még régről. Ezek nem véletlenül a cím mögött vannak, míg Jászi és Németh az előtérben, mint számomra két irányadó személy.

@trevizor: Látom, gyűlnek az ellenzékiek, már Imre előző posztja is gyanús volt. :) Veled nem fordult még elő, hogy sikerült szarul fogalmaznod? Velem már igen, meg is kaptam érte rendesen. Én amikor először olvastam is tudtam, mire gondolt, mert tudtam, miről szavaztunk.

Rigo' 2012.11.19. 16:06:41

Én 77-es vagyok, de nem fáj. Persze lehet, hogy csak érzéketlen vagyok. Egy vers azért más műfaj, ott sok minden belefér. A politikai vers pedig igazi perverzió, szegény Zelk Zoltánnak sem ment túl sokáig...

amergin 2012.11.19. 16:34:59

Kicsi kunyhó, szerető szív
Messze égbolt, tiszta kék
Fulladjon meg Gyurcsány Ferenc,
Lehetőleg máma még...

n0ri60 2012.11.19. 16:36:15

Ha poénnak szántad, elmegy, de komolynak rettenetes a versike! Méltó helye lenne a Vincenten a Jobboldali költők borzalmas versei között, Pasztör/c gyűjteményében.

amergin 2012.11.19. 16:51:38

@n0ri60: "Jobboldali költők borzalmasan *gyönge* versei". Klasszikusokat csak pontosan, ha kérhetem.

JumboJet 2012.11.19. 17:53:02

@Member: Jézusom, gyrekek, Jézusom, Member, ez nagyon súlyos! Ugyanaz a patologikusan megbélyegző, becsmérlő, kirekesztő viszonyulás az - alapvetően ráadásul nem is annyira - ellenfélhez, mint amit a Jobbik vagy a Fidesz esetében látunk. Mi atököm ez az utólagos vigéckedés? Ez basszák meg a fűnyírójukat magatartás? Megvolt a szavazás, döntöttetek, rendben. Te meg kiállsz, mint egy hülyegyerek, és még jól bemutatsz mindnki hátának, meg odakiabálsz, mikor már mindenki szépen megy el? A saját pártod másik feléből, meg félg-meddig potenciális szövetségeseitekből is (Milla) de mondjuk a (démonizált - ez is annyira ócska) ellenfélből (Bajnaiék) faragjunk gyorsan ellenséglépet, WOODO-babát! Ugyanaz az elképesztően primitív mechanizmus, legalja érzelmi alapú motivácó, mint azokéi, akiktől talán a leginkább különbözni akartok.
Sosem volt igazán szimpatikus az LMP, Schiffer különösen nem, de asszem innentől ignorállak benneteket. Jó, még adok egy esélyt.
Baszki, Member, most mutattad meg igazán, hogy nem, tőletek biztos nem lesz más a politika.

de Molay 2012.11.19. 17:58:41

Meg el sem fogadtak a valasztasi torvenyt, már megvan az első halottja. Rossz hírem van, ti vagytok azok.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.11.19. 18:24:03

@Earendil: @de Molay: @n0ri60: @amergin: @Rigo': Kedves fiúk, barátaim, mi ez a túlreagálósdi? Miért nem olvastátok el a konkrétabb véleményemet (lehetvelem.blog.hu/2012/11/18/az_lmp_a_legjobb_dontest_hozta), ami ennél jóval objektívebb? Azon kevésbé tudtok pörögni?

Doberdo 2012.11.19. 18:38:38

Ami most a LMP-ben történik: A frakció egyik fele pávatáncot jár a másik felével. Nem hiába. Schiffer az
Orbán Viktor tánciskolájából került ki ? Gyanús, nagyon
gyanús ez az ügy ! Alappal lehet visszamutogatni
arra, hogy vajon kinek a segítségével került be a párt
a parlamentbe. És már a bekerüléssel megdöntötték
a nevükben foglaltakat ? Vagyis : NEM LEHET MÁS....?
süti beállítások módosítása