És valljuk be, ezt tényleg szépen csinálják. A Felvidék (vagy ahogyan én szeretem hívni, a Felföld) búvóhelye volt a magyar nemességnek a török megszállás alatt és nem utolsósorban innen származnak Petőfi és Kossuth ősei, nem csoda, hogy a magyar ezer szállal kötődik hozzá és nehezen viseli, ha ott élő nemzetfeleit nem az európai normák szerint kezelik.
Ha elVONAtkoztatunk a Jobbik szélsőséges ideológiájától, VONAkodva (na jó, befejezem :)) el kell fogadnunk, nagyon korrekt, hogy a párt nem köti a párttagságot magyar állampolgársághoz és hogy nem kíván külső szervezeteket létrehozni, azokat az anyapárt hierarchiájába csatolni. Eddig a rovásírásos településnév táblák kiharcolásával hívta fel magára a figyelmet a párt a Felvidéken, mely szerintük összekötheti a Kárpát-medence magyarjait (én megelégszem vele, ha a hagyományos latin betűkkel kikerülhetnek a településnevek). Igaz, a Vajdasággal ezzel ellentétben fiókpártot működtetnek Magyar Reménység Pártja néven, ami nem tud a VMDSZ-szel szemben megerősödni.
A határon túliaknak, ahogyan az anyaországiaknak, felfrissített közösségi életre van elsősorban szüksége, működő helyi gazdaságokra, nem pedig kirakatpártokra, amit a Fidesz Erdélyben művelt, a Jobbik által készített felvidéki stratégia teljesen korrekt és (még?) nem avatkozik az ottani belügyekbe. A magyarlakta településeknek ki kell termelnie maguk művészi és értelmiségi rétegét újra, ha erős képviseletet és megmaradó identitást szeretnénk látni a Kárpát-medencében.
Utolsó kommentek