Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Elvált a tejföl a savótól

2013.01.27. 20:33 Member

Avagy mi történt a kongán. Az első nap értelemszerűen a novemberi döntésünk újragondolásáról szólt, amit a Párbeszéd Magyarországért Platform tagjai nem akartak elfogadni. Ebben a küzdelemben, hiába volt ott Schmuck Erzsi és Elek Pista módosítója, totálisan alulmaradtak. Ekkor az örömmámor helyett gyászos csend ülte meg a levegőt, láthattuk sírni az előző frakcióvezetőt (aki bármilyen meglepő, nekem adta petákját, ami a felszólalás fizetőeszköze, ennél szebb gesztust régen láttam), majd a két tábor külön kezdte el a lazítást, mégis, este Schiffer és Szabó Timi együtt táncoltak (pedig volt pár csúnya beszéd aznap este).

Másnap ott volt a remény, hogy már reggel megtudjuk a döntésüket, de ez nem következett be, délután négyre ígérték a tájékoztatást. ezáltal blokkolva az LMP aznapi döntéseit. Ez sajnos a platform gyenge pontja volt, leszabályozatlanul, a médián keresztül fejtette ki álláspontját, most is zárt ajtók mögött hozták meg döntésüket, miközben pár küldöttük biztosította a határozatképességet. Ekkor már tudható volt, a kiválás és pártalapítás lesz a végszó.

Szó sincs pártszakadásról, alig 10% lép ki, persze a frakciónak enyhe többsége és majdnem a komplett fizetett apparátus. Én szívem szerint a megtisztulás szót használnám, hatalmas energiák mentek el egymás cseszegetésére, ennek már régen meg kellett volna történnie, nem érdemes a csokitortát a hal mellett tartani a hűtőben, mert mindkettő rémes ízű lesz. A platform helyzete nehezebb, pártjuk, amely nyilvánosan zöld baloldali párt lesz, beszorul a fővárosba és a már így is több tucat baloldali mikrobusz párttal fog szórakozni. Az LMP megmaradt tagsága ezzel szemben végre a vidék és a határon túli régiók pártja lehet, ismét előtérbe kerülhetnek azok a szereplők, akiknek egyesek fővárosi értelmiségi attitűdje a háttérbe szorított, a mai baloldallal szemben egységesítheti a szolidaritást, az elesettek képviseletét a keresztyén értékekkel, a nemzeti összetartozással és a természet szeretetével. Így már talán Ángyán József és a vele szimpatizálók is szimpatikusabbnak láthatják az LMP-t.

Fénykép0121.jpgA legsikeresebb dolog talán mégis az adománygyűjtés volt, melynek során egy hevesi kis településnek gyűjtöttünk tartós élelmiszert, ugyanis lakossága gyakorlatilag éhezik. Ezt szeretnénk hagyománnyá tenni, sok a politikai vakfolt, a beteg települések, munka és lehetőségek nélkül. A nemzet alapja a szolidaritás, és a nemzet ékköve minden település.

Szólj hozzá!

Címkék: kongresszus LMP

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr745047140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása