Kép: 444.hu
Nehezemre esik olyan lányok jogait védeni, akik szakdogájuk kitüntetését és jó zsíros alkalmi munkákat köszönhetnek édesapjuknak. Láthatóan tökéletesen illeszkedtek a NER rendszerébe eddig, kihasználták édesapjuk pozícióját és nem lepne meg, ha hamarosan cégek élén vagy más döntési pozícióba kerülnének pofátlanul. Nem fogják visszautasítani, mert ezek az újfeudalista dinasztiák így működnek, családi vállalkozássá silányítva az országot.
Az is logikus, hogy az apa védeni fogja konzervatív/keresztény imázsát bármiáron, hiszen szavazótábora a bulizó fiatalokat megszóló idősebbekre épül és éppen, hogy ezt a fiatal réteget szokta az Orbán kormány mélységesen megvetni. Egy politikus mindig a magánéletében a legtámadhatóbb, ezt a két lány is jó eséllyel tudja, Orbán Viktor jelen helyzetben sokkal inkább kínos helyzetben van, mint a két lány, ő a zsarolhatóbb. A két lány eddig az apjából és pártjából élt, ergo mivel nem mutattak lázadást (pl. engedetlenségből liberális nézetek nyilvános vallása, fennakadás a párt nőképén, stb.), illik az apja családmodelljének megfelelően viselkedniük. Más kérdés, hogy mint egyéneknek joguk lenne a feneküket egy férfi ülepéhez dörzsölni nyilvánosan és más fideszes politikusok is jobban ügyelhetnének a megjelenésükre (pl. a félmeztelenül nyalakodó Bayer Zsolt), de mint az Orbán kormány haszonélvezőinek, nincs lehetőségük mérlegelni. Ez egy más világ, mint a miénk, egyszeri halandóké.
Utolsó kommentek