Napfényben úszó csodás mámor,
Kéken, fehéren ragyogó tulipán
Fodrozza körbe a nemes fát,
Megpihen a szem, mely téged lát.

Vajon alattad mennyi család ballagott
Kemény munkában, máskor kacagva,
Mikor szív kilincsed kéz markolta,
Hány ős szellemét szíttad magadba?

Kint eső rágott, belül szú mart,
De te csak álltál, mint a hegy orma.
Családokat láttál felnőni a Honban,
Hoztak újszülöttet és vittek halottat.

Ha véres kard körbejár, állj, mint szikla.
Jöhet az ellenség, jöhet gyilkos ár,
Jön fáradt katona, ki nemzetet szolgál,
Te leszel a jel, hogy hazatalált.