Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Esélyegyenlőség vagy Taigetosz?

2013.09.23. 17:53 Member

Folyamatos megdöbbenéssel kísérem nem csak az országos, hanem a helyi Fidesz testületek többségeit is, és mindig valahogy oda lyukadok ki, hogy ezeket tenyésztették valahol, mert ilyen embereket anya nem szülhet. Nyilván mindenkinek ismerős a szilvásváradi történet, amikoris kimondták, a helyiek nem kérnek a fogyatékosokból, nehogy már szabadon sétálgassanak meg minden.

Dolgoztam értelmi fogyatékossággal élőkkel. Nem sokat, fél évet, ez volt az első munkahelyem, iszonyatos előítéletekkel kerültem be közéjük, butának és ostobának gondoltam őket, és a szociális munkás képzés nem tudta belőlem kiverni a gondolatot, hogy feleslegesek. Aztán persze utána sem gondoltam őket atomfizikusnak (bár volt Zsoltika, aki megkérdezte, hogy az egykulcsos adónak milyen hatása lesz a lakosságra), de rájöttem, nagyon sokan élnek a kerítés másik oldalán hasonló képességekkel. Sokan persze önmagukat építik le, a sok "hosszú lépés" egy egyenes séta a temető felé. Rendkívül szeretetéhesek, játékosak és önfeledten jókedvűek. Persze hirtelenharagúak, élvezethajhászok és makacsok. De most melyik híres közéleti személyiségre nem igaz az utóbbi háromból legalább kettő?

A középkortól kezdve mindig volt hely a "falu bolondjának", hiszen a földesurak birtokában álló falvak lakói más falvak és más felekezetek tagjaival nem házasodhatnak, a nemesek birtokpolitikájáról nem is beszélve, mondhatni gyengébb képességű emberek voltak szép számmal. Sok tudatlan gondolta, hogy tán előző életükben bűnt követtek el és most ez a büntetésük. Mára lett két irány, az egyik talán meg nem semmisítené őket, de mamutintézetbe rejtené ezeket az embereket, hogy senki se lássa a kínjukat. Mintha vergődő, csorgó nyálú, földön csúszó valamik volnának, akikbe napi szinten több kiló gyógyszert tolnak, hogy ne gyilkoljanak meg mindenkit. Aki azért valamennyire ismerik őket, vagy akinek neadjisten a családjában előfordult hasonló, az tudja, hogy igaz, életükben szükség van az állandó koordinálásra, segítségre, de az enyhébben sérültek egyedül megfőznek, kimosnak, lenyírják a füvet és egyszerűbb munkákat el tudnak látni. Ideálisan 7-8 embernek érdemes egy háztartásban élnie, mint egy nagy család. Abban az egyben igazat adok a szkeptikusoknak, hogy a fogamzásgátlás nagyon is célszerű esetükben, mert a betegség jó eséllyel öröklődik.

Érdekesség, hogy amikor 2010-ben megkérdeztem a lakókat, kire szavaznának, akik felfogták, mint az a politika, mint a Fideszt mondták. Szegény Fidesz nem tudja, ha megadná nekik a választójogot, talán megint kétharmada lehetne. Ehhez képest, mint a hajléktalanok esetében, itt is az eltüntetés mellett tették le voksukat, talán nem is tudják, hogy jobb helyeken pl. Down-szindrómával már dolgozik polgármester is. Újfent láthatjuk, hogy egy otthonban élő fogyatékossággal élőnek több esze van, mint egy fideszes testületnek. És persze most elgondolkozhatunk, hogy a Fidesz-KDNP már megint mitől keresztény, ha emberekről ilyen aljas módon foglal állást. Még ha a moldvaiakhoz hasonló bíra istenképük volna sem hinném, hogy a legsötétebb középkor és a III. birodalom fogyatékospolitikáját kellene feleleveníteniük és trafikországból eltüntetni azokat, akiknek talán az IQ-ja alacsonyabb az övéknél, de az emberségük jóval több.

1 komment

Címkék: fogyatékosság Fidesz Szilvásvárad

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr465530086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2013.09.26. 23:02:50

www.irishtimes.com/sponsored/the-mayor-the-merrier-1.1409428
Darragh McKenna "polgármestersége" tiszteletbeli pozíció, nincs semmiféle irányítási feladata, és úgy nyerte el, hogy ő gyűjtötte a legtöbb adományt a jelentkezők közül. Fura is lenne, ha egy értelmi fogyatékos felelős tisztséget láthatna el. Esélyegyenlőség ide vagy oda, ahhoz ész is kell. Igaz, a Fidesz egyes emberei kiváló ellenpéldák... de nem is végzik sikeresen a munkájukat.
süti beállítások módosítása